Így le tudnám adni a hasamon lévő zsírt?
Picit gáznak érzem a kérdésem, mivel hogy egy 21 éves srác vagyok, viszont tényleg zavar a dolog, így bátorkodtam kiírni a kérdésem a témával kapcsolatban.
178 cm magas vagyok és 64 kg. Alapvetően vékony alkatú vagyok, viszont a hasamon az utóbbi időben azt észrevettem, hogy egyáltalán lapos, sőt, elkezdett kerekedni, és van is rajta zsír. Végcélként a szálkás alkatot tűztem ki.
Körülbelül 10 éve, napi rendszerességgel megittam 1 üveg, 2.5 literes, nem cukormentes szénsavas üdítőt, leginkább Pepsit, de néha Coca Colát. Középiskolában viszont ugye volt napi testnevelés óra, így nem kezdtem el "pocakosodni", bár már akkor sem voltam szálkás alkatú, viszont amióta az egyetemre kerültem, elkezdtem hízni, nagy valószínűség szerint emiatt.
Az étkezésemmel ezen kívül szerintem nincs baj, átlag napi 2x szoktam enni, délben illetve vacsorára.
Eddig annyit tettem a végcél elérése érdekében, hogy 3-4 napja már csak napi egy pohár üdítőt iszok meg, a többi folyadékot pedig szénsavas ásványvízzel pótolom, illetve esténként szoktam végezni itthoni gyakorlatokat: páros lábemelést, felülését, illetve könnyített fekvőtámaszt, mindegyikből 50-50 darabot.
Így le tudnám adni a hasamon lévő zsírt? Illetve, mennyi idő alatt fog meglátszódni a változás?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

#6 vagyok. Nem célom győzködni senkit, mindenki úgy él ahogy szeretne és mindenki azzal mérgezi magát amivel akarja.Sértés nélkül teljesen jóindulatúan mondom és mondtam az előbb is,félreértés ne essék.
RESPECT PEACE
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#13
Én csupán érdeklődtem, hogy ezt honnan szeded, hátha valamit is megtudok, mivel én napi szinten legalább másfél, két liter szénsavas ásványvizet iszom már kiskorom óta és makk egészséges vagyok, semmi bajom nincs tőle. A szénsavas víz pedig sokkal jobban oldja a szomjamat, mint a sima csapi víz.
De ha már érvelni se tudsz, nem tudod tényekkel alátámasztani, amit írsz, akkor legalább máskor ne is írj semmit.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Mekkora hülyeségeket hordotok itt össze, komolyan? Nagyon is jó célkitűzés, hogy napi 2500 ml üdítő helyett már csak napi 250 ml-t iszik meg. Tizedannyira csökkentette a mennyiséget, mi kell még? A legtöbben pont azon bukják el a diétát, hogy nullára redukálják az azelőtt napi szinten fogyasztott kedvenceiket, így mindig elcsábulnak, és olyankor nem megy a mértéktartás.
Nagyon is meglesz ennek az eredménye, Kérdező.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!