Hogy oldanátok meg ebben az esetben egy 2 éves gyerek altatását?
2 éves fiam mindig délben alszik, kb fél2-2ig. Jövőhèten ünnepségre megyünk, a meghívás délre szól. Nem tudom mi legyen az altatással. Kb 20 perc autóútra van a hely ahová megyünk.
Nem akarom azt sem, hogy alvás nélkül meginduljunk, mert akkor nagyon nyűgös a fiam, csak lógna rajtam és semmihez nem lenne kedve. (Tapasztalat)
De ha viszont elaltatom itthon,délben, akkor mire felkel és odaérünk, biztos lenne fél3-3. Az pedig már nagy késés, az ebédet is lekésnénk.
Ki hogy oldaná meg a szituációt?
Nekünk a keresztelő még öreg nenik is voltak a faluból, nyilván nem dobtuk ki őket.
Lányom elsőáldozásán ott volt a fél falu nem csak a gyerekek rokonai
Pont, hogy az ebéd, a szertartás utáni ünnepség szokott lenni zártkörű, csak a családtagoknak
Szép is lenne, ha a templomba nem mehetne az aki akar, csak a család, a családi ebéden meg megjelenne a jucika meg a Terike 🤣🤣
Meg azt hozzá tenném, hogy a mise után haza lehet menni, és két óra múlva el lehet menni az ebédre.
Dehát ehhez atomfizika kell, hogy ezt kitalald 🤷🏻♀️
Nálunk külön van keresztelős istentisztelet (evangélikus), utolsó, szóval nem is tudom, minek jöttél ide kötözködni. Kis gyülekezet, mindenki ismer mindenkit. Sőt, egy másik templomban másik pap a nagyszüleimnek tartott egy külön kis misét (katolikus) a 65. házassági évfordulójuk alkalmából, senki nem volt jelen, csak a szűk család. Ráadásul teljesen lényegtelen a kérdés szempontjából.
Nálunk ebből senki nem csinált volna problémát, kérdező, odaérünk, amikor odaérünk. Mindenki tudja, hogy kisgyerekkel nem egyszerű, ha nem mentek, mert alszik, az a baj, ha meg elmentek és ott végig nyűgös és sír, az a baj. Mi ezeket az ebédidős talikat általában úgy oldottuk meg, hogy előbb fektettük, előbb kelt, vagy ha nagyon nem tudott elaludni, kihúztuk az alvást, amíg lehetett (általában a nyüzsgés ébren tartotta), aztán hazafelé a kocsiban bealudt. Akkor ott maradtam mellette, amíg aludt 1 órát mondjuk a kocsiban, utána mentünk csak fel. Nekem fájt volna a szívem ezeket az eseményeket kihagyni, babakocsiban meg sosem aludt el.
17es vagyok, szerintem attól, hogy egyszer nem jött össze a babakocsis altatás, attól még nem kell rögtön elvetnij az ötletet, lehet most jobban aludna. Lehet, hogy fel óra után felebred, de egy kis ringatás, pár perc séta után visszaaludna....
20-as, nálunk pl a keresztelő nem a misevel van osszekotve. Szombat délelőtt szoktak keresztelni, se előtte, se utána mise nincs.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!