Az anorexiások éheznek?

Nem érzik az éhséget, mert az evést feleslegesnek, sőt károsnak gondolják.

Csak az lebeg a szemük előtt, hogy kövérek, még cérnaszálként is.

Ja, és egy se fogja elismerni, hogy anorexiás, hiába keresel olyat.

ahhoz, hogy vizsgaanyag kerekedjen belőle, az most hosszú lenne, de pár mondatot írok.

érzik, hogy éhesek. sokszor korog is a gyomruk, ezt próbálják leplezni, nehogy észrevegye valaki, hogy milyen éhes. kívánják a kaját, csak a sok kalóriára gondolnak, ami benne van, hiszen ők fogyni szeretnének.

elégedetlenek a testükkel, naponta megmérik, mennyit fogynak. és nagyon örülnek 1-1 kiló leadásának. ellenkezője teljesen kiborítja őket.

alibi evéseket csinálnak: nehogy kiderüljön, hogy ők fogyóznak. akár kidobnak kaját és úgy csinálnak, mintha megették volna.

ruhában sokszor észre sem veszik a külső személélők, hogy valaki anorexiás, egyszerűen csak vékonynak gondolják.

na most többesszámban beszéltem, pedig rólam van szó. de már nem akarom átírni.

már nem vagyok beteg. tulajdonképpen a betegségnek csak a szele érintett meg (pl. nem hánytattam magam). nem is fogytam le nagyon drasztikusan, de vékony szál választott el, hogy tényleg anorexiás legyek. 60 kilóról fogytam 48-ra (170 cm-hez)

tudtam, hogy ez az állapot nem normális, ezért egy idő után tudatosan próbáltam meg változtatni.

így részben önerőből, részben annak köszönhetően, hogy megismertem a férjemet,(neki nem kellett megfelelnem) meggyógyultam.

most vagyok 58 és jól érzem magam. sőt most vékonyabbnak látom magam, mint anno 48 kilósan (akkor hogy nézhettem ki? csak így utólag tudatosul)

na egész hosszúra sikerült. 16 évesen voltam beteg, de már korán 8 évesen :( is mutattam erre utaló jeleket (direkt nem mentem el a menzás uzsonnára, vagy ebédre, már nem is emlékszem, de rémlik valami)

a lényeg: ha lesz lányod, nagyon vigyázz rá. (szüleim észre sem vettek semmit. azóta se tudják)

25L

még arra reagálnék, hogy a gazdagabbak:

én is jómódú családból származom. szerintem az ok nem közvetlenül a pénzben keresendő. szüleim értelmiségi emberek, sok mindent elértek, hasonlót vártak tőlem is. sőt, túl sokat vártak tőlem. részben emiatt a megfelelési kényszer miatt is alakul ki az anorexia. (tehát, hogy egyszerűen azt várják, hogy tökéletes legyél)

Nálam egy éve kezdődött, most 15 éves vagyok, eleinte csak annyiból állt a fogyókúrám, hogy egészséges életmódba kezdtem, aztán mindenhol azt olvastam, hogy a kurmpli, a rizs, a széndhirdát rossz, drasztikusan megvontam ezeket az ételeket, ahogy a cukrot, a banánt, a lisztet, a búzadarát, tulajdonképpen minimálisra csökkentettem a ch-bevitelem, 600 kcal-t ettem.

És igen, sóvárogtam a kaja után, a suliban azt néztem ki mit eszik, naponta többször elhaladtam a büfé elött, hogy csak nézzem a csokikat, a boltba besétáltam, de képtelen voltam bármit is venni, ezért csak néztem őket, és arra gondoltam, mennyit híznék tőlük. Sokszor éjszaka kijárkáltam, kinyitottam a hűtőt, és csak nézelődtem, de nem vettem ki semmit, majd újra. Aztán egy idő után rájöttem, hogy élvezhetem az ízeket, akkoris, ha nem nyelem le, így hát, a megrágom-kiköpöm módszerhez folyamodtam, erről nagyon nehéz volt leszoktatni magamat. Az éhségérzetet próbáltam zöld teával, meleg italokkal elnyomni, ideig-óráig sikerült...vagy mozogtam, az is segített. Torna: Minden nap, éppen amennyi erőm volt, de szigorúan mindennap, ezenkívül futás, görkori, bicikli, ammennyi ment. Nem energiától, hanem akaraterőtől függ, egyébként én direkt úgy alakítottam az étrendemet, hogy mozogni legyen erőm. Azért az már elég durva, amikor valaki 0 kcal-on él, az nem élet. Nekem szerencsére pszichiáter segítségével sikerült félig-meddig kilábalnom a dologból, most 48 kg vagyok, még ezt a testet meg kell szoknom, mert félig-meddig fennáll a betegségem. Egy darabig még bennem volt, hogy visszafogyok, de nincs erőm végigcsinálni mégegyszer ezt az egészet, hihetetlen mennyi energiát ölnek bele a hozzám hasonlók és én is azért, hogy megfeleljünk magunknak, vagy épp másoknak.

Bennem ezt az egyik barátnőm indította el, és a környezetemet.. az a barátnőm mindig is nagyon vékony volt, nagy mellekkel, minden pasi álma, stb., én pedig úgy éreztem, fel sem érek hozzá. Ugyanabba a fiúba szerettünk bele, és én úgy döntöttem, lekörözöm, vékonyabb leszek nála. Nos, sikerült, a csontjaim kiálltak, fájt az ülés, hullt a hajam, a bőröm hófehér volt, betegeskedtem sokat, a kezemen a bőr felszakadt, vérzett, a hátam sebes volt a felülésektől, minde ruhám olyan volt mint a zsák, egyik osztálytársam úgy köszöntött egyik reggel, hogy úristen, úgy nézek ki mint egy csontváz. Lépten-nyomon megkérdezték, hogy jól vagyok-e, miért fogytam, stb. aztán háziorvos küldött pszichológushoz, az pszichiáterhez, majd nem kórházba kerültem, és tudjátok mi a legviccesebb az egészben? Hogy a fiú, aki miatt elindult az egész, múltkor ő kísért az orvoshoz.

Ma már jobban vagyok, túl vagyok a mélyén, amikor sokszor sírva fakadtam, hangulatingadozásaim, dühkitöréseim voltak, vágdostam magamat.

Remélem megtudtál mindent amit szerettél volna, ha akarsz kérdezhetsz, úgyis anonim oldal.

Az anorexia elsősorban lelki eredetű betegség. Mint az egyik régebbi hozzászóló is mondta, a lényeg a kontroll. Mert úgy érzed, uralni tudod a testedet és ez jó érzés. Éhes vagy és sóvárogsz, az ízeket érzed a szádban, az orrodban, mindenhol. De erős vagy... és ha nincs szerencséd, belehalsz, vagy olyan maradandó károsodást szenvedsz, ami tönkre teszi a hátralévő életed.

Én egyébként bulimiás voltam közel 10 évig. Na az tutira lelki eredetű volt. Volt egy férjem, akinek soha, de soha nem tudtam megfelelni. Semmiben. Kövér gyerekkor után felnőttként rögeszméjévé vált a tökéletes test. Ezt próbálta rám is erőltetni. Terhesség alatt és szülés után is. Fontosabb volt neki, hogy megfelelő legyen a külsőm pár hét alatt, mint a szoptatás. Első alkalommal belementem a csapdába, másodszor már nem. Az volt életem egyik legboldogabb 8 babázós hónapja. Igaz, szex nem volt... de hát nem lehet minden tökéletes. Aztán megtaláltam önmagam, elváltam, új társat találtam, aki úgy szeret, ahogy vagyok. Imádott terhesen, szülés után hatalmas mellekkel, dundin, soványan, normálisan, bárhogy.

Most eléggé jóban vagyok magammal, bár pár kilót még szeretnék fogyni. Nem gyötröm magam egy jó vacsora miatt, amit barátokkal, beszélgetve töltünk el. Ha rossz hangulatban vagyok, néha még rámjön a hányás, de egyre ritkábban. Olyan ez, mint az alkoholizmus. Soha nem gyógyulsz ki belőle.