Anorexiások, anorexiából gyógyultak, testképzavarosok! Lenne pár kérdésem hozzátok! Mit gondoltok erről?

Orvosilag is anorexiás vagy! Pont az ilyen gondolatok akadályozzák a gyógyulásodat, hogy nem ismered el, hogy beteg vagy. Az viszont már jó jel, hogy szeretnél ellene tenni. De ezt otthon nem lehet, az anorexiásoknak komoly terápián kell részt venniük, hogy megszabaduljanak a kínzó gondolataiktól. Az evésről nem is beszélve.

Nem vagyok, voltam, leszek anorex, de ennyit tudok :)

Az anorexia nem a menszesz kimaradásától függ. Ez mentális betegség, testképzavar és beteges félelem a hízástól, és abnormális viszony az ételhez és az étkezésekhez. Anorexiás vagy. A betegségtudat rögzítése a nagyon fontos első lépés a gyógyulás felé vezető úton.

Ez az egész lelki eredetű, azaz hogy ha ki akarsz mászni belőle, akkor azt kell megtalálni, miért csinálod ezt az egészet, milyen okokra vezethető vissza, hogy anorexiás lettél, miért gondolod, hogy egyetlen kg hízás is maga a tragédia (Pl. maximalista vagy, és kontrollálni akarod az étkezésedet? Vagy nem tartottad magad elég szépnek, nem néztek rád a fiúk? Vagy piszkált valaki a külsőd miatt? Vagy más trauma ért, ami miatt ebbe menekültél?) Tisztában kell lenned a saját lelki világoddal, a korlátaiddal ahhoz, hogy ne forduljon az agyad ellened. Ez otthon nem biztos, hogy sikerül, enélkül viszont bármikor visszatérhet későbbiekben az egész dolog. Szerintem hasznos lenne pszichiáter vagy pszichológus segítségét is kérni, nekem használt, hogy rádöbbenjek sok sok dologra.

Kezdd el reálisan látni a testedet. 43kg-al fizikailag lehetetlen, hogy kövér legyél, ez csak a fejedben van (ugyanis nem a szemünkkel látunk, hanem az agyunkkal - ez a kövér vagyok kép a fejedben keletkezik). Készíts magadról fényképet, nekem használt, sokkal másabbnak láttam kívülről a testemet. Próbáld meg úgy nézni magadat, mintha nem is te lennél, mintha valaki mást néznél - akkor is azt mondanád rá, hogy kövér?

Hagyd, hogy segítsenek neked a szüleid, családod, barátaid. Jót akarnak, és te is akarj magadnak jót. Komoly egészségügyi következményei lehetnek az anorexiának, amit nem akarhatsz magadnak. Olyan szép fiatalkorod lehetne, ne pazarold el feleslegesen ilyenekre. Legyél boldog - az anorexia és az állandó fogyásvágy csak boldogtalanná tesz, pont az ellenkezőjét hozza, mint amit vársz tőle...

Igen, anorexiás voltam. Szörnyű, hogy elpazaroltam sok-sok időt erre az életemből, ráadásul majdnem meddő lettem, a valaha dús hajam megritkult, elsorvadtak az izmaim, gyenge lettem, állandóan rosszkedvű, az életem a kaják és a kalóriák számolgatása körül mozgott.

Boldog vagyok, hogy kimásztam a gödörből, hogy úton vagyok nagyobb céljaim megvalósításához, és kifelé is magabiztosságot sugárzok, mióta ráeszméltem, a boldogság és a szépség nem a kilóktól függ. Sportolok és normálisan, egészségesen érkezek, így a közérzetem is jó, és kellemesen karcsú, normális az alakom.

Sok sikert kívánok neked.

Igen, anorexiás vagy, és orvos nélkül sajnos nem fog menni a gyógyulás.

Anyud jobban tenné, ha megjönne ez esze, és elvinne psichomókushoz, v táplálkozási szakihoz.

Én is pontosan tudom, milyen helyzetben vagy, mert én most próbálok kimászni. A kajadugdosás megmarad még egy darabig, és ha anyukád etet, azzal nem fog segíteni. Hiába hízol fel, esélyes, h le fogod fogyni, mert nem saját akaratodból tetted, és a lelki dolgokon nem változtat.

Ha anyud nem visz dokihoz, menj te magad, v szólj olyan embernek, aki segít ebben. 50-re kizárt, h felhízz 3 hét alatt, azért 8 kilót felszedni ro.hadtul nem egészséges.

De gondolj bele, mi lesz így suliban veled? Ha nem eszel, nem fog fogni az agyad, teljesen legyengülsz, és akár kh-ba is kerülhetsz.

Én is lelki okok miatt fogytam ennyire le, és amíg nem tudok változtatni, a hízás sem fog megindulni (pedig két pofára tömöm a csokit ,pl.) :)

Szal jó lenne orvos.

A 43 kiló még nem olyan súlyos, de ennél lejjebb már nagyon nem kéne adni. Én anno úgy lettem beteg, hogy a szüleim állandóan csesztettek, hogy kövér vagyok fogyjak. Akkor voltam 171/67. És hirtelen egyik napról a másikra nem nyúltam kajához. Először csak számolgattam a kalóriákat, és semmit nem voltam hajlandó megenni aminek 100 kalóriánál magasabb az értéke. Azaz napi 3 étkezés 300 kalória. A sulim utolsó 3 hónapjában így éltem. Utána jött a nyár. Júniustól kezdve rá se tudtam nézni az ételre. Vagyis rá tudtam... Undorodva néztem, ahogy mások esznek. Viszont attól is jól laktam, hogy csak néztem őket ahogy esznek. És ugye nyáron az ember sokat mozog, meg strand.. szóval eléggé leszívott... június végére 172/58 voltam. Ami nem hangzik súlyosnak, de nekem nagyon erős a csontozatom. És mindenki basztatott hogy piszkafa, meg hogy 30kiló vagyok vasággyal. És én kiröhögtem őket. Utána elküldtek pszichiátriára amikor utána nem jött meg a mensim fél évig. Ebből a betegségből adódóan most 17 évesen refluxos lettem és laktóz érzékeny. És ha visszanézem a képeket látom, hogy igen tényleg elég szörnyen néztem ki. Azóta amióta rendbe lettem, mindenki aki azóta nem látott mondja hogy milyen jól nézek ki, hogy nem olyan beesett az arcom. Szóval ha számolsz a következményeivel csináld. Én amúgy nem bántam meg, mert azóta is van mértékem és kontrollálom magam. Bár a betegségek nem hiányoztak... most 175/63

17/L

Szerintem a jelenlegi súlyod és a magasságod önmagában még nem aggasztó, annál inkább a tendencia, és a gondolataid.

Én egész életemben sovány voltam, nem kellett figyelnem arra, mit eszek, egészen a harmincas éveim elejéig, amikor kiderült, hogy ahhoz, hogy gyerekem lehessen, hormonkezelésre van szükségem. Meg is lett az eredménye, de a hosszas próbálkozások hatására a szülés után plusz 30 kg maradt rajtam. Amíg teherbe próbáltam esni, toleráltam a túlsúlyt a cél érdekében, de mikor nem volt már kifogás, teljesen megundorodtam magamtól. 35 felett, doktori végzettséggel sikerült kialakítanom olyan étkezési szokásokat, amelyek egyértelműen étkezési zavarokhoz vezettek. És hiába tudtam józan ésszel, hogy mennyire kockázatos, nem voltam hajlandó elismerni. Életkoromból kifolyólag persze azt eszem, amit akarok, senki nem ellenőrzi, így sokkal könnyebb dolgom volt, mint Neked, ugyanakkor rosszabb is volt a helyzetem, mert senki nem próbált időben észheztéríteni és segíteni.

Nagyszerű dolog, hogy édesanyád próbál segíteni, de fel kell ismernie a korlátait. Ha ő nem tud, akkor szakemberre van szükség. Nem írtad meg, merre élsz, ha Budapesten, akkor itt azért vannak lehetőségek abban az esetben is, ha nincs elég pénzed privát rendelésekre. Vidéken sajnos nem tudom, mi a helyzet.

Sajnos az étkezési zavarok egyik kísérőjelensége, hogy úgy érzed, valamit Te irányítasz az életedben, és mivel azt írtad, hogy az önbizalmadat rendszeresen megtépázták már, nyilvánvalóan úgy tűnik, hogy a fogyás és a soványság erőt ad. Ha a kortárs csoport, illetve a családod részéről több pozitív visszajelzést kapnál az élet egyéb területein, például a nyelvvizsga, ennek a pozitív visszacsatolásnak a jelentősége csökkenne legalább, ezen is érdemes elgondolkodnod.

Mindenesetre óriási lépés, hogy felismerted a problémát, ez az első lépés a gyógyulás felé. Sok sikert, és ha Budapesten keresel segítséget, szólj, megpróbálok keresni Neked egy ingyenes lehetőséget.