Anyukák akik kis babával otthon vannak, Ti Boldogok vagytok?

Boldog vagyok, igen! De nagyon fáradt, sokszor feszült, ok nélkül ugrok a férjem torkának, sokszor érzem magam nagyon egyedül. Nulla percet van el egyedül akárhol, folyamatosan ölben kell legyen, van, hogy az sem elég, menni kell vele, de előfordul hogy a lakásban nem marad meg, ki kell menni sétálni (minden napba be van iktatva 2-3 hosszabb séta, de sokszor ez sem elég). Éjszaka sokszor kel, de könnyen visszaalszik, ez szerencse. Ha a férjem korán indul dolgozni, persze ő nem kel hozzá, amit meg is értek. Szóval kegyetlen. Két babát terveztünk, de valószínűleg csak ő lesz, én ezt még egyszer nem csinálom végig. A másik, meg mivel én vagyok csak vele napközben időnként nem tudok mit csinálni, le kell tennem, mert kendőben, kenguruban nem magad meg (elszaladok pisilni, tápszert készítek, felöltözök, gyorsan valami ebédet melegítek, ilyesmi). Ő ilyenkor torkaszakadtából üvölt. Az apja meg ha hazajön, abban az egy órában fürdés előtt gügyög, cipeli, le nem teszi. A gyerek meg emiatt sokkal jobban ragaszkodik hozzá, mert vele nincs olyan élménye, hogy sírtnia kellett, mert egyszerűen fizikailag képtelen vagyok bizonyos dolgokat megcsinálni karomban a gyerekkel.

Egy szó mint száz: imádom, bármit megadnék neki, de hullafáradt vagyok és kimerült. És valószínűleg nem lesz testvére.

Utolsó mi is igy voltunk. Csak 6 ev utan mertük bevállalni a tesót es milyen jol tettük! Imádják egymást, a kicsi pedig amiben csak lehet, külömbözik a nagytól. Olyan nyugis, hogy néha fel sem tűnik, hogy ott van. Bennem is volt egy para, hogy 2 irtónehéz gyerekem lesz, de mázlim volt, talán ez a jutalmunk a nagy után 😂

Nem rábeszélni akarlak, csak elmeséltem a mi esetünket.