Megállt a fogyásom, bűntudatzaba, hogy lehet ebből kijönni?

173 centihez 59 kiló az nem sok! Kezdjed azzal, hogy rendet teszel a fejedben, nincsen semmi vészhelyzet, amit meg kéne oldanod, nem kell sietned sehova.

Amúgy nem tudom hogyan mérted magad, de a derék 88 csípő 75 az kissé gyanús :)

Első vagyok. Én egy jópár évet eltöltöttem ebben a körforgásban, értem amit mondasz.

Én valahogy a következő gondolatokat neveltem ki magamban időközben

- Ezek a súlyok, és méretek is teljesen megfelelőek, nem arról van szó, hogy most csúnya vagy és széppé kell válnod, hanem arról hogy már most jó alakod van, hobbiból faraghatsz, formálhatsz rajta, de nem kötelező és nem elengedhetetlen. A bűntudatzaba és a stressz amit érzel, azért van, mert nem látod magadat reálisan, és úgy érzed, bajban vagy, amit minél hamarabb meg kell oldanod >> koplalsz >> nem bírod >> zabaroham >> bűntudat.

- Nem az a pár kiló határoz meg. Ha jól nézel ki, jó súlyban vagy, akkor nem ér hátrány az élet semmilyen területén sem.

- Annyi más dolog van, amivel foglalkozni lehet, a diétán kívül. Hobbik, tanulmányok, stb, amik emberileg is értékesebbé tesznek, mínusz néhány kiló nem változtat rajtad semmit.

- Olvastam valahol, hogy a fogyás egy könnyen ellenőrizhető célt jelent, amivel az ember elbíbelődhet, ahelyett hogy nagyobb, komplexebb célokat tűzne maga elé. Ez a gondolat nekem valahogy nem tetszett

Ezeket a dolgokat persze mind mondogatták nekem is, amikor az volt a legnagyobb problémám, hogy 58 vagy 56 kiló vagyok-e, de mintha meg se hallottam volna, minden bizonnyal magamtól kellett rájönnöm. Azért gondoltam, leírom.