Szerintetek fontosabb az én lelki világom, mint a pici? Úgy érzem, jó lenne pár hét/hónap távol az apjától

A lányunk 15 hónapos, az apjával 4 hónapja külön mentünk, ő el is költözött. De ugye a baba miatt nem törölhettem a számát, nem tilthattam le mindenhonnan, és megmaradt a napi kapcsolat. Viszont így nehéz a továbblépés... Hogy minden reggel hoz reggelit, vagy hogy esténként itt van, a fürdetés után még borozunk, filmezünk, stb. Így továbblépni sem tudok, mert pl. ha kérem, hogy 1-1 este legyen nála a pici, mert randim lenne, azonnal megy a szurkálódás, beszólogatás (pedig ő akart szakítani). Olyankor valami bekattan nála, és másnap virágot küld, közös utazást szervezne, teljesen mézes-mázos.

Anyukám, és több barátnőm szerint jó lenne, ha kicsit külön lennénk, kiszakadnék a városból. Mert úgy nem tudom rendesen átgondolni a dolgokat, ha közben folyamatosan egymásnak írunk, vagy együtt vagyunk. De ez a helyzet sem normális, hogy se veled-se nélküled kapcsolatban élünk, és nevelünk gyereket. A lányunkkal amúgy imádják egymást, mindigis kivette a részét a körülötte lévő dolgokból, ezért is fáj, hogy így szeretnék dönteni. De közben tényleg úgy érzem, hogy itt megfulladok már, és kell, hogy kicsit kiszellőzzön a fejem, és eldöntsem, hogyan tovább (úgy érzem, ő nem fogja). A picit hetekre nem akarom vele hagyni, főleg, mert nem is bírna annyit távol lenni a munkájától, meg én sem a picitől.

Eléggé nehéz helyzet, mert tudom, az a lányunknak az a jó, ha minél többet van vele, csak közben engem meg felőröl lassan ez az egész...