Beöntéssel lehet fogyni?
A beöntés két úton, közvetlenül fogyaszt, és közvetetten.
Ugyanis közvetlen módon úgy, hogy az évek során a bélfalon illetve a bélkiöblösödésekben (diverdikulumokban) bekövült, kiülepedett széklettartalmat (laxificíndumot) kioldja, és távozásra bírja. Ez a mennyiség egy 65kg-os hölgynél elérheti, sőt meghaladhatja a 2,5kg-ot is. Ez a rövidtávú hatás.
Közvetett fogyás pedig éppen a bélfal aktívizációjával, érhető el. Az erjedő tartalmak, amelyek során a zsírok (lipid-szerű vegyületek) leszigetelte, emiatt renyhe bélfal alig továbbítja a székletet, így az a bélfal kiöblösödésiben a cukrok (rövidláncú poliszacharidok) beerjednek. A részleges lassú égési folyamatok azaz az erjedés eredményeként aktív sejtmérgek (aldehidek, ketonok, szerves savak) képződnek. Ezek a bélhámon a vérkörbe fölszívódva mindenféle betegségeket okoznak. Gyengítik, lustává teszik az embert. A beöntés hidratál, azaz vizet vesz föl a beöntött folyadékból a szervezet, de a vizet adja le a legkönnyebben. Így szinte azonnal megindul az égési folyamatok eredményeként képződött savak kiválasztása. Azaz segít a beöntés a májnak, és vesének. Nem véletlen, hogy beöntés után mindig pisilni kell. Eképpen a szervezet aktivizációja megindul, és több és több zsírt képes elégetni. A méregtelenítés, és a zsír elégetése miatt nem fog hullani a haj, és nem a bőrön -pattanásokat okozva - fog kijönni éppen az a zsír, és nem a bőr fogja kiválasztani kínjában, az erjedés során képződött vegyületeket. Eképpen úgy lehet fogyni, hogy nem lesz narancsbőr. Ez a hosszútávú hatás.
Figyelem, a beöntés jó és élvezetes dolog egy, így rá lehet szokni!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!