Másnál is ilyen az együttalvás? Hogy bírjátok ezt? Vagy csak mi nem tudunk együtt aludni?
4,5 hónapos kislányom van. Sosem aludtunk állandó jelleggel egy ágyban, eleinte egy szobában igen, de kb. 1 hónapos korában nyilvánvalóvá vált, hogy nem tud tőlünk aludni, zavarja a beszélgetés, tévé stb. Nehezen aludt el, gyakran ébredt, így próbaképp áttettük a saját szobájába. Azonnal látszott a hatás, szépen elaludt cicin, ahogy mindig, de nem ébredt utána csak 1x éjjel, 2 hét múlva azt is elhagyta, átaludta az éjszakát. Nyilvánvaló, hogy neki nyugalom kell az alváshoz.
Viszont most fogzik, és ugye durvább éjszakákon ő is igényli az anyját, mint minden baba. Ilyenkor persze nem erőszakoskodom vele, hogy maradjon a helyén, ha nem megy az alvás, aludhat velem. De ezek az éjszakák nekem szörnyűek, egy szemet nem alszom, és úgy fáj mindenem reggel, mintha megvertek volna.
Szoptatott babáról van szó, ennek köszönhetően ha tudja, hogy mellette vagyok, egyfolytában cicizni akar. De tényleg folyamatosan. Nem kell cumi, csak cici. Ha nem adom oda neki, visít, meg hát ugye fogzik, fáj neki, ezzel tud megnyugodni, cicizzen. Na de ez nekem azzal jár, hogy egyrészt ugyanabban a pózban, az egyik oldalamon fekve vagyok egész éjjel, másrészt nem is igazán kényelmes nekem a fekve szoptatás, mert nincs nagy mellem (így tejjel teli 80C, amúgy 70B), szóval nem csak úgy odateszem és kész, hanem eléggé be kell állítgatnom magamat hozzá, utána meg tartani a pózt. A mellbimbóm fáj, mert egész éjjel a gyerek szájában van. Ha elaludt, elveszem tőle, de garantáltan ébred fél órán belül, és kéri vissza (ha nem azonnal).
A mostani éjszaka eredménye az, hogy nekem mindenem fáj, a csípőm majd kettétörik, a mellbimbóim sajognak (mindkettő, mert egyszer áttettem a lányomat a másik oldalamra, mert nem bírtam tovább). Alig aludtam valamit, a gyerek csak felületesen, ő 1 óra ébrenlét után már megint alszik is, nagyon fáradt volt reggel.
Nem megoldást várok, mert tudom, hogy erre nincs megoldás, elviselem, mert ilyenkor kell neki a közelségem és kész. Csak felmerült bennem, hogy ez másnál is így van? Ha igen, akkor hogy bírják ezt minden áldott éjszaka? Sokat olvasom itt, hogy együtt alszanak a gyerekkel, és egy csomószor szopik éjjel, de így hogy lehet aludni? Vagy csak nálunk nem működik ez? Én teljesen kivagyok, a babám meg fáradt, mert felületesen alszik csak.
Arról nem írtál semmit... az ínyére próbáltad a gélt? Biztos nem az éhség miatt kell óránként szoptatni, ha különben átalussza az éjszakát.
Én mindig bekentem a fiam ínyét, nem etetni próbáltam. Ha használod, vedd semmisnek :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!