Hogy küzdötök meg a "néha szabad bűnözni" emberekkel?

Marad a koszonom nem kerek.

Esetleg h lecci akkor csomagold el mert most tele vagyok de kesobb szivesen megkostolom -> ezt elviszem szetosztani a zenekarba

Én azt döntöttem el, hogy akkor és ott szegem meg a diétámat és azzal az étellel amivel én akarom. Nem a Pista miatt fogom megszegni csak azért mert kínálgatja a süteményeket. Én döntök, nem más. Ha én úgy döntök akkor megszegem lelkiismeret furdalás nélkül, de ne hogy már más diktáljon.

Ha 20x elmondja hogy egyek még, akkor én 20 x visszautasítom. Egyébként egy idő után rájönnek hogy nem bírnak velem és abbahagyják.

Világéletemben borzalmasan válogatós voltam, szüleim folyamatosan piszkáltak is emiatt, a mai napig piszkálnak is, de 30 év alatt igazából már csak egyik fülemen be, másikon ki. Ha megunom, kimegyek a szobából (mosdóra pl, jó 10-15 percig lehet békésen telefonozni :D ), addig találnak más témát. De ez nem gyakori, elég szokott lenni, ha simán másról kezdek beszélni, vagy nem reagálok. Férjem családja borzalmasan figyelmes, alkalmazkodó, szóval ők maximum egyszer megkínálnak, ha nem kérek, nem kérek. Mások meg nem szoktak nagyon kínálgatni, mert ha barátokkal találkozunk, akkor vagy azt rendel mindenki, amit akar, vagy ki van minden pakolva, és eszel, ami jól esik, senki nem fog beleszólni.

Szüleimre visszatérve: mindketten túlsúlyosak, szívbetegek, apámnak szívroham miatt kétszer műtötték a szívét, nemrég pedig megállapították, hogy IR-s (napi 2 liter kólától, és - nem viccelek- szörpös teától ki gondolta volna, hogy ez lesz...?). Szóval számomra elég erősen bebizonyították, hogy az ő életmódjuk nem követendő példa, és a legkevésbé sincs lelkiismeretfurdalásom, hogy nemet kell mondanom, néha akár a bunkóság határait súrolva (bár ismétlem, ezt igyekszem elkerülni, nem hobbim folyamatosan konfrontálódni). Meg nyilván elrettentő példák, hogy miért kell tartanom a saját életstílusomat.