Milyen alvási problémák léphetnek fel azoknál, akik együtt alszanak a babával? (Egy vagy első gyereknél)

18: soha nem tiltakozott a gyerekem visítva alvás ellen, sem 1 évesen, sem 2 évesen, sem 3 évesen, sem semmikor. Azt szokta meg hogy esti rituálé után megy az ágyába egyedül és elalszik, neki ez a normális, ez a természetes, ez nyugtatja meg, soha semmikor nem ellenkezett még akkor sem ha nem otthon voltunk vagy ha nem mi altattuk. Sírni pedig sosem hagytuk, hiába volt másik szobában, az első nyekkenésre ugrott hozzá valamelyikünk ameddig erre szükség volt, nem ridegtartásban szenved a gyerek magányosan a szomszéd szobában, nem kell ennyire kisarkítani a dolgokat. Az alvás pedig igenis szoktatás kérdése IS, hiába jó alvó egy gyerek, ha a szülei olyan körülményekhez szoktatják hozzá ami adott esetben tarthatatlan, máris megborul a gyerek. És hiába rossz alvó egy gyerek, megfelelő szokásokkal lehet normalizálni a helyzetet, úgy, hogy az élhető legyen, elhatározás kérdése, minden gyerekre rá lehet fogni, hogy rossz alvó és ezért kell ezt meg azt így csinálni miközben amúgy csak minimális erőfeszítésekre lenne szükség. Akinek pedig nincs gyereke még az nem tudom hova okoskodik zéró valós tapasztalattal.

15: köszi az aggódást, a férjem egyrészt úgy van beállítva, hogy ha minimálisat tud aludni akkor sem egy darab szar másnap hanem felnőtt ember módjára tudja tartani magát, ezért vállalkozott önként a feladatra, hogy kisegítse a feleségét. Másrészt pedig nyugodj meg, hogy csoportvezetőként nem lógatja a lábát másnap és így is helyt tud állni, igen tudom, én is emelem kalapom előtte amiért átsegített ezen a nehéz időszakon, együtt csapatként éltünk túl és még a munkahelyén is elismerik a teljesítményét, remélem a te férjed nem üt el egyszer minket ha nem tud aludni, de te ismered a határait. :/

Én egy 9 hónapos és egy 2,5 éves gyerekkel alszom egy ágyban.

A nagyobbik, a lányom azért került be max 3 hetes korára, mert egyszerűen nem aludt letéve, csak sírt, vigasztalhatatlan volt. Nagyon rossz alvó volt 15 hónapig, nem éltem volna túl, ha még ki is kell kelni.

Nagy éjjeli szopis is volt, de sokszor még èn házimunkát végeztem éjjel, akkor ugyanúgy 20 percezett, nem a "tejszag" keltette.

15 hónapos korától átaludt a tesó érkezéseig, azóta fellángolt a ciciért sírva kelés.

A kisfiam sokkal letehetetlenebn volt, még ébren sem volt el semennyit, ő azonnal mellettünk kezdett. Nagyon sok pozitív hozadékát látom ennek a lányunkhoz kèpest, amikor azért ment az önvád meg a küzdelem, hogy vmit biztos elrontok, azért nem akar egyedül aludni.

Ő egyértelműen sokkal jobban alszik mellettem, mintha kikelek.

Nála egy veszèly, hogy többet mocorog és körbe kell jobban bástyázni, le ne essen, a lányok ezt nem csinàlta.

Én úgy érzem, a nappalból maradt esetleges hiányt, konfliktust ki lehet egy kicsit szeretgetni belőlük éjjel. Pl a kicsinek alkalmazkodni kellett ugye a programokhoz, ő megszenvedte az indulásokat, eveseket (ugye ott volt egy nagyobn gyerek), vendégségeket, és az éjjel egy ilyen nagy gyógyulás mindenből neki.

Hátrány hogy nem alszom együtt a párommal (már terhesen sem fértünk el mondjuk, ő rúg meg kiabál és nem vagyunk épp kis darabok), ami így most egy év után már érezhetően hiányzik.

Nàlunk most lesz majd a gyerekszoba kialakítasa (eddig játszó és háló volt), és most kapnak mindketten ágyat a tél elején. Ha kell egy darabig matracon alszom ott.

A lányomnak elkezdtem mondami és ő már várja a saját ágyat. Szerintem neki eljött az idő, a kicsi is remélem, megszokja majd.

Én hiszek ebben az együttalvós dologban, noha koràbban butaságnak tartottam, de így a kisded kor tajára pont eleg lesz.

Még annyi, hogy amikor a fiamat vártam, úgy készültem, hogy babaöbölben alszik. Előre elhatároztam, hogy "kifigyelem", hol ronthattam el a lanyommal HA elrontottam.

Azt tudom mondani, hogy szerda délutan született, szerda éjjel elhoztam a gurulós kis cuccában. Aludt akkor én is pihentem a saját kórházi ágyamban.

Na most reggel 8-kor kinyitotta a szemét és legközelebb 6-8 hetesen lehetett síras nèlkül letenni bárhová. De ahogy írom. Azt hittem nem tudok hazajönni mert látogatasi tilalom volt és alig tudtam összecsomagolni. Vmelyik vizsgálatról visszaküldtèk többször hogy csináljak vele vmit mert sírva nem tudják elvégezni (hallásvizsgálat lehetett). Nem volt ehes mert kapott pótlást még az első héten.

Innentől kezdve ugyanilyen maradt, az első éjjeleken arról szoktattam le, hogy csak rajtam aludjon, helyette aludjon mellettem testkontaktusban.

Én azóta nen hiszek az elrontasban végkèpp.

Mindkét gyerekem extovertàlt barátkozó kamikaze lett amúgy, főleg ez a pici, impulzívak, okosak, bátrak, temperamentumosak.

(Olyanok válaszát várom, akik együtt alszanak a kicsinyükkel:)

Kicsinyükkel - mint valami állat 🥴 nem aludtam soha a kicsinyemmel, olyanom nem volt csak babám. Nem is szeretett soha velünk aludni csak vergődik köztünk, amilyen társas lény nappal olyan magányos farkas éjjel. Nagyon jól elvolt mindig is egyedül a saját kis helyén úgyhogy nem eröltettük rá ezt a majomalvósdit mert neki káros lett volna. Majd meglátod hogy mi lesz az igénye a te kicsinyednek és ahhoz kell majd igazodni

A kisfiúnk 2 éves, kb 6 hetes korától kezdve alszik velünk. Kezdetben külön altattam a kiságyban, azonban mivel igényszerint szopizott, a 6.hétre annyira belefáradtam az éjszakai folytonos kelésekre, hogy egyszer-kétszer magam mellé tettem a babafészekbe,és mikor ébredt akkor ott szopiztattam. Akkor aludtam át először az éjszakát pihentetően, mert amíg külön volt, folyton az járt a fejemben, hogy mindjárt ébred. Aztán ott is maradt a nagy ágyban. Próbáltuk később 7-8hónaposan külön altatni, de még akkor is éjjel 3x szopizott. Tovább tartott visszaaltatni, én meg alig pihentem, meg ő is, meg a férjem is. Most 2 éves, leszokott 3hónapja az éjszakai evésről, így este 9től másnap reggel 8-9ig alszunk (apa 6kor kel, de nem ébredünk fel). Párszor érdekes pózt vesz fel alváshoz az biztos, de akkor visszaforgatjuk :D

Szóval nálunk nem okozott ez semmilyen gondot, azonban próbálgatjuk hogy az ő szobájában aludjon most már, több kevesebb sikerrel :)