Honnan szerezzek motivációt a fogyáshoz? Nektek mi adta a kezdő löketet?

Engem nem érdekel különösebben a külsőm s nem hikszem, hogy motivációból csinálom (bár talán emiatt az utolsó kilókkal már eléggé nem megy, de sokaknak azért könnyebb a deficit elérése). Viszont roppant makacs vagyok.

20 kilót így is fogytam, az még nem is volt nehéz. Egészségtudatossággal indult, aminek megvolt az a kellemes hatása, hogy életmódot váltottam s az új étrendem sokkal laktatóbb volt, nem volt nehéz fogynom. Nem mindenki képes hónapokig, évekig önsanyargatni vagy éhezni (kalóriadeficittől függetlenül. van, hogy az ember alig fogy, de folyton éhes). Olyan módszer kell, ami könnyedén tartható, mert jólesik s a szükségszerű megszorítások nem túl zavaróak. Ez van, akinek hosszú kutatást, kísérletezést igényel, de megéri.

Viszont a lelki okokból evésnek mennie kell, ez nem fér bele s nem is egészséges. Bizonyos alapszinten meríthetsz örömöt az evésből, ez természetes, szerintem erről szól a gasztronómia is, de nem pótolhatod az élet örömeit egy az egyben csak evéssel. Ha már eszel, az legyen élvezetes, de ha nincs szükséged ételre, ne egyél (max. valami kis ártalmatlant, pl. nyers zöldségeket).

A rossz munkarend sajnálatos, ez bizonyára nehezít, de mit lehet tenni? Én megtervezném, hogy mely nap mikor kb. mennyit és mifélét eszem (tapasztalataimra alapozva), igaz, ehhez nekem fura munkarend se kell, szükségem van erre a keretre. Nem tudom, te milyen vagy, de sokaknak igenis rengeteget segít, ha az ember keményen elhatároz egy jó rendszert s megpróbálja betartani. Én és az önfegyelem pl. három, de a saját elhatározásaimat valamelyest tisztelem s tudom, mit vagyok képes még én is többé-kevésbé betartani. Különben esélyem se lenne :)

Sokminden fejben dől el, valami fegyelemre szükséged van.

Elkeserített az, hogy láttam, hogy hónapról hónapra többet mutat a mérleg és a nemrég vásárolt nadrágjaim is kezdenek szűkek lenni.

A régen igazán jól álló, idomokat kiemelő fittness pólóim a diétám előtt is kiemelték az alakomat, de egy egy fallabda előtt a sírógörcs kerülgetett a hasamat látván. Már nem tudtam hogy takarjam el a "hurkáimat" és ez teljesen odavágott az önbecsülésemnek. Emlékszem, hogy milyen voltam 10 kilóval kevesebbel. Sokkal magabiztosabban léptem ki az utcára és néztem szembe bárkivel. Később már inkább elbújtam volna. A baráti társaságban készült fotókon többször megdöbbentem, hiszen a fejemben nem volt ilyen kerek a fejem, sem vastag a karom, sem hurkás a hasam. Fejben egy karcsú, formás nő vagyok és rosszul esik viszontlátni, hogy valójában már nem.

Nem vagyok dagadt, 75 kilósan kezdtem diétázni úgy, hogy 65-re szeretnék fogyni. Jelenleg -4 kilónál járok. Már is sokkal jobb a közérzetem. Szóval nekem ennyi kellett ahhoz, hogy érezzem, váltani kell... Nem volt átmenet, meg halogatás. Eldöntöttem, hogy ettől az időponttól és pont. Egy hetet adtam a régi életmódomnak, azóta pedig csak olvadnak a kilók.

Az hogy egyszer lesérültem egy meccsen. Mozgáskorlátozott voltam. És elképzeltem ahogy majd 30 40 év fölött még a kortársaim aktív életet élnek és kutya bajuk, én meg nyomorék leszek, mert fáj a lábam vagy a gerincem, stb.

És nagyon megijedtem. Nem is az életem hossza aggasztott, hanem hogy az az élet amit leélek, az ne betegen, fájdalmakkal, kispadra ültetve kelljen élnem.

Kövéren is szerettem sportolni és jó is voltam benne. És elképzelhetetlenül rossz volt az, hogy felnőttként majd nem tudok a saját lábamra állni, pár méter sétától kifulladok. Így hogy éljek teljes és boldog életet?

Hát ez meghozta a kedvem.

Hát....nem mért már le a mérleg, nem láttam a farkam, nem kaptam magamra ruhákat. Aztán tavaly nyáron ezek miatt bekattantam és azóta 36kg ment le és még ugyan ennyit le is akarok.

Szerintem ez egyszercsak így jön , hogy "oké, elég volt...lefogyok" és nem holnap...2 hét múlva hanem azonnal elkezded ha neked is így "bekattan".