Több akaraterő/kitartás?
Van köztetek olyan, akinek mindig is nagyon kevés volt az akaratereje és a kitartása, és ezáltal sosem sikerült a fogyás, utána pedig valami csoda folytán mégis rávették magukat és elérték a kívánt eredményt?
Sajnos velem az a helyzet, hogy már évek óta küzdök azokkal a "na majd most, na majd most, na de mostmár tényleg!!!" dolgokkal, de sosem értem el a kívánt eredményt, mindig feladtam, még akkor is, ha láttam eredményt. Nincs rajtam sok felesleg, kg-ban látszik inkább, magas vagyok (172cm, 75 kg), de azért zavar eléggé. Szülés után rengeteg lement rólam, meg terhesség alatt is, de egyszerűen annyira imádok enni, imádom az ízeket, hogy nekem nagyon nagyon nehéz az, hogy ha pl.van itthon valami nasi, ne egyem meg, mert ugye "ennyitől mi baj lehet...?". Tudom, a legfontosabb az akaraterő, és ha fejben nem döntöm el, akkor igazából annyi az egésznek. Na de a kérdés az, hogy valaki volt-e már hasonló helyzetben, és sikerült-e mégis valahogy megváltoztatni a gondolkodását, növelni az akaraterejét?
Nyárig szeretném valahogy formába hozni magam, szerintem nem akarok lehetetlent. Nem kell, hogy csuda fitness alakom legyen, csak menjen le, aminek le kell. Nektek hogy sikerült?
Először is ne vedd meg a nassolni valót, akkor nem lesz mit megenni!
Legyen otthon gyümölcs, zöldségek; retek, karalábé, sárgarépa is jó ropogtatni való. Egy kis só, vagy ízesített joghurtba is mártogathatod, főfogásként körözött/főtt tojás/rántotta zöldségekkel is ízes dolog.
Főzéskor meg minden lehet fűszeres, figyelj oda, hogy minimális olajat használj, egyél kevesebb köretet, csinálj pluszban egy jó salátát remek hozzá bármilyen citrusféle reszelt héja, és megint csak megkapod az ízes élményt kevesebb kalóriával.
Szia! Először is mivel nem sok felesleg van rajtad, egészséges felnőtt nőként nem nagyon fog 0.5 kilónál több lemenni hetente. Úgyhogy ha egészségesen akarasz fogyni, május végéig -4 kiló lehet egy reális cél. Tudom, ez nem tűnik soknak és nem is igazán motiváló, de ha valamilyen villámdiéta ennél gyorsabban többet ígér, az nem lesz hatásos.
Én 1 év alatt adtam le 11 kilót. Én sem voltam motivált, nem igazán próbálkoztam, inkább a cukorról próbáltam leszokni. Csak megváltozott az életvitelem és sokkal pörgősebb lett. Azután jött a Covid, tömény home office azóta is, nem járok el nagyon, pénzem sincs rá. 4 kiló jött fel pluszban, pedig akkor is legalább 5 kilót le kellett volna adnom még. Most 162 centi vagyok és 69 kiló úgyhogy nagyon-nagyon nem ideális, de ezt a súlyt már egy éve tartom (és nem az eredeti 76).
Ami sokat segít nekem az a body positivity. Vannak részeim, amiken nem tudok változtatni, és ezekkel meg kell békélni. Körte alkat vagyok és alacsony, Szabó Kittihez hasonló típus. Ő 13 kilót fogyott eddig, ami szép teljesítmény, de az alkatán változtatni ő sem fog tudni és tudom, hogy ő ezt el is fogadja.
Én már nem tudom elképzelni, milyen lennék 60 kilósan. 16 évesen annyi voltam, megvannak a képek, tudom hogy néztem ki, de már felnőtt nő vagyok, nem lenne reális az akkori alakom hajszolni, ami ugyanúgy a teltkarcsú kategóriába esett és akkor sokkal többet harcoltam magammal, olyan testképzavarom volt, hogy azt hittem sosem fog rámnézni egy férfi sem.
Nagyon-nagyon sok lehetőségen elgondolkodtam, ismerősöket meghallgattam, hogy kinek-mi vált be, recepteket nézegettem a neten stb. Rá kellett jönnöm, hogy a tényleges jó alakhoz egy igazi, gyökeres életmódváltás kellene, de ezt egyszerűen nem tehetem meg anyagilag, főleg nem a jelenlegi gazdasági helyzetben.
A fogyás anyagi vonzatait rengetegen cáfolják egyébként, de nem látnak bele mindenki pénztárcájába, abba, hogy eddig mennyit költött élelmre/edzésre, és hogy egyes alternatívák milyen plusz költségekkel járnak. Mert aki pár kilót akar leadni, annak nem az étel mennyiségét kell redukálnia (ami olcsóbb), hanem a minőségen kell változtatni, mert az lesz az egészségesebb. És ez bizony nem olcsó.
Szóval ez most egy kifogás volt, bocsi.
Visszatérve a body positivityre. Anyuka vagy, fogytál is azóta, a maga módján csodálatos a tested. Ezek a dolgok fontosabbak, minthogy nyárra görcsölj a bikinialakért. Később is elérheted, ha rájöttél, hogy mi az, ami számodra működőképes változtatás és eredményt hozhat. Mert júniusig már kevés az idő és a villámdiétak tenyleg nem hatásosak
Én majdnem 20 évig nem tudtam lefogyni, pedig rengeteget próbálkoztam.
Idő közben megtudtam hogy anyagcsere betegségem van, és ennek kapcsán találtam egy számomra jó, speciális étrendet, a magam javára dolgoztam át.
Mentálisan, fejben is rengeteget dolgoztam azon, hogy sikeres legyen a dolog. Így lefogytam 3 év alatt. Összesen 103 kilót.
A konkrét célomat nem értem el, de pont nem érdekel. 175cm vagyok, és valójában édes mindegy hogy végül 67kilóra fogytam és nem 60-ra, ami a cél volt.
Sikerült lefogynom, hosszútávon megváltoztattam az egész életem, a szokásaimat ( ami a legnehezebb az egészben), már nem vagyok sem ételfüggő, sem érzelmi evő, sokat sportolok, nem ételhez nyúlok ha szomorú vagyok, vagy stresszes, hanem inkább elmegyek mozogni. Megtanultam türelmesnek lenni, másképp hozzáállni az ételekhez, és úgy általában az egészhez.
Pl ha besikerült olyan nap amikor nem mentem edzeni vagy nem tartottam a diétám, akkor nem adtam fel. A folyamatra koncentráltam, a mindennapi apró lépésekre, azokra amikor jól teljesítettem az adott napot, ezek sokkal több sikerélményt adtak, mint a konkrét fogyási eredmények, ( ezzel fenntartottam a motivációmat), akkor is ha a fogyás épp hónapokig stagnált. Mert többször is volt ilyen.
Jobban megismertem önmagamat, és megtanultam értékelni, szeretni is. Szóval rengeteg pozitív hatása van az egésznek:). A fogyás csak hab a tortán. Életem legnehezebb feladata volt, és bizony a fogyással még nincs vége. Az első szakaszt teljesítettem, most már folyamatban a második szakasz: életem végéig ezt az új életmódot megtartani.:)
#5:
"dopaminszintünket növelhetjük kedvenc ételünk elfogyasztásával is, vagy éppen azzal, ha szerelembe esünk."
Tehát kell egy szerető pasi! 😁
... nomeg a napfény!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!