Hogyan kéne kezdenem?
Az a helyzet, hogy sosem voltam vékony (örököltem a szüleimtől) és most úgy döntöttem, hogy szeretnék kezdetben 10 kilótól megszabadulni, de nemtudom hogyan kezdjek neki. Ha valaki tud tippet adni az étkezéshez vagy a testmozgáshoz akkor megköszönném.
154cm,85kg,lány (a koromat privátban írom meg)
Nagyon egyszerű meg pontosan kalóriát se kell számolnod. Ha felnőtt vagy illetve magad készíted az ételed, akkor csak hagyd abba a felesleges evést (pl nem gondolod hogy nasizol de este filmezés közben rájársz a hűtőre, egy egy falat akarmire, stb ezeket fejezd be) és emellett bármit ehetsz csak kevesebbet, pl a tenyérnyi kaját amit eddig kiszedtel helyettesitsd salátával zöldségekkel savanyusaggal stb. Ennek a bonyolultabb verziója a pontos kaloria számlálás azzal lehet többet is tudsz enni mennyiségre. Mellette vezess be egy kis mozgást ha eddig nem tetted, nem kell súlyokat emelni feltétlen vagy egy órát futni, 1 óra séta alatt is el lehet égetni 300 kalóriát:) ha a szüleid főznek neked akkor nyilván a kaloria számolás nem egyszerű így akkor az első verzió lép életbe, kevesebb adag, salátával kiegeszitve:) persze egyszerűbb számolni a kalóriát mert akkor kb akármit ehetsz mert tudod hogy aznap pl bevittel eddig 1000t, lemozogtal 300at, akkor belefer valami vacsi és még nasi is
A kaloria deficit a lényeg. Teljesen midnegy miből viszed be fogyás szempontjából. Egészséges szempontjából nyilvan nem. De ha az eddigi etkezeseid 1/3at salátára csereled és elkezdesz többet mozogni, fogyni fogsz
12-es jókat ír, bár az utolsó mondata nem feltétlenül helytálló. Nem tudhatjuk eddig mennyit ettél, így az sem biztos hogy ezzel a változtatással deficitbe kerülsz.
Illetve a mozgás kcal égetésének nézz utána, erre is vannak mindenféle kalkulátorok. Nekem egy óra séta pl csak 100 Kcal, órával mérve, de rajtam sosem volt sok plusz. Szóval neked biztos több, de azért nem hiszem hogy 300.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!