Kezdőoldal » Fogyókúrák » Egyéb kérdések » Vannak itt olyanok, akik...

Vannak itt olyanok, akik szintén évek óta próbálnak lefogyni? Ti is néha szörnyen érzitek magatokat?

Figyelt kérdés

Én főleg akkor, amikor látom, hogy mások 50-100 kilóktól szabadulnak meg, én meg nyamvadt 15 kilótól sem tudok. Egyszer már lefogytam kalóriaszámolással, de amint abbahagytam, visszahíztam, pedig nem volt nagy a deficit, és mozogtam is, sőt most is rendszeresen mozgok, mindenhova biciklivel, gyalog járok, ami heti többször egy órát jelent, a szomszéd faluba is néha elbiciklizem, jógázok is, de semmi sem látszik ezekből. Az evésben próbálok mértéket tartani, sosincs, hogy nekiülnék falni. Annyira utálok így élni, sokkal de sokkal kevesebbnek érzem magam, utálom, hogy a szüleim lenéznek és megjegyzéseket tesznek, utálom, hogy 40-42-es és xl-es méretű ruhákban kell, hogy járjak, utálom, hogy nem tudok felvenni csini ruhákat.

Annyira rossz így élni. :(


Butaságot sem szeretnék csinálni, szigorú diétákba belekezdeni, majd azok végeztével az egészet visszaszedni. Olvastam a ketogén diétáról, azt írják róla, hogy milyen hatásos, jó az egészségre, mások szerint viszont káros. Tényleg nem tudom, hogy mit kezdjek magammal.

Aztán az is zavar, hogy mikor diétázom, és ne adj Isten belekerül egy szülinap a képbe vagy egy hétvégi italozás, akkor igazán senki sem érti meg a helyzetemet, és felttlen le akarják nyomni a tortát a torkomon vagy meg akarnak itatni velem egy pohár bort, hiába szabatkozom, és ilyenkor lőttek az egésznek, mert úgy vagyok vele, hogy már úgyis mindegy, ha lúd, legyen kövér, és eszek még egy szeletet.


Szóval bármilyen hasznos tipp, motiváció jól jönne, remélem, nem untattalak.


2015. aug. 25. 05:40
 1/8 A kérdező kommentje:
A súlyom kimaradt, 176 cm, 75-80 kg, mikor hogy, és tudom, hogy nagyon sok. :(
2015. aug. 25. 05:53
 2/8 anonim ***** válasza:

"De amint abbahagytam visszahíztam"...

Erről van szó...

Ha más tetet szeretnél, más életmódra van szükséged... Ha abbahagyod és visszatérsz a mostani életmódhoz, a kilók is visszajönnek... Vagy teljes életmódot váltasz örökre... Vagy várod a sült galambot...

2015. aug. 25. 06:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:

Shop.builder.hu poverbuilder.hu

Olvasgass

2015. aug. 25. 07:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:

Evésben nem mértéket kell tartani hanem minőséget!

Ha tartod a minőséget akkor akaratlanul is fogod tartani a mennyiséget, mivel a szervezet megkapja a megfelelő tápanyagokat és nem fog evés után nem sokkal éhség érzettel jelezni!

A szervezetnek többfajta tápanyagra van szüksége -szénhidrát,zsírok,fehérje,vitaminok,ásványi anyagok,rostok-

És ha mondjuk az ember bevisz a rossz tápáldozásával csak szénhidrátot akkor a szervezet nemsokára jelez éhség érzettel hogy azért másra is szükség van!

És ha ezt megint szénhidrát próbája csillapítani akkor azzal a szervezet nem tud mit kezdeni és elraktározza vagyis hízik.

2015. aug. 25. 07:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim válasza:
Ha végképp nem használ semmi, vizsgáltasd ki magad.
2015. aug. 25. 08:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:

Én is évek óta szerettem volna fogyni, és sokkal nagyobb súlyból mint te. (160/ 91 kiló) Semmi nem ment. 3 hónapja megváltoztattam az étrendemet és az étkezési szokásomat. Csak minőségi ételeket veszek, ami pl azzal is jár, hogy nem az olcsó tescos csirkemellet hanem egy body oldalon vásárolt egészséges csirkemellet veszek amit nem nyomtak tele vízzel..

Számolom a napi kalóriakeretemet, azt, hogy mennyi fehérjét, szénhidrátot és zsírt fogyasztok. Lemondtam a kenyérről, pékárukról. Jobban mondva, a kenyér véglegesen iktatva lett, de nagy ritkán azért kényeztetem magam egy pékáruval. ( végül is a napi 3-4 fánk helyett, manapság csak havi 1 fánk ha van) cukrot nem igazán eszem, sőt édességet sem nagyon. De ha megkívánok egy csokit akkor eszek belőle de nem mindegy mennyit. Régen simán leültem, és megettem egy tábla milkacsokit. Most jó ha havonta egyszer egy kis kockát eszem.

Persze heti 4 alkalommal elmegyek edzeni. 1 óránál tovább nem edzek, mert munka után elég fárasztó. De így, hogy több kalóriát égetek mint amennyit beviszek a szervezetembe, és a türelmemnek hála 3 hónap alatt már fogytam 16 kilót.

Elég lazára veszem, mert van amikor eszem én hamburgert vagy spagettit, de ugye nem mindegy mennyi adagot.

Jó fogyáshoz 3 dolog kell

1. türelem. Nincs gyors fogyás. Jó eredményhez idő kell

2. minőségi ételek

3. megfelelő kalóriakeret. Csak annyit egyél amennyit el is tudsz égetni.

2015. aug. 25. 09:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
Az előző válaszolónak teljesen igaza van és is hasonló módszerrel fogytam le , bár sokkal kevesebb túlsúlyról , mondjuk azért az sem árt ha számolod a kalóriákat , nem kell pontosan csak úgy kb tudd hogy mennyit eszel , nekem a súlytartó keretem 1650 kalória ha mozgok is akkor 2000 körül , néha picit túllépem néha alatta maradok , de a súlyom megmaradt .
2015. aug. 26. 20:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
*most vettem észre hogy a kalóriaszámolast ő is írta
2015. aug. 26. 20:40
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!