Hogy szánjátok rá magatokat a fogyókúrára?
Én azt nem értem, miért nem szánja rá magát mindenki a fogyókúrára, abban az esetben - és ezt hangsúlyoznám -, ha elégedetlen saját magával és nem érzi jól magát a bőrében?
Mert ha jól érzi magát, semmi gond.
Ellenkező esetben viszont nekem lustaságnak és önmagunkkal szembeni igénytelenségnek tűnik a dolog.
Én úgy szánom rá magam a fogyókúrára, hogy nem fogyókúrázom. Nem vagyok hajlandó megvonni magamtól fontos (!) tápanyagokat, nem akarok egyoldalúan étkezni.
Tavaly ősszel éreztem azt, de nagyon erősen, hogy elegem van a súlyomból, és ezt én így nem akarom. Előtte is nyavalyogtam magamnak, hogy fogyni kellene, meg szeretnék vékony lenni, de úgy tűnik, nyavalygásnál, és néhány próbálkozásnál tovább nem jutottam. Aztán november elején belevágtam: átalakítottam az étkezési szokásaimat, 3 helyett 5-ször eszem, több folyadékot iszom, az ételek minőségén is változtattam, néhány alapanyagot kiiktattam. A sportolással hadilábon állok, és amíg ez így lesz, addig úgysem fogom elkezdeni. Ismerem magam, hogy nagyon erős belső késztetés kell ahhoz, hogy változtassak.
Tudtam azt is, hogy nem ripsz-ropsz akarok megszabadulni a felhalmozódott feleslegtől, és ez hónapokig eltart majd. Nagyjából ennek az évnek a karácsonyát céloztam meg, hogy addigra a kezdeti 75 kilóról eljussak a 60-ra. Jelenleg 67 kiló vagyok, a folyamatos súlycsökkenés idővel rendesen motiválja az embert, hogy ne adja fel, aztán meg jönnek a bókok, elismerő szavak és a sok "hogyan csináltad?" kérdés. Ezek simogatják a lelkem. :)
Csak elkezdeni nehéz, mikor már látod a tükörben hogy fogytál akkor iszonyatosan boldog vagy (én legalábbis) és folytatom.
Amugy ha nem ész nélkül koplalsz,vagy tömöd magad étvágycsökkentőkkel,akkor nem szörnyü a "fogyokura",én pl sosem vagyok éhes,sztem effektive sokat kajálok,csak megválogatom mit. Ja és elkezdtem mozogni
Második hozzászólónak: Tudod vannak egészségi állapotok, mikor nehezebb elkezdeni. Illetve, ha olyan munkahelyed van,ahol még wc-re sem tudsz elmenni, az eléggé kizárja, hogy akkor csináld a fogyózást, amikor akarod. a pajzsmirigyesekről meg nem is beszélve. Nem mindig azért híznak el az emberek, mert zabálnak. Én pl nem eszem többet, mint mikor 45 kiló voltam, mégis hízok ezerrel. Kb 25 kilót kellene fogynom.
De gondolom te tökéletes vagy, mi meg igénytelennek számítunk a szemedben anélkül, hogy bármelyikünkről is tudnál valamit. Vékonyan is lehet valaki igénytelen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!