A fogyas valoban onbizalmat ad?

Szia! Teljesen, mintha magamat olvasnám. Leírom a saját tapasztalatomat. Nekem úgy 40 kiló súlyfeleslegem volt, köszönhetően a rossz életmódomnak. A legdurvább súlyom 110 kiló volt, de ehhez 183 magas vagyok. Lefogytam 69-re, ma 75 kiló vagyok, és tartom a súlyom, 3 kiló jojózik, de az gondolom, belefér. Na ennyit a számokról.

A lelki oldala, hát amíg az ember nem törődik a testével, nem is figyeli annyira a hibákat rajta úgy gondolom. Én kövéren szépnek láttam magam, ma már annyira nem, mint régen. Szerintem ez azzal függ össze, hogy az ember jobban megfigyel magán minden apró változást, egyenes arányban azzal, mennyit törődik és foglalkozik az alakjával.

Például engem régen egyáltalán nem zavartak a striák, olyan evidensnek gondoltam, hogy vannak. Ma nem merek bikinit felvenni, vagy idegeneknek egyáltalán megmutatni. De ez olyan dolog amin az ember nem tud változtatni. Mondok olyat, amin tudtam volna, pl a hatalmas fenék. Én (kövezzetek meg) azt is szépnek tartottam magamon, egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy van, akinek ne tetszene. (Igen, volt önbizalmam, de nem voltam elszállva magamtól, csak tetszettek magamon dolgok) Ma az is egy olyan kényes rész lett, amit NEM akarok, hogy bárki meglásson. Arra akarok utalni, hogy míg nem foglalkoztam edzéssel, vagy nem volt tudatos a táplálkozás, addig nem is néztem jobban meg, hogy jé, hát a fenekem nem is formás, jó nagy, még narancsbőr is volt rajta, úgy voltam vele, hogy ez van, ezt kell szeretni. Ma ez nincs meg, nehéz megszokni, hogy ez vagyok én, és kicsit félek, hogy ez csak egy álom.

Nekem a fogyás úgy kezdődött, hogy bezárkóztam egy nyáron a házba, és csak napi 2szer az edzőterembe mentem el. Úgy 3 hónapig a családomon kívül senkivel nem találkoztam!! Nagyon mélyponton voltam. Egyszer megengedtem magamnak, hogy egy barátom szülinapjára elmenjek, kis miniszoknya, új pólók, már 24 kiló mínusznál voltam. Útközben jött rám valami paranoiás őrület, hogy úristen, véget ér az álom, és hogy fogok kinézni ebben a kis ruhában olyan kövéren, be se tudnám kapcsolni a szoknyám, mindenki rajtam nevetne. Nem hittem el, hogy fogytam eleinte. Mert arányaimban ugyanolyan voltam, csak pár számmal kisebb. Végig rosszul éreztem a bulin magam, elszoktam az emberektől, és azon görcsöltem, hogy mint valami tündérmesében, visszaváltozok, és ennyi volt. Ekkor jött az újabb mélypont. Ebből az rángatott ki, hogy vissza kellett ülni az egyetemre az órákra, kötelezően emberekkel találkozni. Más egyetemen folytattam, ugyanazon a szakon, szóval aki régen nem ismert, annak úgy voltam én ahogy először láttak, normális alakkal. Szerintem aki jelentős súlyfeleslegtől szabadul meg, az sose fogja már magát vékony nőnek látni, hanem egy dagadt nőnek egy vékony bőrében, ez a tapasztalatom. De nem akarom elvenni a kedved, csak nagyon magamra ismertem a leírásodból.

Persze sokkal jobb így, mert mondjuk nem halok meg ha lépcsőzni kell, jobb a közérzetem, tudok öltözködni, mert vannak a méretemben ruhák. Barátom is lett, régen (csúnya kifejezés következik..) ilyen kaliberű fiú szóba sem állt volna velem, ez az igazság. Szóval látszólag minden teljesen oké, csak nagyon megviselt ez az egész önkép váltás.

Végeredményben Nálad lehet, hogy nem okoz majd ekkora sebeket, nekem más is rendesen közrejátszott a magánéletemben, valószínűleg nem mindenki éli ezt meg olyan tragikusan. A lényeg a vas akarat:) És sok kitartást kívánok Neked, ha nekem sikerült, mindenkinek fog:)

Bocsi, ha hosszú lett.

"Vajon ha tenyleg vekony leszek, akkor sem fogom szepnek latni magamat? "

lehet, hogy nem ha önértékelési gondjaid vannak. fogadd el magad igy. úgy gondolod hogy elég a lefogyás ahoz hogy szépnek lásd magad? mert az is lehet,hogy egy kis külső változtatás nagyon sokat dobna rajtad, mondjuk ehez legjobb szakember véleményét kikérni, pl hogy milyen hajforma a legjobb neked, ez nagyon sokat dob egy összképen egy jó hajforma. akkor egy profi sminkes véleményét sem árt kikérni. meg egy férfit és egy nőt akiknek jó az izlésük öltözködés ügyileg és közösen eldöntik, hogy mik azok a ruha darabok amik a személyiségedhez legjobban illenek.

szerintem próbálj meg örülni a kicsi változásoknak és súlyveszteségeknek is bár a 13 kg az egyáltalán nem mondható kis változásnak. ne a csontsovány alakot akard elérni minél előbb és ne csak az lebegjen a szemed előtt hanem az hogy nagyon jó úton haladsz és eddig is csodás eredményt értél el.

gondolj arra hogy akkor és most milyen voltál. ha mások látják rajtad a változást akkor neked is látnod kell és tudnod kell értékelni az apró változásokat is mivel abból lesz meg a kívánt eredmény.

tudod sok kicsi sokra megy

Az biztos hogy több lesz az önbizalmad!

Engem egész gyerek koromban tömött nagymamám kajával, olyan voltam mint egy kisdisznó és utáltam magam nagyon.

Aztán később hirtelen már senki sem főzött nekem kaját, és önállónak kellett lennem, hát elég szar volt, mit ne mondjak. Le is fogytam szép lassan.

A barátom mondogatta, hogy milyen szép vagyok, meg mások is mondták hogy nahát, milyen vékony a derekad, a pasik is hogy jó a feneked, hosszú a combod.

Azért ha ezt sokat mondogatják, akkor csak elhiszed és sokat nő az önbizalmad.

Végülis ha megnézek 1 fényképet magamról, akkor általában vékonyabb vagyok rajta, mint azok akik mellettem állnak, és ezt is jó látni :)

No meg ha tükörbe nézek és felveszek valami csini ruhát, akkor tetszem magamnak, és büszkén vonulok végig a utcán egy új ruhába, nem úgy mint régen amikor bénának esetlennek, nyominak éreztem magam, és az emberek szemébe se mertem nézni sokszor, mert mindig azon filóztam, hogy ő is látja milyen ronda vagyok.

Na hát ezen már túlléptem. Ez már elmúlt :)

Persze nem egyből.

Körülöttem meg mindenki fogyózik. Én meg azt szoktam mondani nekik, hogy én meg hízókúrázom :)

Ennem kell, nehogy lefogyjak.

De egyébként nem, csak annyi, hogy nem eszem sokat.

Nem nagyon foglalkoztat a kaja. Csak akkor eszem ha tényleg éhes vagyok, és relatíve kevés édességet.

Volt olyan persze, egy nyaralás közben 1 hét alatt felszedtem 5 kilót, és simán hozzá tudtam volna szokni a zabáláshoz. De hazajöttem, aztán lassa visszaállt az a dolog, hogy nincs kedvem állandóan enni.

Így szinten tartom magam.