Fogyni akarok, de nem tudom, hogy kezdjek neki?
Szia, 28/F vagyok és meglehetősen sportos testalkatú, szóval tudom, miről beszélek.
Először is, legyen meg benned az alázat, hogy időt szánsz a terület feltérképezésére, hiszen az életedre pozitív hatással lévő változtatás megéri néhány óra rákészülést, fáradságot. Ha erre sem vagy hajlandó, hozzá se fogj.
Az átlag háromszorevős-estenemevős-éhezős hozzáálás egy baromság, de ne magadat okold, mert elsőre valóban az tűnik a leglogikusabbnak, ha elkezdesz keveset enni. Ez azonban pár napig működik csak, ezután a tested vészreakció bekapcsolnak és elkezd tartalékolni, lelasstja az anyagcserét és visszatartja vizet - naná, hiszen a legújabb kor előtt sokat éheztek az emberek, így ez a reflex megmaradt a mostani civilizált időkre is. Ki kell cselezni lényegében diéta során ezt a belénk kódolt védekezési mechanizmust, sokszor, de kisebb adagok és legfőképp minőségi, minél kevésbé feldolgozott tápanyagok bevitelével. Így a test folyamatosan jut tápanyaghoz, miközben az összes bevitt kalóriamennyiség kevesebb az össze-vissza zabálásnál. Mindeközben folyamatosan és sok vizet kell inni (minden 20 kg után 1 litert, pl egy 50 kilós nőnek napi minimum 2,5 litert).
Lényegében a test két, egymás ellen dolgozó rendszerét kell összebékíteni, kicselezni, kijátszani egymás ellen:
van ugye az egyszerű tápanyagbevitel: ha sokat zabálsz, elhízol, ha keveset, lefogysz - gondolnád elsőre. De! A testednek nagyon komoly hormonális szabályozása is van, többszáz féle hormon termelésével befolyásolja az egész közérzeted; a serdülőknek pl. egyik pillanatra megváltozhat az egész hormontermelésük - megynúlnak, mélyül a hangjuk, pattanásosodnak, egyszóval szinte ijesztő mértékben alakulnak át; ezeket mind-mind a hormonok okozzák. Az anyagcserét és a vízvisszatartást is hormonokon keresztül valósítja meg a szervezet, így nem "lehet" ész nélkül koplalni, mert vészüzemmódba kapcsol - a slusszpoén az, hogyha e mellett is fogy az illető, az vagy víz lesz (az első napokban) vagy, ha elég kitartó folytatni az értelmetlen éhezést, izmot fog veszteni - az izomszövet fenntartása ugyanis roppant energiaigényes a szervezetnek, így éhezés esetén attól kezd el megszabadulni. Az izmok meg a test alakját, formáját adják - és nemcsak fiúknál; a formás, feszes, szépen domborodó női idomokat is az izmok adják.
Konkrét táplálkozásrendszert kell kialakítani és nem csak úsz eszegetni bele a nagyvilágba - tudni kell, kb hány gramm fehérjét, szénhidrátot (ebből minél kevesebb cukrot), mennyi zsírt ettél meg aznap - hosszú távon ez fogja adni az eredményt (mármint, ha magas a fehérje-, mérsékelt a szénhidrát- és azon belül minél kevesebb a fehérliszt- vagy cukor- és minél alacsonyabb a zsírfogyasztás).
Magyarul elérhető a Sárga Kapszula nevű kisokos, amit testépítőknek és alakformálóknak írtak - ne ijedj meg, nincs benne semmi dopping (a címe ironikus), és a testépítők tudják a legjobban és testközelből, hogyan alakul át a test; ugyanis ők versenyen kívül meglehetősen nagydarab mackók, de a versenyre keményen lediétázzák magukat és ami a legfontosabb, ezt úgy teszik, hogy a fogyás közben leginkább csak a zsír tűnjön el és minél több izom megmaradjon. Márpedig ez a lányoknál is cél, tudniillik a szép női alak is kevés zsír és relatíve sok izom kombinációja.
A Sárga Kapszula letölthető androidra ingyen, pdf-ként digitálisan szintén ingyen vagy megvehető pénzért sima könyv alakjában, keress rá a neten.
A mozgás kevésé befolyásolja a kinézetet, mint a táplálkozás, persze marha jó, ha van sporttevékenység is a diéta mellé. Gyakorlatilag mindegy, mit végzel, a fő, hogy élvezzed - lehet bármilyen torna, segít felpörgetni az anyagcserét.
És mégegyszer: olvass utána a témának, ne a fogalmatlan nőimagazinokban, hanem fitness/alakformálás témájú oldalakon. Szánj időt a tákozódásra, ha komolyan gondolod - és sok sikert és kitartást!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!