Miért csapnak mindig oda ahol a legjobban fáj?

Sziasztok!

Félig ebbe a kategóriába tartozik, már nem tudok hová, kihez fordulni.

A súlyomról van szó.

Lány vagyok, 167 cm magassággal 65 kilóval. Hízékony típus, husis alkatom van. Sokszor kapom a családomtól az olyan megjegyzéseket (persze ők poénként fogják fel), h pufi vagy dagi, amit ők viccként szánnak és azért, h picit poénkodjunk egymással, de ezek a csipkelődések már olyannyira elfajultak, h tényleg elhiszem azt, h egy zsírdisznó lennék. Sokszor kértem őket, h ezzel ne poénkodjanak ,mert nekem rosszul esik és nem tudom viccként felfogni, akkor is. Szerintük nagyon sértődékeny vagyok, de mit csináljak ha engem ez a téma érzékenyen érint?!

Teszek az egészségemért, nyár óta diétázom (volt 1 hónap mikor nem ügyeltem az étkezésre a vizsgák miatt) és azért én észreveszem magamon a különbséget és a változást. Igyekszem heti 3x eljutni a konditerembe is, ahol nem lazsálok.

Ma egész nap fejfájásban szenvedtem, fél 4 lehetett mire átment a fájdalom. Anyum elkezdte vacsorakor mondani, h idézem: Kimehettél volna a kutyával sétálni, nem ártott volna a nagy seggednek, ahelyett h tornateremre költöd a pénzed"... Nagyon rosszul esett, mert rengeteget dolgozok az alakomért, sokat szenvedek a diétával is mert abszolút nem könnyű megállni, h ne egyek finom falatokat és akkor még kapom a savazást, h "mert a nagy segged".. És visszaszóltam egy félreérthető választ, h "Elvárások azok vannak...". Ezalatt azt értettem, h elvárások azok vannak, h mit hogyan csináljak, mi helyett mit kellene, viszont ő ezt úgy értelmezte, h szerinte sok mindent várnak el tőlem így otthoni dolgokkal kapcsolatban, h sok elvárás az, h megkérik, h vigyem ki a kutyát sétáltatni. Tudom, nem túl érthető de remélem kibogozzátok. Alig mertem neki elmondani, h h gondoltam. Anyukám nagyon kiszámíthatatlan típus. Sok dolgot megtudok vele beszélni, viszont volt már rá példa, h valami nem tetszett neki, a nézetem és ezen összeveszett velem és megpofozott (a 21. születésnapomon, tegyem hozzá, mert szakítani akartam az akkori barátommal, mert már nem szerettem őt és ő kedvelte, tökéletesnek látta és nem tetszett neki, h én így vélekedek. Nem ide tartozik de gondoltam most már beleszövöm...)

Szinte senkihez sem tudok fordulni.. A párom is.. Oké, támogat, vele járok el edzeni stb. Csinosnak is tart. De ő is oda tud valakinek pirítani eléggé. Ma küldtem egy olyan képet amit össze vágtam egy júniusi képből és és egy pár naposból. Számomra látványos volt, h változtam, azt gondoltam megerősít benne ő is, de erre annyit válaszolt, h "Csak más a megvilágítás".. Úgy érzem, h amit teszek, annak semmi látszatja nincs. Nem akarok másoknak megfelelni, nem erről van szó! Csak néha jól esne ha azt mondanák, h "ügyes vagy, h így próbálkozol!". Még azt se várom el, h azt mondják, h "kitartó vagy" vagy valami.. hanem h látják h "próbálkozok"...

Semennyi önbizalmam nincs és nem érzem magamat szépnek sem. Amúgy sincs sok önbecsülésem, de ez minden héttel lejjebb és lejjebb megy... :(

Mit tegyek?