Napi 7OO-9OO kalória. Mennyi idő alatt fogyok le 45-ről 42 kg-ra?

Apám nincs, vagyis van, de nem tartjuk a kapcsolatot. Anyum külföldön dolgozik, én egyetemen vagyok, a nővérem is, másik városban. Emlegették az utóbbi időben, hogy egyek egyek egyek, mikor legutóbb, egy héttel ezelőtt találkoztam a testvéremmel úgy búcsúzott el tőlem, hogy "legközelebb mikor találkozunk nehogy ilyen vékony légy!" és..nem tudok mit mondani. Össze-vissza kavarognak a gondolataim és az érzéseim és egy csomó bajom van a hízáson kívül is, 2-3 nappal ezelőttig olyan depresszió gyötört, hogy nem nagyon tudtam egy ép mondatot elmondani sírás nélkül, állandóan sírógörcs környékezett, most is, őszintén úgy érzem, hogy az élet egy nagy sz.r..

Már körülírva előadtam otthon, hogy ha 1-2 év múlva nem változik semmi sajnálattal, de ..., én nem akarok így élni.

Szóval ezek a dolgok mellett a soványság tényleg eltörpül.

Hosszú lenne kifejteni miért érzek így, de nagy vonalakban: pokoli volt a gyermekkorom, a fiatalkorom, nem rég lettem 23 és tényleg egy nulla vagyok, célom, tervem SEMMI nincs és úgy gondolom a legszomorúbb az, mikor valaki vágyak nélkül, csak tengődik és nem is él.

Tudatalatt lehet azt se bánnám, ha szépen lassan elfogynék.

Köszönöm a válaszokat és ma eddig kb. 4OO-5OO kalóriát ettem meg de megpróbálom feltornázni legalább 8OO-ra.

Azt gondoltam kijöttem a depresszióból de úgy látszik mégsem, nem bírom abbahagyni a sírást. Szóval ez van.

Amúgy meg nem akarom sajnáltatni magam, otthon is próbálok vidámnak tűnni (nem sikerül túl gyakran), hogy ne okozzak még ezzel is problémát de az utóbbi hónapban úgy elhatalmasodott rajtam ez a rossz érzés, hogy a nővérem mondta menjek pszichológushoz vagy felajánlotta a terembérletre a pénzt, hogy szedjek izmot magamra és legalább oda járjak ki, hátha feldobódom, de anyum szerint ez persze hülyeség, csak az lesz depressziós aki lehagyja magát és nem akar megmozdulni és csak hibáztatni tud. Na mindegy.

Az én lelkem csak fájdalommal van tele, nem tudom hogy születhetne onnan bármi jó. Ez nem most kezdődött, évek óta ilyen vagyok, már 16 évesen is vagdostam magam, fel akartam vágni az ereimet kétszer is, begyógyszereztem magam..már gyerekkoromban voltak alvászavaraim, zavart az óra kattogása ezért kivettem belőle az elemet, tisztán emlékszem ahogy anyum altatót hozott az éjszaka közepén, hogy azt szépen vegyem be és aludjak el.

Mindig is egy művészlélek voltam, festettem, agyagot gyűjtöttem és szobrot csináltam, rajzoltam, ékszereket készítettem, aztán szépen lassan ezek a szenvedélyeim elmaradtak mert esélyem sem volt olyan iskolába menni, ahol ilyesmit tanulhatok, végigszenvedtem a biológia-kémiát, most jogot tanulok és az életem minden percét a pokolra kívánom. Plusz ami szintén szánalmas, hogy már egy éve nem szexeltem vagy ilyesmi, randira sem voltam, nem is tudok beszélgetni a fiúkkal. Szóval tényleg egy romhalmaz vagyok és már banálisnak látom a kérdésem, ahogy ezek a dolgok megint előjöttek bennem.

Azért a vitaminokat meg fogom próbálni, mert ez így tényleg nem élet.

Évekkel ezelőtt is depressziós voltam és hónapokkal ezelőtt is, mikor pedig normálisan ettem és 5O kiló voltam..ha most nekikezdenék enni, csak a bűntudatom nőne, pedig az amúgy is van, szinte minden percben (és nem az étel miatt).

De köszi.. :)