Nálatok mi volt a baba legdurvább sérülése?
Ma szinte szívrohamot kaptam. Ahhoz sikerült hozzászoknom, hogy folyton esik kel. Jelenleg 11 hónapos kb egy hónapja megy de van mikor elesik. Hat ma éppen követ gyűjtött és ahogy hajolt, előre bukott és lehorzsolta az orrát, néhány percre rá a kezére csapta az ajtót.
Érdekelne nálatok mik voltak, tudjak még mire készülni lelkileg 😅
Kifordult 10 hónaposan az apja kezéből a betonra.
Szerencsére vastagon felöltözve.
De 3 foga lepattant (1 látványos, 2 csak nekem látható)
Odacsukás, macskakarmolás ( 8 hees kiscicát tépi, ha egy pillanatra nem figyelek)
Kb ennyi
Az első volt durva, vérzett is
Fiam 2 éves szülinapja előtti nap leesett a lépcső második fokáról a járdára, természetesen homlokkal vette le, így egy szép nagy zúzódás lett rajta, de szerencsére nem tört be a feje. A szülinapi fotókon ott éktelenkedett a nagy seb. 3 éves lehetett mikor a kismotorral felakadt a patkába, bal első metszőfoga kitört. Én ekkor el is ájultam, mert csak azt láttam, hogy nincs egy
négyzetcenti hely az arcán ami nem véres. Ezek voltak a legnagyobbak, de horzsolás, ujjbecsípés, asztallefejelés volt több is.
A kicsi lányom egyszer annyira mászott, hogy orra bukott, felszakadt a szája, ömlött a vér belőle, ijjesztő volt.
A legnagyobb olyan 2 eves kora korul kismotorral megakadt egy kisebb csatornafedelben.a motor egybol megallt,a gyerek pedig repult vagy 1,5 metert.szerencsesen esett,nem nagyon lett baja.balatoni nyaraloban futasbol nekiesett a vasajto elenek,homlokan egy 3-4 centis melyedessel meguszta.nem tort be a feje,nem verzett.
A kozepso 1,5 evesen a kezeim kozt esett le a csuszdarol,o is szerencses volt,homokra es nem fejre esett.balcsin horgaszat kozben a stegrol a 2 meteres vizbe esett 3 evesen.apja utana,par pillanat volt,de a szivem megallt.
A kicsi a nagy pelus pakolas kozt lenduletbol lefejelte a nappali butor sarkat,oriasi pup,kozepen egy lyukkal lett a vege a homlokan.meg csak meg sem repedt a koponyaja.
10 hosan a kanape karfajan atlendulve,fejjel a dohanyzo asztal sarkat elkapva a jarolapon landolt.szep foltos lett a feje,arca de komolyabb baja nem lett.
Volt meg ezeken kivul sok eses motorral,bicoval,rollerrel,ajto odacsukas,asztalba fejbeveres,oriasi esesek de ezek voltak a legemlekezetesebbek.
3 fiuval nem uncsi az elet😂
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!