Meki diéta - működhet?
Hülyén hangzik, de vajon fogyhatok-e, ha csak McDonald's kaját eszek, betartva a kalóriakereket? Kiszámoltam, és a nuggets + kertészsali meg sajtburger ebédre és vacsorára bőven belefér a napi 1800-as kalóriakeretembe, ami a fogyásomhoz szükséges. Ezzel tök jól lakok,nem vagyok éhes, és a kedvenc kajám eszem. :D
Nem érdekel, hogy egészségtelen vagy sem, nem a kioktatás érdekel, csak az, hogy ha ezáltal beleférek a kalóriakeretbe, akkor fogyhatok, ugye?
"Ebből 3 mekis kaja, meg még a pizza, sültkrumpli és pár egyéb"
Történetesen egy pizzát el lehet készíteni úgy, hogy az dietetikailag rendben legyen, a sült burgonyával pedig alapvetően nincs nagy probléma. Ha viszont van 10 darab étel, amin kívül ha te valami mással találkozol, akkor rosszul leszel, akkor sürgősen felkeresnék egy dietetikust, és minden bizonnyal egy pszichológust is, ugyanis ilyen nincs. Lehet, hogy valóban a gyerekkori étkezési szokásokban keresendő a probléma, de ez probléma, amit kezelni lehet, és kezelni is kell.
A Mi kis falunk című sorozatban volt egy rész, ahol a film végén egy halat szerettek volna áttenni az eddigi szennyezett horgásztóból egy másik tiszta horgásztóba, hogy éljen vígan. A hal a tiszta vízben elkezdett dögledezni. Mikor visszatették a piszkos vízű vödörbe (azt a piszkos vizet a falu horgásztavából szedték), újraéledt.
Úgy tűnik, a te helyzeted is hasonló. Egészségtelen, műszaroktól nincs bajod, jelenleg, viszont, amint elkezdenél normálisan, tisztán étkezni, máris minden bajod van.
De remélem azzal tisztában vagy, hogy az vagy, amit megeszel. A szervezet nem felejt. Előbb vagy utóbb, de be fogja nyújtani neked a számlát.
Én is lefogytam a meki diétával 50 kilóról 80 ra
Etelka 28, Alsósújtólégpuszta
Gondold át: ugyanazt eszed, amitől sikerült elhízni. A minőségi éhezés miatt éhes leszel, mert a tested követeli a tápanyagokat, a kis mennyiség miatt sose laksz jól, és egy hét alatt feladod, mert 1600 kcal-val se mindenki tud lefogyni. Nem hogy 1800.
Az csak a privát véleményem, hogy nem bízok a hivatalos kalória adataikban. Eleve nem patika mérlegen mérik ki az adagot, meg hazudott multicég már nagyobbat is.
Ha Meki, akkor a kertész sali oké, de ásványvízzel, a nuggets helyett inkább wrap sajt és szósz nélkül, a kínálat többi részét nem ismerem, és most lusta vagyok megkeresni.
Ráadásul túl nagy a kísértés. Aki fogy, az éhes, és akkor ott lesz az a jó sültkrumpli illat. :)
Próbáltad már otthon megcsinálni ezeket a kajákat vagy hasonlót? Azt se tudod megenni? Úgy több egészséges alternatíva lenne. Pl sült krumpli sütőben, olaj nélkül, "kertész" salátával, nuggets olaj nélkül, vékony bundában, hamburger húspogácsa sütőben vagy grillen, stb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!