Belefér a diétába, ha egy héten egyszer megeszek két süteményt?
Naponta! is bele kell férjen egy normális diétába.
Én naponta megeszek fél tábla csokit - nem együltő helyemben, hanem az egész napra elosztva, mert kívánom. Ennyi, úgy kalkulálok, hogy a napi keretemben benne legyen.
#13
Még egy versenyzőnek sem fog megártani 1db csoki naponta, feltéve, ha nem Mr olympiára készül..
Nekem belefért a keretembe heti 2 sütemény. Igaz, én inkább úgy ettem, hogy mikor a kedvenc sütim volt, akkor vettem egy szeletet a munkahelyi menzán, felvágtam négyfelé, egyet megettem, a másik hármat hazavittem és napi egy negyedet ettem. Ha épp nem volt jófajta süti, akkor pedig a kedvenc kekszemből ettem két darabot. Egyébként én úgy csinálom, hogy napi 200 kcal-t szánok édességre. Persze ezt mindnekinek a saját keretéhez kell igazítani.
Másnak meg az válik be, ha szombaton meg vasárnap eszik egy egész szeletet. Csináld úgy, ahogy neked beválik. Ha nem sikerül egyedül elengedni az alaptalan bűntudatot, akkor fordulj pszichológushoz.
"evészavarban szenvedek"
Ez esetben szakember segítségét javasolt igénybe venni. Mi csak annyit tudunk mondani, hogy bár a körülmyéneket figyelembe véve érthetők az érzéseid, valójában semmi bűnös nincs a mértéktartó süteményfogyasztásban. Ez nem káros az egészségre.
Ha a számoknak tudsz csak hinni, a WHO ajánlása az, hogy a napi kalóriabeviteled 5%-át teljesen nyugodtan fedezheted hozzáadott cukorból. Abba napi egy sütemény is belefér, nem hogy heti kettő.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!