Ti mikor adtátok bölcsibe a gyermeketeket?
"Viszont lelkiis.eretfurdalásom van mert a 2 nagyobbat sem adtam be. "
Szerintem ne szúrj ki a gyerekeddel pénzért cserébe.
4es, ne haragudj de elképzelem ahogy a 9 hósod az első bölcsis nap után közli hogy már az első perctől imádja. Ha ez nem így volt, erős túlzás hogy minden percét imádta a gyereked.
A bölcsi nem jó dolog, szükséges rossz azoknak a gyerekeknek akiknek a szüleinek a létfenntartásért kell dolgozni.
A nagy pont akkor töltötte a kettőt, mikor bölcsibe ment. Nem volt gond egyáltalán, szeretett járni, a beszokatás is gyorsan ment.
A kicsit is be fogom íratni jövő szeptemberre, ő akkor lesz 2 év 3 hónapos. Bízom benne, hogy vele is úgy lesz mint a tesójával.
Szerintem meg vannak előnyei és hátrányai is a bölcsinek. Minden szülőnek más erről a véleménye, és mindkettőt tiszteletben kellene tartani, nem lepontozni, akinek más a véleménye.
Egyrészt: nem minden szülőnek adatik meg, hogy minimum fél milkát hozzon haza apa, így be kell állnia anyunak is a csatasorba. A bölcsiben pedig előbb tanul meg leszakadni, szocializálódni a gyerek. Én is voltam egy évig bölcsis, és semmi hátrányát nem láttam utólag se a szüleim, sem én.
Másrészt: Akinek nem telik arra, hogy otthon maradjon pár évig a gyerekkel, az ne vállaljon úgy gyereket, hogy már a szülés után azon kelljen kattognia a párnak, hogy nem lesz elég a pénz, mikor tud anyuka visszamenni dolgozni.
Mindenkinek a saját szuverén joga, hogy hogyan dönt, én egyik oldalt sem pártolom és nem gondolnám, hogy kritikus idegeneknek joga van eldönteni, hogy mit csinálok a gyerekemmel.
5!
Ha valaki ismeri a saját gyerekét, akkor latja rajta, hohy jól érti e magát. Plusz a gondozó nő is beszámol a napjáról.
Az én gyerekem 14 hónaposan ment
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!