Miért ellenzik a védőnők ezt?
Én erről nem beszéltem a védőnővel, csináltam, hogyan jónak láttam. Kézben aludt el mindig, mert nekem is így volt jó. Nagyon jó érzés volt, megnyugtatott mind a kettőnket. Aztán eljött az idő, amikor kezdett nehéz lenni. Ha próbáltam betenni a saját ágyába üvöltött, még másfél évesen is. De persze, még akkor is sajnáltam eléggé ahhoz, hogy ne hagyjam, továbbra is sétáltunk, ringattam ülve minden alkalommal. Terhesen is, mert én is álmos voltam, nem volt energiám még félórás-órás cirkuszokba belemenni éjszaka. Aztán meglett a kicsi és az üvöltést nem akartam, örültem, ha a kicsi nem sírt. A nagy miatt a kicsinél esélyem sem volt így elszúrni. Őt letettem, megpusziltam, és elaludt. A nagy meg... Hát az van, amihez szoktattam. 7 éves és még mindig ott kell üljek és simogatnom kell a hátát Ami gyakran fél óra-45 perc. Így meseolvasással sokszor több mint egy óra csak az altatás nálunk. Próbáltam már ott hagyni, de vagy sír, vagy kezdődik a pisilni kell, folyik az orrom, szomjas vagyok, vagy feléül egyszerűen és szórakoztatja magát, ami ovidiőben szintén nem megengedhető, mert akkor mikor alszik el? Órákig csinálja, akár a takarójával is eljátszik. A kicsit meg 5 éves és leteszem és alszik. Ha ketten vagyunk délután otthon, ebéd után beviszem a szobába és egyedül 5 perc múlva mát alszik, mikor benézek hozzá.
Klassz dolog, hogy érzed hogy szüksége van rád. De ha ehhez szoktatod születésétől egyre nehezebb ettől mgfogsztanod. Aranyos dolog ekkoraként, aztán amikor lesz tesó, meg munka másnap, akkor már annyira nem. ÉS erről magától nm fog leszokni. Szerencsére én csak az elsővel jártam így. Szóval nem biztos, hogy egy anyaellenes hülye a védőnőd, csak lehet kicsit tapasztaltabb. De persze te most gondolom abban a korszakodban vagy, hogy ettől érzed magad jó anyának és ettől érzed azt hogy kötődik. Pedig ez nálatok egy rutin, ezt hiányolja, nem ezen múlik, hogy mennyire szeret, hidd el. Ezt onnan tudom el inkább, mert nálunk a kicsit SOHA nem ringattam, és ezerszer anyásabb mint a nagyobb. Szóval csak annyit, hogy a védőnő sem hiszem, hogy a rosszat akarja. Majd megtapasztalod magadon a dolgokat (meg mindenki aki ide írta, hogy ez mennyire klassz), hogy mennyire jó lesz, vagy pár évesen éjszakákon át üvöltve elaltatni, vagy még később is altatni, mikor már nem pár perc lesz és nem 5-6 kiló.
13. Azért szerencséd is volt a másodikkal. Én is azt terveztem az elsőnél, hogy kiságyba simogatva altatom, de egyáltalán nem ilyen baba lett, mellen alszik el.
Szerintem az egy óra altatás meseolvasással, az teljesen oké, ha csak ennyi lesz később, boldog leszek vele, kb a nap legszeretetteljesebb része.
Az, hogy a csecsemőt csak én tudom elaltatni, nekem oké, nincs is esti segítség, apa váltott műszakol, van, hogy 8 estéből-éjjelből 6-ot nincs otthon. Napközben keveset van időm dédelgetni a gyereket, ahhoz képest, amennyire anyás (így is sok ismerős anyukánál sojkal többet babázok), hadd pótolja ki este, és ez még inkább így lesz, ha dolgozás, bölcsi stb jön.
Összességében mindenhol nagyon sok egyedi körülmény van, és a védőnő félek, mindenkinek ugyanazt mondja, mert megtanult vmit 50 éve, amikor csak az volt az egyetlen elfogadható. És ez nincs rendben szerintem. Más dolgokról (hozzátáplálás, hordozás, mozgásfejlődés) is sokszor hasonlóan nyilatkoznak.
Még annyi, hogy vigyázni kell az ok-okozattal. Amikor újszülöttes anyuka az ember, nagyon érzèkeny a baba minden rezdülésére, és vsz azért alakul ki ringatós-cicis altatás, mert a kisbaba igényli. Van, amelyik meg nem, és ezt érzed, illetve látod, hogy lerakod és alszik. Szerintem senki nem ringatja erőszakkal a gyerekét...
Az szerintem okè, hogy hónapok alatt fokozatosan átszoktatod, de pl az èn babámat, aki egy sürgősségi császárral született, majdnem egy napig nem adták oda illetve tejem sem volt sokáig, nem lehetett megpuszilva letenni, mert addig ordított, amíg márványozott nem lett a bőre, tiszta könny volt, és sírt, amíg nem vettem mellre...
Őt csak komolyabb lelki erőszakkal lehetett volna, ha egyáltalán, önàlló alvásra szoktatni. Ezt meg én nem vállaltam be, nem azért hordtam ki, vállaltan, hogy háromhetesen összetörjem a lelkét és a stressz hormon szabályozó rendszerét.
Azért abban megegyezhetünk, ugye, hogy egy baba sem születik azzal, hogy a mellen szeretne elaludni vagy hogy ringatva. Az, hogy te esetleg már az első héten hagyod, hogy a melleden aludjon el, vagy direkt ringatod és a második hétre már hozzá is szoktattad az attól nem egyenlő azzal, hogy úgy születik meg, leginkább azért, mert nem is tudja, hogy lehet így is.
Nem volt szerencsém a másodikkal, sőt. Nála tudatos voltam. Teljesen más.Ő a hisztisebb, ő az akaratosabb, de mivel nem tudja még a mai napig sem hogy akár lehetne így is, ezért nem is erőlteti.
Tuti, hogy nálatok is ez volt. Először csak sírt, hiszen minden baba szokott, de úgy gondoltad, hogy azért mert ezt akarja, aztán persze neki is jobb volt úgy és később ez már tudatos volt a részéről. Pedig lehet 5 másodperc múlva, már a tiéd sem sírt volna, hiszen figyelte hogy mi lesz: lesz reakció a sírásra vagy sem. És volt (ahogy az elsőnél nálunk is), és onnantól nincs megállás. Szerencsére nálunk a második mikor letettem, sírt kb 2 percet, aztán megnyugtatta magát. Ez alig fordult elő, mert tudta, hogy nem lesz ringatás, alvás lesz, méghozzá magától. Fel sem merült benne, hogyha üvölt, akkor én majd karban altatom el. Persze, hogy nem ringatják erőszakból az anyák a gyerekeiket, mert egyik baba sem bánja. De maguktól kezdik el az anyák, ez biztos. Az, hogy aztán megerősíti őket, hogy a gyerek már tudatosan követeli, az más dolog. De nem így születnek, erre van szoktatva, hogy lehet így is. Az már persze más kérdés, hogy ez később mennyire lesz jó, amikor az önmegnyugtatásról fogalmuk sincs, és egyedül félnek elaludni, akár kisiskoláskorukban.
Kár ezzel áltatni magunkat. Így alakítottuk ki, ilyenek lettek. Ha máshogyan csináltuk volna az ELSŐ PILLANATTÓL megint mások lennének. Legjobb példa: a gyerekem bölcsije. Amikor bekerültek a ringatós gyerekek, köztük az én elsőm is, sírtak kb az első héten alvás előtt, majd gyorsan rájöttek, hogy itt nem lesz, aki ringassa, őket meg is szokták. De attól este, és hétvégén ugyanúgy kellett. Persze, mert tudják, hogy kinél mit lehet. Nálad tudják hogy ez működik. Majd oviban nem fog sírni miután tudj, hogy ott mi a rend, ne aggódj. Ezzel csak azt akartam mondani, hogy tanulékonyak, alkalmazkodnak. Te felkínáltál a sírására egy lehetőséget, és persze, hogy ma már tudatosan azt akarja. Ettől még a védőnő nem lesz hülye, és attól hogy előállnak mindenféle elmélettel, attól még egy gyereket 50 éve ugyanúgy lehetett ehhez szoktatni. Gondolom a védőnő nem tudta, hogy a cél pont ez.
Nem értünk egyet. Egy újszülött semmilyen szinten nem tudatos. És nem, nekem kezdettől nem aludt és nem merült álomba 2 percen belül sírva, és még sok embert ismerek, akinek nem.
De ettől függetlenül sem látom értelmét ennek a kérdésnek. Ujszülöttnek életszükséglete a testkontaktus. Lenevelni leheg róla, nem ránevelni. Nem célom, hogy a gyerek letéve egyedül aludjon el, majd 8-10 éves korában elég, addig halad a maga ütemében. Egy anyuka is vágyik a gyerek közelségére, önmegtartóztasd magad minden percben, hogy nehogy megszokja, hogy bármikor juthat vigaszhoz és szeretethez, csak azért, hogy nehogy 7 évesen is simogatni kelljen a hátát elalváshoz? Az én anyukám is mesélt kb felső tagozat elejéig, és nem hagyott ott, amíg nem aludtam. Én most a gyerekvállalás kapcsán jöttem rá, hogy nem mindenhol ez az alap.
De nem is akarom, hogy úfy emlékezzek vissza a gyerekeim baba korára, hogy én annyira szerettem volna megölelni, de a védőnő azt mondta, hogy nem szabad kézhez szoktatni, így inkább magára hagytam.
Egyébkènt de, a baba pont úgy születik, hogy testen szeretne elaludni, mint minden főemlős. Nem vèletlenül maradnak femn hónapokig a kapaszkodást segítő reflexek.
Láttál már kismajmot majomgyerekszobában a természetben? Nem. Az anyjuk testèn vannak.
Ennél nincs ősibb és veleszületettebb ösztöne az újszülöttnek.
Azért én feltételezem, hogy értelmesebbek vagyunk a majmoknál, és nem is visszafelé szeretném segíteni a gyermekem fejlődését. Nem hiszem továbbra sem, hogy bármelyik gyermek úgy születne, hogy sír, ha amúgy minden rendben, és csak úgy lenne hajlandó elaludni, hogy ringatjuk, vagy egy mellel a szájában. De anyukának nyilván jó érzés ezt feltételeznie. Amúgy te pont az az anyuka vagy, aki szabályosan megsértődne, ha a gyereke esetleg el tudna aludni magától. Én azért sosem voltam ilyen, bármennyire is tetszett az elején, hogy ennyire kötődik hozzám (illetve, akkor azt hittem ezért van). Nekem ez egy idő után teher lett de lehet csak azért mert nekem nem kellett a háborgó lelkemet a félkómás gyerekemen megnyugtatni, mert én egész nap rengeteget foglalkozok velük, nem este akarom ezt bepótolni. Bevallom (nyilván rossz anyaként), hogy egy fárasztó nap után (hangsúlyozom nem a babázós, kicsi gyerekekkel eltöltött napok voltak ezek, hanem amikor már ketten voltak és nem csak a háztartást kellett ellátnom, mert az nekem is simán ment, hanem munka is közbejött) azért az a plusz félóra, amit én magamnak csináltam még az elején, jól jönne másra. Nemcsak ez a félóra amit a gyerekemmel töltök, hanem egy rossz berögződés nála, amitől nehezen szabadul. Ettől nem szeret jobban. Ezen semmi sem múlik.
De mint mondtam én is úgy kezdtem mint ti :) majd beszélgetünk amikor többgyerekesek lesztek, nagyobbak lesznek, több bajod lesz. Feltéve ha addigra megoldod, hogy ne ez legyen a napod fénypontja a gyerekeddel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!