Kezdőoldal » Fogyókúrák » Egyéb kérdések » Lassan megy a fogyás, utálom...

Lassan megy a fogyás, utálom magam, mit tegyek?

Figyelt kérdés
Nagyon nehezen vettem rá magam, hogy változtassak. Annak ellenére is, hogy nekem nagyon számít mások véleménye és sokan dagadtoztak és a mai napig teszik pl néhány közeli családtagom is. Nem értik meg, hogy nekem ez fáj, igazából nem is bántani akarnak, csak nem fogják fel, hogy mit okoznak ezzel. Abbahagyni nem fogják a kedvemért, csak ha lefogyok. Volt már fogyásom (csak megint visszahíztam) és akkor mindig dicsértek. Na, a lényeg, hogy amikor összeszedtem végre magam, az egy hónapja volt, 74 kilóról indultam. Az elején lement heti 1 kg, de előző héten csak fél. Igaz, ettem mekis kaját, de kalóriakereten belül. Szóval összességben a héten nem léptem túl a keretet. 70.5 vagyok ami a 163 centimhez nagyon sok. Mivel ilyen kevés ment le (pedig nagy túlsúlyból elvileg gyorsan megy), ezért most elég rosszul érzem magam. Nem heti fél kilókat akarok fogyni, az majd ráér akkor, amikor csak kevés plusz kilóm van. Úgy érzem, megteszek mindent a gyorsabb fogyás érdekében. Egyébként ebben az egy hónapban is mindig terrorizált a belső hangom, hogy ez még mindig nem elég, 5össel kell kezdődnie a kilóknak ahhoz, hogy szép legyek és ne bántsanak, hol van még a cél, minimum fél év... Amikor az előbb említett családtagokkal találkozom akkor végig ideges vagyok, főleg ha jön a párom is, mert előtte duplán megalázó, hogy felhívják a figyelmét arra, mennyire kövér vagyok és nem kéne ennek tetszenie. Az "undorító vagyok" szavak visszhangzanak a fejemben. Véget akarok vetni annak, hogy majdnem mindenki dagadtnak gondol, hogy néhányan szóvá is teszik, nem csak direktben, de célozgatva is, pl anyósom, kollégák, stb. Emiatt szorongok, hogy mennyire kevés változás van és nem tudom még mit kéne tennem, hogy gyorsabb legyen... A ruháim is ugyanazok, ez s segít, hogy még nem kellett újat venni vagy a régieket elővenni.
2023. okt. 2. 09:34
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
100%

Te nagyon messze vagy a nagy túlsúlytól.

A pszichés része egy ilyen bántalmazó csaláfban nagyon tud hátráltatni. Ne mentegesd őket. Azért mondják, mert bántani akarnak. Magadnak akarj megfelelni, ne nekik. Szép lassan fog lemenni.

2023. okt. 2. 11:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
100%

"70.5 vagyok ami a 163 centimhez nagyon sok."


Ez nem kövér. Persze lemehetne egy olyan 5 kiló az egészséged miatt, de amúgy nem vészes. A feleségem is pont így áll.


Legyél türelmes, több hetes távlatokban gondolkozz, egy-egy mérés hibája simán megvan 0.5-1 kg is. Nem feltétlen ideiglenes fogyókúrában kéne gondolkoznod, hanem életmód válatásban. Vagyis kb. örökre fenn kell tartanod valamilyen formában a diétát és a testmozgást, akkor most mit számít néhány hónap ide vagy oda?


Ami inkább figyelmet érdemel, az ez az erős kritikus belső hang, és hogy nem tudsz kiállni magadért, vagy támadást fedezel fel ott is ahol esetleg nincs. (Lehet k*csögök a rokonaid, nem tudhatom) Elgondolkodhatnál a terápiában, a feleségemnek nagyon jól bevált. Sokkal jobb a közérzete, elégedettebb önmagával, sokkal stabilabb mentálisan.

2023. okt. 2. 11:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 A kérdező kommentje:

Érdekes, hogy ezt mondjátok, bár ugye nem láttok, lehet teljesen más testalkatot képzeltek el, én nem vagyok izmos, csak szétfolyok. Illetve ezt mondták mindig nekem. De én is így látom.


Szerintem egy 15-20 kg van még rajtam, ez nem számít nagy túlsúlynak? Lehet, csak én azt gondoltam, a 10 kg és alatta a pici túlsúly, ami lassan megy le.

2023. okt. 2. 12:11
 4/14 anonim ***** válasza:
100%
A heti fél kg fogyás ilyen kevés túlsúlyból teljesen normális.
2023. okt. 2. 12:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
100%

itt is gond van:

"Nem heti fél kilókat akarok fogyni"


inkább írj üzenetet (azt olvasom, míg itt hozzászólásokat nem mindig), meg írd meg hogy mikor mennyi voltál és hogy szerinted mitől, meg mit hogy csináltál/csinálsz

2023. okt. 2. 12:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
100%
Biztos nincs rajtad 20kg. Ez sajnos a bántalmazó család miatt van, hogy így látod.
2023. okt. 2. 13:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
100%
Testtömeg index szerint a te magasságoddal konkrétan 66 kg alatt a normál kategoriában vagy. Szóval szóval alig van rajtad valami fölös.
2023. okt. 2. 14:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
100%

Hozzátartozóid megérdemelnének egy jó nagy maflást, amiért testképzavarba hajszolnak.


De egyébként az, hogy lassan megy a fogyás, ez ilyen… a kilók sem egyik pillanatról a másikra jöttek fel, leküzdeni őket is egy kihívás… ha fél év, akkor fél év, ha meg kettő, akkor kettő…

Én pasiként 130ról indultam és 2év múlva mikor már “csak” 95voltam, még akkor is egy hatalmas sörhasú plötty voltam… nem mennek ezek a dolgok gyorsan, türelem, kitartás, és egy nagy maflás annak aki mégegyszer ledagadtoz!

2023. okt. 2. 15:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
74%
Nem nagyon sok, kicsit sok. Kb 13-at kéne az ideálishoz lefogynod, de ha csak 7-et fogysz, úgy is jó. A heti fél kiló teljesen megfelelő, nyugodtan lehet 3-6 hónapot adni rá. A bántalmazó családod ennél sokkal nagyobb probléma, őket ki kellene zárnod az életedből. Teljesen. Ha normális a párod, akkor ő is leállítja őket. A munkahelyi bántalmazást se engedd meg, határozottan kérd ki magadnak, és keress másik munkahelyet. Felnőtthöz méltatlan, ahogy viselkednek.
2023. okt. 2. 19:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 A kérdező kommentje:

Érdekes, amikor másik kategóriába írtam le a paramétereimet, akkor meg olyan kommenteket kaptam, hogy nagyon dagadt vagyok, rengeteg a feleslegem, aki ezt mondja annak igaza van és teljesen jogosan bánt vele...


Köszi a válaszokat ti kicsit megnyugtattatok :)

2023. okt. 3. 07:31
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!