Hol alszik a babátok, kedves szülők?
Hol aludt a kezdetektől? Történt e változás? Szerintetek mi a legjobb a kicsinek, saját szobában aludni vagy a szülőkkel? 1 év alatti gyermeket vegyetek alapul. Ti hogyan csináljátok/csináltátok?
Mi most vagyunk a "4 month sleeping regression" szakaszban, emiatt sok minden felvetődik bennem. A kicsink 3,5 hónapos, velem alszik egy szobában, apuka a vendégszobában (alkalmanként velünk). Anyósom folyamatos kérdezgeti, hogy mikor alszik a saját szobájában a kicsi. Az ő gyerekei mind a kezdetektől fogva külön aludtak. Amikor mondtam, hogy a jelenlegi ajánlás szerint 1 éves korig ajánlott, de minimum 6 hónapig, akkor láttam rajta, hogy szerinte abnormális dolog. Azt nem mondom, hogy fenékig tejföl az együtt alvás, mert hajnal 4-től gyakran kel. Viszont mindig az volt/van bennem, hogy könnyebb így, hogy csak kikapom a co-sleeperből, mintsem egész hajnalban szambázzak egyik szobából a másikba, mert kel, mert kiesett a cumi... Nem tudom. Ez az időszak alapból szívás, hiszen most kezd el úgy aludni, mint mi felnőttek, emiatt is kel, illetve szerintem nem eszik eleget nappal, mert már sok minden érdekesebb, mint az evés (anyatejes). Viszont már nem is szeretek beszélni arról, hogy kel hajnalban, mert folyton azt érzem, hogy na azért van ez, mert velem alszik, azért vagyok fáradt, mert nem tudok tőle aludni... ergó s*@rul csinálom. Kértem épp ma segítséget, tanácsot alvási szakembertől, hát meglátjuk. Illetve olvasok a témában, ha időm engedi, ami mostanában nem sok van, ugyanis a kicsi nem akar 30 percnél többet aludni nappal. De érdekelne a ti tapasztalatok is. Hogyan csináljátok?
Fiunk 1 éves koráig köztünk aludt. 1 évesen került át az ágyába ami a mi szobánkban van a mai napig. 3.5 éves, de még mindig nem hajlandó az ágyában aludni. Elalszik köztünk, álmában teszem át a 18kg-ját...
Nagyon elcsesztük.
Ezért lányunk, 12hós, az első naptól saját ágy, saját szoba. Inkább megyek át óránként hozzá, de alszik az ágyában és nem szoktatom magunkhoz.
Köszönöm szépen a válaszokat mindenkinek!
Amit eddig ajánlottak, hogy pl. ne ringassam álomba járkálva 20 percekig, hanem tegyem szépen az ágyába le és menjek ki a szobából. Maximum hagyhatom két percig sírni, aztán menjek be, vigasztaljam, simogassam meg, legyek körülötte, érezze a jelenlétemet, de közben tanuljon meg egyedül elaludni. Merthogy egyedül kell elaludni. Viszont nálunk nem is a lefekvéssel van a gond, szinte mindig elalszik este fél nyolcra. Hanem hogy a 4 óra körüli keléskor megkezdődik az óránkénti kelés és egyre hosszabb a visszaalvási idő. Arról nem is beszélve, hogy én alapból nem tudok pikk-pakk visszaaludni, így mire érzem, hogy alszom újra, már megint nyöszörög. Van olyankor, hogy cumit kap, van, hogy elfogadja, van hogy nem, van hogy 10 percenként kiesik és felébred... Egyébként nem szopik sokat, első keléskor szokott csak többet, ami 2 óra körül van. Utána 3-4 perc és bealszik. Simizem én ahogy mondták anno, hogy maradjon ébren, de ő is álmos, én is álmos, így leteszem. Akkor megébred, cumi a szájába és alszik is. De 4 után több idő a visszaaltatás, főleg 5-6 körül (tudom, 6 már reggel, normális, hogy fent is van), de álmos, úgyhogy mozgatom a bölcsőjében és egy idő után elalszik és ha szerencsém van, alszik egy órát. Ha nem, felébred 10 perc múlva, ringatás, alvás, felébredés, ringatás, végül szopi, fejezzük ahogy kezdjük.
21 vagyok, az kimaradt, hogy szamomra elképzelhetetlen lett volna, hogy a férjem inkább átköltözik a vendégszobába... nekem ez. Nem fér bele. A férjemnek mellettem a helye az ágyban.
Illetve az en gyerekeim sem aludtam 20-30 percnél többet nappal 3 hónapos koruk után.
Szerintem ennek abszolút saját döntésnek kéne lennie. Ha neked így kényelmes, akkor így. Ha át akarod szoktatni, akkor ne anyósod miatt, hanem magatok miatt. Én konkrétan nem tudok gyerekkel aludni, mert nagyon rossz alvó vagyok, akkor nem alszok semmit, ha mellettem van. Az első két gyerekem velünk egy szobában, ők kiságyban aludtak kb 2-3 hónapig, aztán saját szoba. A harmadik a kezdetektől külön van, mert most pici a háló, oda nem fért be kiságy. Én átmászkáltam szoptatni. Volt, hogy egyszer, kétszer, százszor. De így a köztes időben tudtam aludni. Én minden hangra felébredek. Ha csak nyüsszög, már arra is. De ha tudnék mellette aludni, akkor párszor úgy lett volna.
Szóval ne foglalkozz senki szokásaival. Max hallgasd meg, aztán majd te eldöntöd, nektek mi a jó.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!