Melyik a rosszabb túlsúlyosnak lenni vagy túl"kevés" súlyának lenni?

A 160 centimmel és az 50 kilómmal majd megveszek,hogy kicsit húsosabb legyek. voltam vékonyabb is egy betegség miatt, akkor sokat piszkáltak,kamaszkoromban is nagyon vékony voltam,rengeteget csúfoltak.

most viszont úgy vagyok vele,hogy lelkesen,örömmel,jóízűen eszem, állítólag öröm nézni. :D de ettől függetlenül irigylem azokat a lányokat,akiknek szép formás combjuk, csinos fenekük van. szerencsére mellben erős vagyok,ezzel hála Istennek semmi gond,de ettől még nem esik jól tükörbe nézni. nagyon sokat hallom azt a mondást,hogy a kutyáknak való a csont,ezzel a vékony lányokra utalnak. nézd kérdező,egyik sem jobb vagy rosszabb. én elfogadtam magam így,a barátom pont így szeret,ahogy vagyok,a családom sokszor piszkál,hogy nem ártana még egy tízest magamra dobni,de tudod mit,teszek rá. az egész kamaszkorom azzal telt,hogy az alakom miatt bántottak,ma már meg se hallom az ilyesmit.

az emberekkel az a gond,hogy ma már mindenben megtalálják azt a pontot,amiért bántani lehet a másikat...és ez nem túl pozitív dolog.

Én voltam már a ló mindkét oldalán.

26-27 éves koromig egy csontkollekció voltam. 173 cm/49-50 kg. Képtelen voltam egy dekát is hízni pedig rettentő sokat zabáltam és édesség függő voltam /vagyok még most is csak kordában tartom/. Sport semmi.

Ha véletlen híztam egy kilót az örömünnep volt. Aztán pár nap alatt a duplája ment le ha ideges voltam.

És nem tetszettem jobban a fiúknak mert a környezetemben inkább a dundibb lányoknak volt nagyobb esélyük. Az olyanok, akik nem topmodellekről álmodoztak azok inkább a husisabb csajokkal kezdtek. A duci barátnőimnek mindig voltak kapcsolataik velem ellentétben. Nem kelletem senkinek nem volt bennem semmi nőies. Élményszámba ment ha valaki szóba állt velem. Rettenetes korszak volt gyűlöltem, állati sokat sírtam a megaláztatások miatt. Minden csontom kiállt, egy számmal nagyobb bő és hosszú ruhákat hordtam, hogy takargassam magam. Strandra nem jártam. Az egész kamaszkorom abból állt, hogy a soványságom miatt szívattak ezerrel. Hallgathattam a beszólásokat meg a hát mögötti össze súgásokat még az utcán is. Kikészítettek idegileg. Körülöttem mindig a ducibbak voltak népszerűbbek.

Aztán jött egy idegösszeomlás kaptam némi nyugtatót, amitől el kezdtem hízni. 40 kilót rántottam fel igaz ebből kb. 20 kg rám is fért. Alattomosan és lassan rakódtak fel, szépen elosztva, nem egy helyre, sokáig fel sem tűnt. Mondogatták, hogy csinos vagyok stb. de ki hiszi el ezt azok után, hogy egész életemben a csontjaim miatt zrikáltak? Belül lélekben mindig is soványnak tartottam magam és nem éreztem magam csinosnak. Sose álltam mérlegre a nagy ruháimba meg észrevétlen bele lehetett hízni jó pár kilót. Sok időbe telt mire tényleg tudatosodott bennem, hogy híztam.

Akkor hittem el igazán, amikor a tényleg eléggé kicsi, szűk, folyosó szerű szobámban takarítás közben beragadtam a kanapé és a szekrénysor közé:))Háááhá! Anyám húzott ki de alig volt ereje a röhögéstől. Én meg felváltva bőgtem és röhögtem és nagyon szerencsétlennek éreztem magam.

28 éves koromban volt először miniszoknyám! Röhej! Alig mertem kimenni benne az utcára, biztos voltam benne, hogy mindenki azt nézi milyen ronda, pilinszka virgácsaim vannak.

Aztán szépen folytatódott a hízás a gyógyszerekről meg elkezdtek leszedni. Gondoltam minek vigyázni, nincs bogyó jön az idegeskedés majd szépen ledobálok mindent, amit addig felszedtem. Hát nem. Jöttek fel szépen a kilók. A végén 92 kiló lettem. Igaz 80-nál már nem tetszettem magamnak de mit tudtam én a diétáról mikor sose csináltam? Sokszor a rossz diétától is inkább híztam tovább.

Kezdődött minden elölről. Beszólogatások, megjegyzések de az is igaz, hogy kövérként jobban elfogadtak, kevesebb negatív élmény ért. Csak éppen izzadtam, mint egy ló, alig kaptam levegőt, nem bírtam cipelni magam, nem kaptam egy normális ruhát magamra, megint takargatni kellett magamat,fele annyi energiám nem volt, utáltam tükörbe nézni.

Aztán jó pár év kínlódás után végül is lefogytam 65 kg-ra, amit kb. egy éve tartok úgy, hogy nem éhezem csak életmódot váltottam. Most tetszem magamnak, ez az igazi súlyom és mindent megteszek, hogy tartsam.

Csak azt tudom elmondani, hogy egyik oldalon sem jó lenni. Ha az ember utálja a saját látványát is és ez még egészségügyi negatívumokkal is együtt jár na meg a szekálások...na annál rosszabb nincs.

Lehet itt azzal jönni, hogy fogadd el önmagad, na ja. Csak ha rajtam kívül senki sem fogad el akkor egy idő után az embernek elege lesz.

Ma már sokkal tudatosabban étkezem és vásárolok. Kalóriát ne számolok meg ilyen szarságok, de már tudom mit, mivel, mikor és mennyit egyek. Erre be kell állni és nincs több gond. Ennyi. Meg egy bambi. Diétás ha lehet.