Mi lehet az oka annak, hogyha valaki, miután leadott majdnem annyi kilót, amennyit szeretett volna, még mindig kövérnek látja magát?
Több oka lehet:
Kialakuló testképzavar.
Az agyad nem képes a változáshoz igazodni (főleg nagy fogyás esetében)
Izmot veszettél többet és plötyi maradtál
Elképzeltél magadnak egy alakot, amit a leadott kilóhoz társítottál, de a valóságban a genetikai adottságok miatt nem kivitelezhető úgy, ahogy gondoltad
Kisebb célt tűztél ki magad elé, mint ami indokolt lett volna. Ha valakin van 20 kg plusz, de csak 8-at akar fogyni, a plusz 12 még attól ugyanúgy felesleg.
Pontos választ nehéz adni anélkül, hogy tudnánk honnan indultál és milyen vagy most.
Köszi! :) Jókat mondtatok :D
Igazából én 3 éve fogytam le 69-ről 58-ra (163 cm vagyok), és akkor még mindig nem voltam megelégedve magammal, úgy láttam, mintha a hasam ugyanakkora lenne, mint előtte, meg a felkarom is vastagnak tűnt, a combom is lehetett volna vékonyabb... A ruhaméretem 38-as lett, én pedig 36-osat akartam, és bár egyre több S-es póló jött rám, nem örültem, amikor valamiért M-esre volt szükségem. Néha volt olyan, hogy megállt a súlyom (61 kilónál), és akkor próbáltam túlhajtani magamat. Az 58 kilónál volt olyan, hogy elmentem a barátaimmal sütizni, és utána belenéztem a tükörbe és elszomorodtam, olyan volt, mintha híztam volna 4 kilót... És elkezdtem leszarni, visszatértem a régi életmódomhoz. Most 72 kilósan újra elkezdtem fogyózni, nézegetem a régi képeket, és basszus! Tökéletes nem voltam, de azért jó alakom volt! Ölnék megint egy olyanért!
Bár a végleges cél valami ilyesmi lenne: [link]
De lehet nem vagyok erre genetikailag képes, ilyen szép lapos hasra... Az alakom mondjuk homokóra, ha épp vékony vagyok :D Most elég zsíros és hurkás.
Nem értem, hogy lehet az, hogy 58 kilósan miért adtam fel, meg miért hittem azt, hogy alig fogytam, amikor elég erősen változtak a méreteim és mindenki dicsérgetett...
Testképzavar, alakuló anorexia. De pl. én kétszer fogytam le úgy, hogy nem szándékosan, ezért nem is mértem magam, nem is nagyon figyeltem, még azt sem, hogy mennyivel kisebb ruhákat veszek a boltban, hanem utólag tűnt fel az akkor készült képeimen, hogy mekkora volt a különbség. Ha tükörbe néztem, nem láttam, hogy vékonyabb lettem 15 kilóval. Durva. Igaz, abban az időben, kamasz koromban, 72 kilóval (170 centihez) egy hatalmas, óriásseggű kövér bálnának éreztem magam, nem mertem derékra kötött pulcsi nélkül elmenni otthonról még nyáron sem, annyira szégyelltem a fenekem. Valószínűleg ezért nem fogadta be az agyam az infót, mikor lefogytam.
De nagyon kell ezzel vigyázni, ha az ember konkrétan fogyókúrázik. Nagyon könnyű átesni a ló túloldalára, és ha valakit egyszer elkap az anorexia, abból már nehéz kigyógyulni. Ha kell, mérd magad centivel, vegyél új, kisebb méretű ruhákat, csináltass magadról fotósorozatot, kérdezd meg más emberektől, hogy mennyire látszik az eredmény, csak legyél vele tisztában, hogy igenis sikerült és igenis gyönyörű vagy és nem kell tovább fogynod.
Ugyanaz, mint fordítva.
Mindig vékony voltam és most se látom. magam kövérnek, pedig 15 kg rajtam van a mérleg szerint (és nem izom).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!