Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Altatás » Van valami trükk, amivel az...

Van valami trükk, amivel az apja is elaltathatná? Akiknél apa is tud altatni, ti hogy értétek el?

Figyelt kérdés

A vírus miatt a férjem gyakorlatilag a lányunk születése óta itthonról dolgozik, így egész nap velünk van. Sokat is segít nekem, ezzel nincs is semmi baj.

A baj azzal van, hogy nem tudja elaltatni, de sokszor megnyugtatni sem. Főleg este, de még napközben is van, hogy egyszerűen bármi van, a gyerek csak keservesen sír, megszakad az ember szíve tőle, de semmi nem hat. Énekli neki ugyanazokat a dalokat, mint én, ringatja, bolondozik neki, megpróbálja kizökkenteni, semmi. Átadja nekem, és bumm, mágia megtörtént, hüppög még egyet-kettőt és ennyi volt a sírás. És nem is arról van szó, hogy csak a cici, mert még kb el se jutok addig, hogy odaadjam neki vagy valami, egyszerűen csak az, hogy az én kezembe kerül, már megnyugtatja. Belém bújik, ujját a szájába veszi és kész, eddig tartott a nagy drámázás. Ugyanez az altatással, nem kell cici az elalváshoz, neki én kellek és pont. Nagyonnagyon kevésszer sikerült eddig bárkinek is elaltatnia, pedig mondom, a férjem születése óta vele van egész nap, anyósom is kétnaponta jött eleinte (most már kicsit ritkábban, de még így is hetente találkozunk), és egy kezemen meg tudom számolni, hogy bármelyiküknek is hányszor sikerült elaltatnia a több, mint 8 hónap alatt.

Ha csak most lenne ez, akkor azt mondanám, hogy biztos csak szepa (amúgy nem látom jelét), de ez a születése óta így van. Pedig nem vagyok az a fajta, aki egy nyikkanásra egyből kikapja a babát más kezéből, de miután már álmos, dörzsöli a szemét, kókad a feje, de egy órán keresztül csak sírni tud, azért megsajnálom, igen, és akkor átveszem és bumm, öt percen belül már alszik is. Cici nélkül. Ez amúgy tök jó, mert így az altatás gyors és egyszerű, de másfelől meg ha pl álmából felébred, nincs az az isten, hogy a férjem tudja megnyugtatni, így az még hagyján, hogy napközben nem tudok sehová se elmenni nélküle, de este ha felriad, nem tud senki segíteni, vagy pl ha csak fürödni szeretnék egy órát, akkor is lutri, hogy meg kell-e szakítanom menet közben, vagy átalussza az egészet a pici. Már többször volt rá példa, hogy a fürdőszoba ajtóban állt a férjem, kezében a lányunkkal, hátha a látványom segít, de pontosan ugyanúgy csak ordított teli torokból, amíg én gyorsan kiugrottam a kádból és törölköztem.


Szóval, érdeklődnék, hogy egy ennyire anya-centrikus babánál, akinek amúgy rengeteg kapcsolata van az apjával, nem idegen számára egyáltalán, amikor ébren van, nagyon szuperül elvannak együtt, mégis hogyan lehetne elérni, hogy ne csak velem tudjon elaludni? Lehet-e egyáltalán? Az apjának is rosszul esik, hogy ennyire nem érnek semmit az erőfeszítései, ennyi erővel kb a kiságyban is hagyhatná sírni (nyilván nem hagyjuk, annál azért talán jobb ez is), de nekem is fárasztó, hogy ennyire tőlem függ a gyerek alvása.


8 hónapos múlt.


2021. ápr. 9. 20:30
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
10%
Nagy valószínűséggel talán arról van szó, hogy a születését követő pár hét, hónap alatt nem szokta meg az apja szagát, szívverése hangját, a teste rezdülését, így vele nem tud ellazulni. Ezek a nagyon korai ingerek, bevésődések sokat számítanak.
2021. ápr. 9. 20:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim válasza:
2%
Rooibos tea, lefekvés előtt.
2021. ápr. 9. 20:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
75%

Próbáltátok már ilyenkor letenni?

Nálunk sem alszik el rajtam, ugyanaz van amit leírtál, csak vergődik, olyankor vagy leteszem, és sokszor elalszik magától, persze ott kell lenni vele. B verzió hogy vagy éhes is, akkor én nem tudok segíteni. C verzió, hogy anya kell, azzal nem lehet mit kezdeni.

Rajtam 1 hónapos koráig sokat aludt, aztán elmúlt.

Azóta csak az anyja tudja magán elaltatni, meg a nagymamák. Biztos a mellek varázsa 😀

2021. ápr. 9. 21:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
91%

1-es: a kérdezö ÉPPEN AZT írta, hogy kezdettöl vele van az apa is!


2-es Rooibost nem szabad kisgyereknek adni!

2021. ápr. 9. 21:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
63%

Végre egy ember, aki tud helyesen írni 😃 öröm volt olvasni minden sorodat, köszönöm.😍


A problémádra sajnos nem tudok megoldást, bocsi.

2021. ápr. 9. 21:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim válasza:
0%

Rooibost szabad kisgyereknek adni!


Ebből élek.

2021. ápr. 9. 21:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
48%

Egyszer úgy altatta el a férjem a kicsit, bár nem szándékosan, hogy átölelte az ágyon, sokáig úgy maradtak, és elaludt a gyerek. Kb ő is 8 hónapos volt akkor.


Amúgy ha neked könnyebben megy az altatás, akkor ezt mindig neked kell csinalni, ha nem akarjátok bonyolítani az életeteket.

2021. ápr. 9. 21:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
89%
próbáljátok ki, hogy a férjed magára teríti a te pólódat, és úgy próbálja megnyugtatni. nálunk bejött
2021. ápr. 9. 21:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
Adamó hintában ringatja amíg ellazul, utána már elalszik az ölében is. De csak ha nem vagyok a szobában, ha meglát azonnal cicizve akarna elaludni.
2021. ápr. 10. 05:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 A kérdező kommentje:

Sajnos a leteszem-majd elalszik művelet csak akkor működik, ha már eleve ellazult és nyugodt állapotban van, ez amikor mondjuk felriad este álmából, akkor nem igazán működik. Pont az a baj, hogy az apja nem tudja ebbe az állapotba hozni :(

Ágyban feküdve velem sem alszik el, amint a nagy ágyba bújunk, egyből felpattan és kezdődik a játék, pedig éjszaka sokszor veszem magam mellé, csak akkor ugye félálomban van, ébren-éberen neki az teljesen új, felfedeznivaló világ, képtelenség úgy elaltatni.


A pólós dolgot kipróbáljuk, hátha :D


Teát nem adok neki, semmi szüksége teára vagy nyugtatóra.


Köszönöm mindenki tippjeit! :) Szép hétvégét nektek!

2021. ápr. 10. 06:45
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!