Miért várnak az emberek az Újévig?

Van aki úgy van vele, hogy az új év jó alkalom új életet kezdeni, ennyire egyszerű. Nem kell túl gondolni. Amúgy is mindenkinek a magánügye, hogy mikor képes elhatározni magát.

A fogyás, rettenetesen nehéz út, nem csak azért mert sok tudatosságot és állandó éberséget, odafigyelést igényel, hanem lelkileg is megterhelő. A legtöbb próbálkozónak nem is sikerül első nekifutásra. Ha olyan egyszerű és könnyű lenne, bárki meg tudná csinálni bármikor. De ez nincs így. Van akinek az első pár kudarc után elege lesz az egészből és inkább beletörődik. Én azt is megértem, aki úgy érzi hogy nincs ereje hozzá. Sokáig nekem se volt, csak aztán az élet közbeszólt és kaptam számomra elég jó motivációt. Én pl tavaly március hónapban kezdtem. Igaz, még nem végeztem, de komoly feleslegtől szabadultam meg, és még mindig vannak nehéz időszakok. Azt hiszem ez már így marad, az egész élet egy nagy küzdelem lesz....

Szerintem az időpont maga egy sokadik szempont.

3 éve nekem csak bekattant valami, és elkezdtem kevesebbet enni, mert egyszerűen úgy esett jól, a vége -33 kiló lett (ebből azóta 10 jött vissza, de most ismét elkezdtem). Nem éheztem, nem vontam meg magamtól semmit, de a keretet majdnem mindig betartottam, néha kevesebbet is ettem. Ha nagyon rajtam volt az édesség-zabálhatnék, akkor nem uzsonnáztam/vacsoráztam, hanem megettem azt a tábla csokit. Tudom, fizikai szinten nem egészséges, de a mentális igényeket szerintem ugyanolyan fontos kielégíteni, nem lehet hosszú távon mindent megvonni magadtól, amit szeretsz, mert folyton csak a lemondással szembesülsz, és egy idő után beleunva ugyanott folytatod a zabálást, ahol anno abbahagytad.

Ami a legújabb rádöbbenésem szerint még fontos, az a lelki problémák és az evés kapcsolatának feltérképezése, akár pszichológus segítségével. Nálam pl. az unalomevés mellett masszív szerepet játszott a családom is. Pl. az "addig nem állsz fel az asztaltól, amíg meg nem eszed, amit kiszedtél", még ha ki is hányom, akkor is. Apás voltam inkább, őt követtem akkor is, mikor láttam, hogy milyen nagy adagokat eszik, akkor én is sokat eszek (pláne magamhoz képest). Vagy a testvéri irigység és "tulajdonféltés", mikor az a helyzet áll elő, hogy ha valamiből, amit szeretsz, nem eszed meg az igazságosan neked járó részt azonnal, akkor később nézheted az üres tálcát, mert simán megeszik előled. Tipikusan "az a tiéd, amit megeszel, azt már senki nem veheti el tőled". Ha kaptunk édességet rokonoktól, azonnal meg kellett bontani és megkínálni a szülőket, amint kilépett a rokon a házból. Nem lehetett későbbre tartogatni, vagy lassacskán, napról napra elfogyasztani, mert akkor önző, irigy kutyák voltunk. Így szépen lassan belém ragadt, hogy vagy eszem azonnal ha kell, ha nem abból, ami nekem jár, vagy később már nem lesz rá lehetőségem.

Szerintem nagyon sok embernek vannak hasonló gondjai az evéssel kapcsolatban. Más mondjuk azért eszik sokat, mert tudat alatt azt reméli, hogy a háj mögött jelentéktelen személyként elbújhat a problémák vagy zaklatók elől, más meg mondjuk azért, mert depressziósként ez az egyetlen dolog az életben, ami mindig örömet tud neki okozni. Megint mások meg azért nem esznek, mert folyton stresszelnek és úgy érzik, görcsbe szorult a gyomruk, vagy ott van ugye az anorexia, bulimia, stb.