Mióta megszültetek nincs halálfélelmetek?
A multkor láttam a házépítőket, és attól szólt hogy egy 2 gyerekes anyuka felment letette a babàját aludni, ő is lefeküdt. A férje felment megnézni őket és hiába keltette a feleségét meghalt, pedig semmi baja nem volt, egyedül nevelte a két kusgyereket.
Azóta belegondtam hogy milyen könnyen meg lehet halni, és egyszer kész végd az életnek nem lesz nekem többet a lányom férjem családom ès hogy egyáltalán mi lesz a halál után, sokszor ezen agyalok.
Mikor este lefekszem eszembe jut ugyan reggel felkelek-e, és ha meghalok mi lenne egèsz nap a gyerekkel míg párom haza ér?!
Mindig este készítek magammellé innivalót a földre ha meghalnèk legalább szomjan ne haljon egèsz nap!
Nagyon mélyen érintett az a film, azok előtt soha még csak eszembe sem jutott hogy egyszer meghalok.
Mondja a férjem gondoljak másra, de akkor is eszembe jut a halál!
Szia!
Én közvetlen szülés után voltam így egy pár hónapig (talán ezt hívják szülés utáni depressziónak) én is nagyon féltem hogy mi lesz a gyerekemmel ha véletlenül meghalok ki fogja felnevelni, stb. A gyereket is féltettem, sokszor gondoltam rá hogy mi lesz ha ne adja Isten meghal. Vagy (tudom, hogy butaság) de mit csinálnék ha valakit ellopná a gyerekemet az éjszaka mellőlem. Nem szabad ilyenekre gondolni. És főleg nem szabad ilyen hülye filmeket nézni. Szerintem egy idő után el fogod felejteni ezeket és megnyugszol csak most még nagyon benned van ez a film és azért gondolsz ilyen butaságokat.
szia, én nem a saját halálom miatt aggódom, hanem mindig elképesztő gonoldatok jutnak eszembe a kislányommal kapcsolatban, pl: mentünk a múltkor a játszóra, és át kell menni egy elég veszélyes úttesten, nincs zebra, és jobbról egy kanyar, nagyon kell figyelni, mikor lehet menni. jött egy bazi nagy kamion, én meg arra gondoltam, hogy miylen borzalmas lenne, ott helyben megőrülnék, ha a kislányom odaesne a kerekei alá, és az összes 8 kerék átmenne rajta, és mi maradna belőle....ezen a ponton erőszakkal kellett másra gondolnom, mert csak belegondolni is iszonyatos.
és hasonló szimpatikus gondolatok.... azt hogy miket szoktam álmodni ezzel kapcsolatban már le se írom.... :(((
Akkor sajnos nem vagyok ezzel egyedül, azt hittem csak nekem van ilyen félelmem és dokihoz kéne járnom. Férjem mindig azt mondja inkább éljek gondoljak másra mert akkor a mindennapokat is ez a félelem fogja beárnyékolni , és nem tudok figyelni örülni a dolognak.
Nehéz nem erre gondolni hogy mi lenne lesz ha egyszer meghalok, én meg nem akarok meghalni :)
Szia! Nekem is mindig ez jut eszembe, mióta megszületett a lányom. Pl tegnap este zuhanyozás közben az jutott eszembe, hogy mi van ha elesek, beverem a fejem, meghalok, a gyerek a kiságyban, a férjem nincs itthon, csak holnap jön, kulcs a zárban, nem tud bejönni az ajtón, stb stb.
De sokszor nekem is eszembe jut hogy m i van a kislányommal baj esik...... hát már most könnybelábad a szemem. éjszaka többször felkelek hozzá (amúgy az éjszakát végigalussza) hogy jól van-e, kap levegőt, stb. van légzésfigyelője.
nem vagy egyedül ezzel a problémával, de nekem is nagyon rossz.
Aki folyton ennyire negatívan gondolkodik,bevonzza a rossz dolgokat.Élni kell,élvezni az életet,és nem a halált várni.
Én aztán pontosan tudom mennyire fontos a pozitív gondolkodás.Petefészek-rákom volt,műtöttek,kemóztak,rosszul voltam,hajam kihullott,sorolhatnám.De közben ott volt a négy gyerekem,úgyh kizárólag arra voltam hajlandó gondolni,h meggyógyulok.Jelenleg -lekopogom-kifelé megyek,tünetmentes vagyok.Éppen elég rossz dolog éri az embert az életben,nem kell még ki is találni ilyesmiket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!