Fogynivágyók hogy parancsoltok magatoknak megállj evés közbe?

Sehogy, jóllakásig eszem... Ha pedig az étvágyam nagyobb (ritka, de előfordul, főleg palacsinta és banán jelenlétében, ma mindkettő volt, még nem számoltam ki az ebédem, de eléggé ott lehetett a szeren), akkor tovább. Na ilyenkor kell ügyesnek lenni, mert ilyenkor még nincs baj, az alapos jóllakás nagyon hosszan tart... Csak a nap további része legyen visszafogott s persze ne másszanak el a makróim túlzottan. Rossz, ha ott állok özön szénhidráttal és túl kevés fehérjével, erre azért szoktam vigyázni.

Sosem tudom, hogy "elég lenne az adag". Ha enni kell, mert éhes az ember, akkor enni kell, nem vagyunk gépek, hogy minden ebédkor beérjük annyival, amivel egyszer hasonló körülmények között már sikerült jóllaknunk.

Van egy hozzávetőleges elképzelésem a megfelelő ételmennyiségről, de azért ez sosem fix. Ami önmagában még nem baj. Sőt, egy teljességgel kalóriapluszos nap is befér nagyritkán, ha egyszer anélkül nem megy.

Előre megtervezem az étrendemet, melyik nap, miből mennyit eszem, így ha kiveszem a hűtőből a kaját, lemérem azt az adagot, amit megehetek, és a többit visszateszem a hűtőbe. Így annyira nem nehéz.

De ha nagyon sóvárgok valami után, elég csak annyit kérdeznem magamtól őszintén, hogy "Megéri?". Szinte mindig azt tudom mondani, hogy nem, ha visszaemlékszem, hogy mennyire rossz érzés volt túlsúlyosnak lenni.

Előre megtervezett étrend, kajás dobozokban elosztva egész napra, ha esetleg egyszerre felfalom a kajámat, azzal semmi rosszat nem teszek kcal mínuszban maradok, max aznapra már nem jut több kaja, csak magammal cseszek ki, ha előre kajálok...

+ sokat segít, ha tényleg az a kaja, csak az amit magadnak főzöl, + ha nincs más.

No igen, most már én is majdnem tudok tervszerűen enni, 5 év után, de azért van, akinek ez kb. lehetetlen...

Nekem is vannak ételeim, amikről tudom: addig fogom enni, amíg van. Na ezekből nem csinálok többet, mint ami a terv. S azt is ritkán alkalmazom, ami után tuti édességeket akarok enni a nap további részében. Az ember legyen realista s kerülje el a túlzott csábítást.

Ez nem mindig megy, mert az ember párja beállít egy kiló banánnal és egy sárgadinnyével, miközben már eleve merész a nap, mert lekváros-diós palacsinta van betervezve. Ilyenkor sztoikusan tudomásul veszem a dolgokat, elszállok az ebéddel, majd hősiesen küzdök vacsoránál, hogy mentsem a menthetőt (bár a palacsintás napok eleve nem a fogyós napjaim, ritkán is vannak). Ez nem is annyira szörnyen nehéz, mert jóllakott vagyok vacsorakor, de azért némi önfegyelem olykor nem árt.

Viszont ha a kérdezőnek az a baja, hogy van egy lábos rendes főtt étel s nem tudja nem felenni, ott már komolyabb önfegyelem is kellhet. Nem lehet azt csinálni, hogy OK, akkor nem főznek vagy csak 2 tányérral, az humánerőforrás szempontból nem jó, sok meló (ha olyan a recept, persze, de sokszor azért nem pár perces a dolog), kevés étel. Nem is mindenki főz kizárólag magának... Bár ennek van előnye, én a sütik nekem nem kellő részét azonnal feletetem a párommal, így feleslegesen nem tolom be, akármilyen akaratgyenge hedonista is volnék éppen.

Szóval kerüld a csábítást, de ha már van és rosszat tesz, akkor tudatosítsd magadban a céljaidat s ne engedj nekik lépten-nyomon. Néha jó, néha kell, néha nem kavar be, de ha már fogyni akarsz, csináld rendesen.