Kezdőoldal » Fogyókúrák » Kalóriaszámlálás » Hogyan tartjátok meg a motivác...

Hogyan tartjátok meg a motivációtokat?

Figyelt kérdés

Az edzőterem nem nekem való (próbáltam, nem jött be) de sétálni nagyon szeretek. Nyár elején gyakszi miatt napi több, mint egy órát sétáltam (oda kb 35 perc, vissza mégtöbb) és egy hónap alatt kalóriaszámlálás nélkül fogytam 5 kilót.


Miután véget ért a gyakorlat elkezdtem számolni a kalóriákat és kb ugyanannyit sétálni (a szüleimnek nem mondtam mert minden alkalommal azt mondják “de hát szép vagy így is, ilyen a testalkatod, nem tudsz rajta változtatni” meg egyéb f@szságok.).


Elmentünk 2 hétre nyaralni, gondoltam 2 hét kihagyás nem árthat annyit, utána folytatom. Na ja, csak hogy előtte 70 kiló voltam, az első hét után (mert közben hazajöttünk és innen mentünk a második hétre) 75, a második után majdnem 79 (pedig igyekeztem egészséges kajákat enni) és teljesen elvesztettem a motivációm, ráadásul a tiktok is body positivity-s videókat dobált be.


Ezt már párszor eljátszottam, mindig a nyaralás cseszi el xdd

Aztán utána fy-m egyszercsak megtelik workout videókkal és vékony emberekkel és arculcsap, hogyha folytattam volna akkor én is ilyen jól néznék ki. Aztán újrakezdem, aztán újra elvesztem a motivációm.


Ti hogyan tartjátok meg?



aug. 14. 13:59
 1/10 anonim ***** válasza:
55%
Két hét alatt nem jön fel 9 kiló.
aug. 14. 14:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
100%
Az egészségtelen és esztétikátlan túlsúly elég motiváció.
aug. 14. 14:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
47%
Már a leírásodban is mindig más a hibás. Így nehéz motivációt szerezni. Először is vállalj felelősséget a saját tetteidért és értsd meg, hogy kívülálló okok nem vezetnek hízáshoz, csak amit saját magad csinálsz.
aug. 14. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
100%

A szénhidrát vízmegkötő, valószínűleg ezért jött fel 9 kiló. Tisztán zsírból ennyi idő alatt nem tud ilyen sok feljönni.


"ráadásul a tiktok is body positivity-s videókat dobált be" [...] "Aztán utána fy-m egyszercsak megtelik workout videókkal és vékony emberekkel"


Fäszért nézed azt a toxikus szart? Töröld le. Szabadidőd is több marad és a mentális egészségedre is jó hatással lesz.


"Ezt már párszor eljátszottam, mindig a nyaralás cseszi el"


TE cseszed el. Én például az idei nyaralásom alatt fogytam. Attól, hogy elutazol valahova, még nem kell otthonhagyni az önuralmadat.


"Ti hogyan tartjátok meg?"


Versenyzek magammal. Csak egy embernél akarok jobb lenni, jobban kinézni, az aktuális önmagamnál. A toxikus közösségi médiát ki is zárom az életemből.

aug. 14. 14:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
50%

Nekem eléggé sántít a sztori. Olyan tényleg van, hogy több szénhidrátot eszik valaki a nyaraláson, emiatt a szervezete vizet köt meg, plusz pont nem kakilt, plusz a menstruációja is közeleg, és 5 kg-mal nehezebb lesz. De ezt nem lehet a következő héten megismételni: a szénhidrát raktárak végesek, ha megteltek, nem lehet ezen a módon további gyarapodást elérni. Szóval a számok nemigen stimmelnek.


Maga a jelenség, hogy a nyaralás alatt elveszted a motivációt, persze létezik. Én úgy szoktam, hogy nyaraláskor nem mérek semmit, de fölírom becslés alapján, hogy mit ettem. A kalóriát nem veszem figyelembe, ami kijön, mert egyrészt pontatlan, másrészt nyaralok, nincs keret, de ez így is segít hogy ne szaladjon el a ló valamint segít a folytonosságot megtartani is. Amúgy is, nem akarok örökké kalóriát számolni, és ezt gyakorlásnak fogom fel, hogy idővel mérés nélkül is be tudjam lőni a kajamennyiséget.

aug. 14. 16:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 A kérdező kommentje:

#5 pedig ezt mutatta a mérleg 🤷🏻‍♀️ Majd cserélek benne elemet, hátha baja van vagy valami ilyesmi. Ma is fura volt, reggel 89 kilót mutatott, elmentem sétálni a kutyámmal, utána csak 88.2-t vagy 3-mat.

Arra nyilván számítottam, hogy hízni fogok 1-2 kilót mert nagyon könnyen hízok, csak a 9-re nem számítottam.


Köszi a válaszokat!

aug. 14. 17:46
 7/10 anonim ***** válasza:

"Ma is fura volt, reggel 89 kilót mutatott, elmentem sétálni a kutyámmal, utána csak 88.2-t vagy 3-mat."


Szar mérlegnél az is számít, melyik része felé helyezed a súlypontot. Némelyiknél fél kilót, vagy akár többet is tud csalni.

aug. 14. 21:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
47%

Simán lehet ennyi idő alatt ennyit hízni. 1 hónap alatt visszatudnám szedni a 40kgot, amit leadtam.


Megeszel egy nap a kalóriaszükségleteden felül 2db péksüteményt és bumm +1000 kalória kb fél perc alatt.. Ezt csinálod 1 hétig, 1kg zsír, ami a mérlegen lehet +1,5-2kg is a víz miatt.

Akinek szar a genetikája, simán tud hízni ennyit.

Én 25kmt sétálok naponta és 2000 kalóriával sem fogyok férfiként. Szóval ne hitessük már el senkivel, hogy lehetetlen ez.. :D


A kérdező még csak nem is számolja a kalóriát. Honnan gondoljátok, hogy nem volt napi 2000 kaloriás többletben? Ez 4db péksütemény, amit kb 3 perc alatt megtud enni valaki.

aug. 17. 11:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 A kérdező kommentje:
Úristen, most vettem észre, 10 kilóval többet írtam az előző válaszban. A 80-ast még nem ütöttem meg, az 79 és 78, te jó ég xdd. Egyébként nézegettem, nem igazán számít neki, hogy merre van a súlypontom. 1-2 dekát max. Cseréltem elemet, utána 76. valamennyi volt, valószínűleg merülőben volt azért működött össze-vissza.
aug. 17. 23:27
 10/10 anonim ***** válasza:

Szerintem egy hét múlva nézz rá a súlyodra, úgy hogy otthon visszatérsz a normális diétádhoz. Addigra kiderül, hogy valójában híztál-e és mennyit.


Ha 1-2 kg-nál többet, akkor a következő nyaraláson fotózz le mindent, amit megeszel, és tedd fel úgy a kérdést. Nyilván nem lehet tökéletesen pontosan kalóriát becsülni fotó alapján, de az ilyen triviális dolgok, mint például hogy egy pici péksüti milyen sok kalória, kibuknak.

aug. 17. 23:59
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!