Újra evészavarom van?
Három évig anorexiás voltam, négyszer kórházban is voltam miatta. Miután negyedjére kerültem be elhatároztam, hogy meggyógyulok. Aztán kiderült, hogy a depresszió is kialakult, arra kaptam gyógyszert. Minden rendben volt, pár hónap múlva még egy zavar fel lépett, az pedig az OCD volt.
Nem foglalkoztam vele, letettem a gyógyszert, viszont ahogy ez megtörtént, újra elkezdtem számolgatni a kalóriákat és méregettem. Ekkor csak ez a zavarom is nőtt.
Viszont a számolgatás nekem tetszett, mert rendesen tudtam enni, és minden rendben volt a szervezetemmel egy idő után, mert így tényleg mindent bevittem, amire szükségem volt. Viszont a menstruációm nem jött meg ezek után sem. Aztán le akartam tenni a szamolgatásról azért, mert tudtam, hogy ha megyek valahova, akkor én senkinek a kajájából nem fogok enni, mert nem tudom az értékeit.
Nagyon sokszor a barátomnál voltam, így mivel nem ettem rendesen, újra fogytam. Akkor rávettem magam, hogy hízni fogok. Csak aztán az egész átment teljesen másba. Nem tudtam leállni, és folyamatosan csak ettem. Rövid idő alatt híztam meg, 77kg voltam. 70kg voltam amikor a menstruációm visszajött és be is állt. Aztán két hónapja fogyókúrázok, most vagyok 66kg.
Folyamatosan úgy érzem, hogy kövér vagyok, bár mindenki körülöttem azt mondja, hogy ne fogyjak tovább, mert már nagyon látszódik.
Egyébként 174cm vagyok. És 17 éves.
Ma például meg sem ettem az ebédet, reggelizni sem reggeliztem úgy ahogy kellett volna. Ettem egy csokit, és ennyi volt. Amikor leültem enni, újra féltem és ideges voltam.
A célom 65 kg lett volna, aztán jött az ötlet, hogy legyen 63.
(mar tettem fel kérdést, hogy ideális-e most a súlyom, vagy sem.) mert nem tudom, hogy mit csináljak főleg úgy, hogy úgy érzem, kezdek megint rossz irányba haladni.
Ami még kimaradt, hogy most legutóbb a menstruációm sokkal hamarabb jött, mint kellett volna. Tizenhetedikén szokott megjönni, most viszont kilencedikén jött meg, és nagyon sok.
Nem tudom mennyi közé lehet a fogyókúrához, de így eszembe jutott, hogy régebben úgy múlt el, hogy pont ilyen hamar jött meg, és ilyen mennyiségben, aztán le is maradt rólam.
Nem mondanám koplalásnak, mert eleget ettem és jókat. 1200-1300 körül ettem ezalatt a két hónap alatt.
Az is egyfajta evészavar, ha ennyire ezzel foglalkozol.
Nem kérdés: beteg vagy agyban, jobb lenne visszamenni a pszichiáterhez.
Igen, sajnos újra (?) evészavarod lett - bár szerintem ki sem gyógyultál belőle -. Mindenképp menj vissza a pszichiáteredhez vagy pszichológusodhoz. Én inkább klinikai szakpszichológust ajánlanék, mivel az evészavarok pszichoterápiával leküzdhetőek.
Akinek az étkezése rendben van - azaz nem pótol vele érzéseket -, az akkor eszik, amikor éhes. Testi éhség általában legfeljebb 3x jelentkezik egy nap és az étkezéssel megszűnik.
"Ma például meg sem ettem az ebédet, reggelizni sem reggeliztem úgy ahogy kellett volna. Ettem egy csokit, és ennyi volt. Amikor leültem enni, újra féltem és ideges voltam."
Ez a mondat teljes mértékben evészavarra utal. Az étkezések normál esetben nem váltanak ki idegességet és félelmet az emberekből.
Azt megjegyezném, hogy ez minden csak nem egészséges táplálkozás. (Egy csoki??) Lehet hogy lefogysz, de rosszul fogsz kinézni és különböző hiánybetegségeid lesznek. Sokkal többet érsz, ha összeraksz egy egészséges étrendet (ami tartalmaz fehérjét!!, komplex szénhidrátok, egészséges zsírokat) és naponta sportolsz 1-1,5 órát. Így szép formás alakod lehet, mivel izom is kerül rád.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!