Volt, hogy sírni hagytad éjjel egy éves gyerekedet?

"Ha nem aludt el, akkor is feküdni kellett a sötétben, nincs bulizás és kész"

Mesélj, mester, ezt hogy éred el? :)

Lekötözöd? Lefogod? Visszanyomod erővel az üvöltő gyereket?

Nem kell ahhoz villanyt kapcsolni, hogy a gyerek "bulizni" akarjon. Akkor is csinálja, ha mint egy darab fa fekszel tovább és nem is reagálsz. ;)

Lefekteted, felpattan mint a keljfeljancsi, "sötét van, késő van, nem játszunk, feküdj vissza", felpattan, üvölt, (nem éhes, nem szomjas, nem kell pisilni), feküdj vissza, felpattan....

Na, hogy?

Az nem sírni hagyás, hogy ötöt kiabált. Az a sírni hagyás, amikor meg se nézed, mi baja van csak a másik oldaladra fordulsz. Ti körbejártátok a problémát, nem volt semmi baja és pont ez a határozottság vált be nála.

Az én egyik gyerekem még 3 évesen is 4-5x kelt éjszaka. Nála annyi volt, hogy keresett, ha megtalált, megnyugodott és rögtön visszaaludt. Aztán 10 perc vagy 2 óra múlva újra kelt. A másik, akit szerintem ugyanúgy neveltem és szintén sosem hagytam sírni meg igény szerint szoptattam, már 3 hónaposan végigaludta az éjszakát. Ő viszont délután volt olyan, hogy "összeveszett" velem, elküldött és akkor elaludt. Minden gyerek más, az egyik az összebújást igényelte, a másikat meg zavartam. :)

12

Úgy, hogy van egy fellépésed.

Ha anyám kicsit is dühös volt, már a szar is vigyázba állt bennem, és csináltam amit mondd. Szerencsére én is örököltem ezt a fellépést.

És nem, ez nem félelem, ez tisztelet. MIndennél jobban imádom anyámat a mai napig, nála szeretetteljesebb embert nem ismerek. De tudott nevelni.

14, egyévesen? :) Szegény te.

Egy egy-kétévest csak megfélemlíteni tudsz a dörgedelem fellépéssel, nem tisztelni fog érte. Min. 3-4 éves kortól megy ez át, amit nagy arccal hirdetsz.

Nyugi, az 5 éves már nálunk se bulizik éjjel és ehhez le se kell kiabálni a parókáját. Tudja, érti, megtanulta.

12-es (9-es vagyok) az enyém is kelt egy evésen legalább 10x egy éjszaka, olyan is volt, hogy 2-3 órát dorbézolt, de soha nem játszottunk vele. Nyilván felkeltünk hozzá, bevittük az ágyunkba, max egy halk mesét mondtunk neki, cirógattuk, beszéltünk hozzá, de nem, nem pattanhatot fel és játszhatott, mert vittük vissza a kiságyba. Aláírom, hogy marha nehéz volt és kiidegelt bennünket, de következetesen minden szökési kísérlete kudarcba fulladt. Nagyon kemény időszak volt, de megtanulta, hogy éjjel nincs játék, nincs mászkálás. Mi is zombik voltunk, hidd el.

Sőt, én már a gyerekkínzó kategóriába tartozom, mert ha éjjel dorbézolt, akkor se hagytuk nappal 10-11 óráig aludni. Ébresztettük reggel, a normális napirendje szerint, délután is annyit alhatott, amennyit szokott, hidd el éjszakára eszébe se jutott játszani. Hogy szigorú és elévült a nevelési elvem,mert sérülhet az idegrendszere/ a lelkivilága? Biztos! De egy ekkora gyerek már nem csecsemő és igenis neki is alkalmazkodni kell a család többi tagjához!

(és ez egészen más kategória, mint amikor azért kel mert beteg, fél, rosszat álmodott, szomjas, itt nem alapvető szükségletről van szó, hanem játékról)