Voltál depressziós a kövérségtől vagyis inkább a következményeitől?

Ez nálam egyébként elég érdekes volt, mert tulajdonképpen nem volt ilyen.

+40kg felesleg volt rajtam és teljes mértékben azt gondoltam, hogy ez még az elfogadható kategória. Tudtam, hogy van rajtam felesleg, de kb. úgy kezeltem, mintha 5-10kgról lenne csak szó.

Emiatt nem feltétlen volt bennem szorongás, persze azt utáltam, ha láttam magam mondjuk egy képen. Nem is szerettem emiatt fotózkodni, mert akárhányszor megláttam magam rosszul éreztem magam.

Szóval azt mondanám, hogy amíg kövér voltam nem volt semmi mentális problémám, csak akkor ütött be a szar érzés, amikor láttam, hogy hogyan nézek ki képek alapján.

Aztán jött a 180°-os fordulat.

Edzés, életmódváltás, -40kg.

Mintha kicseréltek volna. Heti 4-5 edzés.

Viszont most cserébe az ételekkel nem a legjobb a kapcsolatom (kalóriaszámlálás), nem eszek meg olyat, aminek nem tudom a kalóriatartalmát, vagy, ha igen, akkor bőven többnek számolom és másnap próbálok többet mozogni+ testképzavar, elég nagy... -40kg után sem vagyok elégedett, izmosabb akarok lenni. Pedig, ha belegondolok, már az önmagában hatalmas eredmény volt, hogy leadtam 40kgot.. De hát ilyen az ember, mindig többet akar, ami nem feltétlen jelent hátrányt, ha megvan az egyensúly.

Próbálok javítani ezeken a dolgokon, de egyszerűen annyira maximalista vagyok, hogy az életben mindenhez úgy állok hozzá, hogy vagy 100%-ot adsz bele, vagy el se kezdd..

Iskolában is ilyen voltam. Nálam nem létezett csak egyes és ötös érdemjegy. Ha egy hármast kaptam akkor azt úgy fogtam fel, hogy mivel nem ötös, nem számít. Szóval rettentő sokat elvárok magamtól és túlzottan maximalista vagyok edzés/táplálkozás téren is, de még mindig jobb ez, mintha 0 céllal q chipset zabálnám kanapén fetrengve egész nap..

Igen, voltak elég durva időszakaim lelkileg ezek miatt, amik érdekes módon még inkább bánatevésbe taszítottak.

Az öngyűlölet nagyon csúnya dolgokat tud csinálni, mindenki máshogy reagál rá. Van akit változtatásra motivál, és vannak akik mégjobban belesüllyednek abba a mocsárba amibe kerültek.

Nekem lelkileg is rendbe kellett tenni magamat ahhoz, hogy az életmódváltásom tartósan megmaradjon.

Tudatosan legalább annyit ( ha nem többet) dolgoztam azon hogy elfogadjam önmagam, megbékéljek a hibáimmal amiket elkövettem, és lezárjam a múltat, mint a nekem megfelelő étrend kialakításával és a mozgással.

Az önbecsülésem szépen lassan épült fel, és már soha senki és semmi nem rombolhatja le. Azt is megértettem, hogy testsúlytól, kinézettől függetlenül én egy értékes ember vagyok és pont! ( Még ha nem is mindenki gondolja így).

Engem már rég nem érdekel mit gondolnak rólam mások, felül tudtam emelkedni az ilyen felszínes gondolkodásmódon, hogy csak a vékony/ átlagos kinézetű emberek lehetnek emberek. Mert igen, engem volt aki kövèren emberszámba sem vett. Most persze kapar , hogy tartsuk a kapcsolatot, de nem.... tudatosan takarítottam ki az életemből. Akinek nem kellettem kövéren, ne kelljek lefogyva sem.

Orvosi értelemben 95kg felesleg volt rajtam, végül évek alatt 106kilót-fogytam le.

Ma már a régi nadrágomnak a fél szárába beleférek. Amit amúgy olyan kövérek ruhaboltjában vettem ahol csak férfira volt akkora méret, nőknek nem.

Jelenleg fogyokuraban vagyok. 158cm/73kgrol indultam, most 68 vagyok, ami még mindig sok de már érzem a változást.

Azt nem mondanám hogy depressziós voltam/vagyok, de nagyon nem jó érzés. Észre veszem hogy abszolút nem keltem fel a férfiak figyelmét, úgy mint mikor 55 kg voltam.

Persze nem szorulok rá, mert volegenyem van, de azért az ember önbizalmanak nem tesz jót.

Feszül rajtam minden ruha, a vásárlás egy tortúra. Amikor megtetszik valami, felveszed és borzasztóan áll rajtad. Amikor meglatod magad egy egész alakos képen. Nyáron nem tudok felvenni térd fölé erő nadrágot mert összeér a combom és kidörzsölődik. A szoknya teljesen felejtős. Szóval nem egyszerű, nem növeli az ember hangulatát, az biztos. De azon vagyok hogy ez változzon.

Igen, tulajdonképpen még most is az vagyok. Jelenleg szakemberhez készülök. Bár tudom mi az oka annak, hogy nagyon meghíztam, nemcsak a diéta a fontos, hanem az is, hogy belül mentálisan rendben legyek. Próbálom túltenni magam a hozott rossz családi mintán, a fiatalkori hányattatott életemen. Most már 8 éve jól vagyok körülményileg. Szerető férjem, gyerekem van, messzire költöztem azoktól, akik bántottak. A szorongás és az ételek utáni sóvárgás megmaradt.

Most próbálok olyan életmódot kialakítani, hogy ne legyek állandóan éhes, és úgy érzem ez az út járható. Sokat mozgok, meditálok, jógázom, sokat sétálok a szabadban. Igyekszem azokkal lenni akiket szeretek, hogy gyűjtsem a pozitív energiákat. Rájöttem, 1600 kCal bőven elég a szervezetemnek, a többi ezen felül érzelmi alapú zabálás. Eddig 50 kiló túlsúlyból 8 elfogyott, jön a többi 42.

Szóval nem lehetetlen, csak maradjon is így.