Babám 2,5 hónapos. Reggel mikor elfáradt egyedül elalszik de a többi alvásnal már nem tud. Hogy segítsek neki hogy raszokjon hogy egyedül is eltudjon aludni?

Az önálló elalvás egy 2,5 hónapos babától nem elvárható. Nagyon korai lenne még erre szoktatni. Az önálló elalvás tanítás 6 hónapos kor előtt nem javasolt. Persze, minden gyerek más, meg lehet szerencséd is, de nekik még javarészt segíteni kell az elalvásban.

Az elsőnek nincs igaza. Kicsi koról kell az önálló alvásra szoktatni, később márt nagyon nehéz. Hagyd egyedül, ne maradj mellette, magától is el fog aludni néhány nap után. Arra figyelj, hogy ne fázzon, ne legyen melege, ne legyen szomjas.

Én most tanítgatom aludni a 3,5 hónaposomat. A karomban mindig megnyugtatom, és már álmosan, de még ébren az ágyába teszem. Van, hogy elsőre elalszik, de van hogy sírni kezd. Akkor először megpróbálom megnyugtatni anélkül, hogy kivenném, sokszor elég, ha csak ráteszem a kezem, simogatom a fejét, vagy hagyom hogy ő fogja a kezemet. Ha elbóbiskol, akkor kiveszem a kezem. És így lassan elalszik. De van, hogy ki kell vennem, akkor megnyugtatom a kezemben, majd ugyanúgy, mielőtt még elaludna, visszarakom az ágyba. Alakul, most már egyre ritkábban kell kivennem. Meg nálunk az volt még a baj, hogy 30 perc után mindig felriadt és nem tudott visszaaludni. Most ezt is gyakoroljuk, hogy nézem az időt, ha közeleg a 30 perc, akkor már idejövök mellé, és amikor felébred, egyből ráteszem a kezem, simizem a fejét, hogy visszaaludjon. Van hogy nem kapom el a megfelelő pillanatot és felébred teljesen, olyankor kiveszem, a karomban simogatom kicsit, és ha látom, hogy álmos még azért, akkor megy megint az előbbi altatási procedúra, és ilyenkor simán alszik még 1 órát is utána. Ezt csináljuk egy hete, tegnap már egyedül is aludt 2 órát egyhuzamban úgy, hogy hozzá se kellett érnem. Előtte 2-3 hétig csak kereken 30 percet tudott aludni napközben egyhuzamban, hulla fáradt volt már mindig este 6ra. Úgyhogy haladunk.

5ös vagyok. Én sem lerázni akarom, ha ébren van, akkor folyamatosan vagy a kezünkben van, vagy játszunk a szőnyegen, nyilván folyamatosan velem van. De amikor alszik, akkor mondjuk szeretnék esetleg megfőzni egy gyors ebédet, vagy ha délután a férjem hazajött, akkor hozzábújni kicsit, mert hogy van erre is igényünk, bármennyire is megbotránkoztató, vagy ne adj Isten akár hajat mosni. És ehhez nem baj, ha nem háromnegyed óráig kell vele fejenállnom, mielőtt elalszik, meg nem riadóztat 30 perc után, hanem szépen megtanulja, hogy az ágyába azért teszem be, hogy aludjon, amikor álmos. Így is bújcizunk elalvás előtt, mert nem várom meg, hogy végkimerülésig jusson, hanem mikor tudom h most már lassan álmos lesz, mert mondjuk már másfél órája ébren van, akkor elkezdünk bújcizni, simizni, puszizkodni a fotelban ülve, ezzel hangolom az alvásra. Pláne hogy tervezünk kistesókat is, bocs de nem fogok tudni egy 2 évest és egy nulla évest egyszerre altatni. Nem baj, ha a nagy addigra megtanul egyedül elaludni, ettől még nem vagyok szar anya. Tudom tudom, te és a többi szuperanya simán megoldjátok, hogy minden végtagotokon lóg egész nap 3 gyerek, csak aztán meg csodálkoztok, hogy pár év múlva arra eszméltek, mikor már a gyereketeknek sem vagytok annyira érdekesek, mint az elején, hogy már a férjeteknek sem annyira vagytok azok. Attól, hogy anya lettem, még nem szűntem meg nőnek és feleségnek, embernek lenni. Nem csak a gyerekem felé, hanem a férjem felé is vannak "kötelezettségeim". Ami persze nem kényszer, hanem nekem is van igényem a gyengédségére, különösen azóta, hogy gyereket szültem és fenekestül fordult fel a hormonháztartásomtól kezdve az életemben minden.