Ha egy kamasz lányon nagyon kevés súlyfelesleg van, és fogyózni akar, akkor miért mondják neki azt, hogy ennyi idősen nem lehetne, meg hogy veszélyes?
Azért mert valóban fejlődésben lévő szervezet, és a kamasz lányok által egyedül, mindenféle felnőtt vagy orvosi ellenőrzés nélküli elkezdett "diéták" általában az éhezést szokták jelenteni, ezért nem ajánlja senki. Ezen kívül ebben a korban (a kevesebb egyéb felelősség miatt) még sokkal könnyebb növelni az aktivitást vagy szimplán csökkenteni/elhagyni az édességeket és picit csökkenteni a mennyiségeket, így ennek már eredményt kell hoznia, nem kell külön "fogyókúra".
Nagyon fontos viszont pont ebben a korban, hogy az ember egészséges étkezési szokásokat és étrendet alakítson ki (persze segítséggel), illetve egészséges legyen az ételhez való hozzáállása. Ezt nem segíti elő a random diétázás, viszont a megfelelő étkezési/aktivitási szokások kialakítása szinte automatikusan vonja maga utána a normális testsúlyt (nem a kamasz által adott esetben elképzelt csontsovány ideált, hanem a "normális" testsúlyt), és ezek a szokások a felnőttkorra is jó esélyeket adnak az egészséges életvitelhez.
Több okból. Egyrészt a fejlődésben lévő szervezetnek szüksége van több energiára, tápanyagokra, vitaminokra. Pl ha ebben a korban elégtelen a kalcium bevitel, akkor olyan csontritkulás alakulhat ki később, amit már nem lehet helyrehozni. Az egész hormonrendszer labilisabb még.
Másrészt az evészavarok a tinédzsereket érintik leggyakrabban. Egy ártatlan fogyókúra könnyen életveszélyes evészavarhoz vezethet náluk.
Emellett sokszor nincs meg a kellő tudás, hogyan lehet egészségesen, biztonságosan, nem túl gyors ütemben fogyni.
Kis súlyfelesleg esetén egyáltalán nem biztos, hogy szükség van fogyókúrára. Nem egyenletesen fejlődnek a tinik. Néha kicsit megnyúlnak hosszban, máskor széltében fejlődnek gyorsabban.
Vannak olyan esetek, amikor már gyerekként fogyókúrára szorul valaki, de ez nem a kis súlyfelesleget szokta jelenteni, és ha tényleg diétázni kell, akkor azt is megfelelő felügyelet alatt tegye.
Azért, mert azt a nagyon kevés súlyfelesleget egészséges módon is le tudná adni pl. rendszeres sporttal és ezt sok felnőtt tudja már, mert idősebb és tapasztaltabb!
Minden fogyózás egészségtelen, mert egyoldalú és hiánybetegségekhez vezet meg hajhulláshoz!
Hosszabb távon pedig csakis egy örömteli sporttal élhetnél boldog életet s nem az önsanyargatással !!
Nagyon kevés: az relatív.
Lehetne számszerűsíteni? Mert akkor tudnám mire válaszolok: magasság és súly.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!