Idióta vagyok, amiért nem akarom, hogy a kisbaba az ágyunkban aludjon?

Sztem nem az együtt vagy külön alváson múlik az igazi anyaság.

Én sem akartam hogy a babánk a mi ágyunkba szokjon meg hogy mellettem tudjon csak aludni és nem akartam várni évekig hogy erről majd egyszer leszokjon. Úgyhogy nem voltam lusti minden sírásnál felkelni és menni hozzá, megetetni és visszaaltatni. Volt amikor éjjel 2 órát is fent voltunk mert nem akart visszaaludni, de akkor sem vettem oda magunk mellé. Most a matracunk a földön van, ha elfáradt felmászik bekapja az ujját és alszik is, este is szépen elalszik és átrakjuk a saját ágyába és átalussza az éjszakát. Nekünk az így felel meg h ő a saját ágyában és mi is.

De sztem ezt mindenkinek magának kell eldöntenie, és sztem ebbe senkinek nincs beleszólása főleg nem leszólni.

Nézd, te is kifejtetted neki kéretlenül a saját véleményedet, ő is kifejtette neked az övét, amin te megsértődtél, és a saját igazadat próbálod keresni, védeni.

Mindenki úgy csinálja, ahogy jónak látja.

Ez egyébként két véglet amit leírtál, tök fölösleges ezen egymásnak feszülni.

Én is hasonlóan gondolkodtam,mint te.

Aztán megszületett a lányunk és ő lett az életem értelme,célja,mindene és nem a férjem!

Fogalmad sincs még,milyen érzés anyának lenni,életet adni annak a kis drágának,akit a szived alatt hordoztál 9 hónapig!

Rosszul gondolkodsz,nagyon rosszul,de majd megváltozik minden,ha anya leszel!

nem olvastam végig a válaszokat, és a fiam még csak 4hónapos...én is annak a híve vagyok hogy a saját ágyában aludjon. az első 3hétben aludt velünk mózeskosárban, majd ahogy a férjem visszament dolgozni a babaszobába aludtam vele. van bent egy nagy ágy, szintén mellettem a mózesben. kb 2hónaposan tettem a kiságyba, nem is volt vele gond. de annyiszor rámtör (főleg mostanában) hogy olyan szívesen venném magam mellé. ha rosszul alszik, mint mostanban, akkor kiveszem a kiságyból és ölelve alszunk, vagy mellettem van. de nem akarom sokszor, nehogy utána nehéz legyen visszaszoktatni, de van hogy engedek az érzéseknek és akár egy napközbeni alvás erejére, de magamra fektetem és úgy alszik. imádom. amúgy én még bent alszok vele, de 10ból 9szer külön alszunk, elég nyugtalanul alszik így nekem is kényelmesebb hogy nem kell átszaladgálni fél óránként. de ahogy megnyugszik, vagy átalussza az éjszakákat, vagy csak enni kel fel amúgy nyugisan alszik, megyek vissza a férjem mellé. tehát van aranyközép út....az sem jó ha állandóan együtt alszanak, de a te felfogásod sem jó...még annyit írok magamról, hogy mikor fektetem le a fiam és kicsit sír én meg csak csititgatom és várom hogy aludjon sokszor észbe kapok hogy mit csinálok? hát vegyem fel, vígasztaljam meg, szeressem...stb, tehát néha engem is elkap az "önállóságra" nevelés, de azt "rájövök" hogy még pici, közelségem kell neki. és akkor nem fogom magam vissza :)

tehát sűrgősen változtasd meg a hozzáállásod mert szőrnyű....