Fogyókúrázók! Mit gondoltok az étkezési zavarosokról? (bulímiások, anorexiások)

Mondjuk azt, hogy sok kajazavaros is egyszerű fogyókúrával indult, csak besokallt.

Mint én - jó, aztán a kontrollmániás családom is rátett, juszt azért sem ettem (ha már azt is megmondták, mikor mehetek el nagywc-re). Ha ők nem ilyenek, akkor eszem ágában sincs tovább fogyni 58-nál.

Így lett anorexia (45 kg), aztán mikor hizlaltak, bulimia (szó szerint hányásig tömtek), csak "sikerült" benn ragadni a dologban. :(

Ugyanazt gondolom, mint amit bárki másról aki pszichésen beteg. Én csak azokat ítélem el, akik ítélkeznek a pszichoszomatikus betegségekben szenvedők felett. Ez egy nagyon szomorú dolog. Hiszen őket gyógyítani kell, nem pedig bántani, mert az csak ront a helyzeten. És az sem teljesen igaz, hogy erről valaki nem tehet. Persze, részben. Ezek a betegségek ugyebár azoknál alakul ki, akik folyamatos stresszben élnek. Vannak akik kőkeményen viselik és nem törnek meg, de a stressztűrő képesség öröklött tulajdonság.

De persze nem védem őket, ezeket a betegségeket kezeltetni kell, mint ahogy egy influenzát is, ebben viszont inkább a környezetnek van szerepe. Mindenesetre senkinek sincs joga bármit is mondani ezekekben vagy bármi másban szenvedők életére. Nem ismerhetjük az életüket és nem tudhatjuk, miért jutottak idáig. Nem szabadna abban lelni az örömöt, hogy a 'gyengébbek' felett ítélkezik valaki (persze tisztelet a kivételnek). Nagyon utálom ezért ezt a világot..

Én voltam és sajnos a sok koplalás elvette az eszem.

Meggyógyultam és cikinek is éreztem az elmúlt időbeli viselkedésem. Utána szorgalmasan tanultam, de sajnos nem tudtam behozni a lemaradást és évet kellett ismételnem. Kedves voltam a tanárokkal, órán figyeltem, de nekik végig az a rémkép volt, jogosan, a fejükben, hogy újra gondok lesznek velem. Kedves voltam a diákokkal, akik zombicsajnak hívtak és a folyosón sikoltozva elugráltak előlem aztán jót nevettek ezen.

A családomnál meg központi téma volt ez az evés és viselkedés, bár ettem rendesen és jól viselkedtem.

Senki sem tudta megérteni, csak egy új esélyre vágyok, arra, hogy indítsunk tiszta lappal, hogy szeretném, ha elfogadnák, jól érzem magam. Mindenkinek benne volt a fejében amiket tettem, hogy éheztettem magam és hogy ez nem múlik csak így el, vissza fog jönni... és féltek tőlem az emberek, meg nevetségesnek tartottak.

Végül iskolát váltottam... A régi sulimmal kb 2-3x találkoztam az elmúlt 9 évben és mindenki normálisan kezelt akkorra már.