Kb 157 cm vagyok és 56kg. Ez sok?
L/16
annyira nem látszik meg rajtam, csak a hasamon egy picit, de szinte az is csak bőr. hogy lehetne azt onnan leadni? vagy mit kezdjek vele hogy ne látszódjon?:/
szerintem ez nem háj, mert ha kihúzom magam akkor szinte nem is látszik, csak egy kicsit lehet összecsípni a bőrt.
Milyen hasizomgyakorlatot lehetne? felülés? :s
s mennyi idő után lesz 'eredmény?'
bemásolok pár gyakorlatot.
Oldalsó hasizmok dolgoztatása
Feküdj hanyatt csípőszélesre nyitott, felhúzott térddel. A kezed tedd a fejed mögé, a könyököd kifelé nézzen. Lélegezz be, told ki a mellkasod, közben a lapockádat közelítsd egymás felé. Most fújd ki a levegőt, és emeld meg a törzsed, az állad a térded felé mutasson. Maradj fenn és fordítsd el a törzsed balra, majd jobbra, pihenj egy kicsit, majd még mindig felemelt törzzsel, előrenyújtott karokkal told magad a térded felé – ötször, apró mozdulatokkal. Tízszer ismételd meg.
A felső rész erősítése
Feküdj hanyatt, térdek felhúzva, csípőszélességben egymástól. A karod nyújtsd ki a törzsed mellett, a kézfejek nézzenek a talaj felé. Emeld meg a fejed és a törzs felső részét (mintha kunkorodnál), és teljesen megfeszített hasizommal mozgasd a karod fel-le ötször, közben az orrodon át lélegezz. Engedd vissza magad a talajra, majd ismételd ötször.
Nehezített felülés
Feküdj hanyatt csípőszélesre nyitott, felhúzott térddel. A kezed tedd a fejed mögé, a könyököd kifelé nézzen. Lélegezz ki, és emeld meg a törzsed, miközben az állad a térdedhez közelíted. Amikor a mozdulat tetején vagy, tartsd meg a törzsed öt számolásig, miközben piciket tolod magad még feljebb – mellkas a térd felé -, minden feszítéskor kilégzéssel. Végül engedd magad vissza a talajra belégzés kíséretében. A mozdulat a hasból indul, ne a karjaidat használd arra, hogy megemeld a törzsed, vagy a fejed, mert könnyen meghúzhatod a nyakad. Tartsd megemelve az állad, így a gerinced annyira egyenes lesz, amennyire lehetséges. Ismételd ötször.
csináld őket napi szinten, és akkor szerintem úgy 2 hét múlva már látszani fog, hogy tornázol. :)
tegnap 23:59
Én még ilyet nem hallottam, de mind1...
Ha 16 éves vagy, akkor szerintem egy kicsit sok, de csak annyira, hogy ne fogyózz, hanem tornázz. Én 156 cm vagyok és 57 kg - na de 30 évvel több :) Ennyi idősen 50 voltam.
De tényleg ne fogyózz - kamasz korban, fejlődés közben az nem az igazi. Fuss, biciklizz, kézilabdázz, táncolj............bármit csak mozgás legyen
A mozgással annyi gondom van, hogy van egy "kis" baj a májammal-tüdőmmel-és lépemmel... röviden, ha sokat, mozgok, pl futás, akkor fáj az oldalam, de nagyon.
De valamit-valamiért :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!