Kezdőoldal » Fogyókúrák » Egyéb kérdések » Hogyan tudok lefogyni, ha? 21/L

Hogyan tudok lefogyni, ha? 21/L

Figyelt kérdés

Soha nem voltam vékony, de már szabályosan nagy a hasam, hájasak a karjaim, a combjaim és kb. 80 kg vagyok a mérleg alapján. Szeretném visszanyerni a kb. 3 évvel ezelőtti alakom, akkor kb. 10 kilóval voltam kevesebb és jól éreztem magam a bőrömben.

Igazából ott kezdődik a dolog, hogy nem nagyon látom a hízásom okát. Vagy nem tudom, hogy ez korral változik-e, de az életmódom nem sokban különbözik a korábbitól. Mindig ettem mindent és sosem figyeltem arra oda, hogy kifejezetten egészségesen étkezzek, de azért nem is csak cukron és liszten éltem és soha nem voltam egy nagyevő. Sportolni sem sportoltam rendszeresen (jó, középiskolában még volt tesi óránk, de azért nem volt túl aktív). A járvány alatt haza kellett költöznöm és úgy voltam vele, hogy akkor most úgyis otthon lesz, több időm lesz stb., majd megpróbálok egészségesebben étkezni (napi legalább 3x, nem ettem édességet, kenyeret, tésztát, üdítőket és próbáltam inkább husit, zöldségeket, gyümölcsöt enni) és picit mozogni (youtube-on kerestem otthoni edzős videókat). Semmit nem fogytam, sőt még híztam is. Azóta próbálok kevesebbet enni (pl. ma összesen egy tál gyümölcs levest ettem, tegnap zöldséges rizst ettem, előtte salátát stb.) és ugyanúgy semmi. Én nem tudom mit csináljak :(

Voltam még régebben a háziorvosomnál, de egy paraszt és elküldött a "nem kellene zabálni" címszóval, szóval erről ennyit.


2020. jún. 6. 15:43
1 2
 1/13 A kérdező kommentje:
A kalóriákat is számoltam, de nagyon macerás volt és nem is tudtam mindig általam készített ételeket enni, így ezt elvetettem.
2020. jún. 6. 15:44
 2/13 anonim ***** válasza:
16%
Tényleg paraszt az orvosod, ha így mondta, de valószínűleg igaza van. Keress egy számodra szimpatikus 1200 kalóriás étrendet, és TARTSD! Persze magad is összeállíthatsz egyet, de ahhoz kellene némi tudás, mert nem csak a kalória számít, hanem az egyes összetevők (fehérje, szénhidrát, zsír) is. Ha soha sem sportoltál, itt az ideje, hogy elkezdd! 80 kilóval egyelőre ne ugrálj, de gyalogolni, biciklizni, úszni lehet. Ha erősíteni akarsz, rengeteg ilyen videót találsz a Youtube-on.
2020. jún. 6. 15:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 A kérdező kommentje:
Nem, nincsen igaza, mert egyáltalán nem zabálok. Nagyon sokáig ugyanazt ettem, mint a családban mindenki és rajtam kívül senki nincsen elhízva csak apám, de ő minden mást is összeeszik mellé (édesség, péksütik stb.). Én semmi ilyet nem ettem, csak normál főtt ételt, ami nyilván nem minden mentes stb., de nem is egy zsírban tocsogó lángos cukorral megszórva... Megpróbálok még biciklizni (gyalogolni nem szeretek, úszni nem tudok és nincs is hol), de mindenki azt szokta mondani, hogy a kaján múlik.
2020. jún. 6. 15:53
 4/13 anonim ***** válasza:
100%
Hát igen a kaján múlik. Futhatsz de órákat ha mellé eszed a kalóriákat sajna. De lehet valamilyen betegséged is. Ezt az 1200 kalóriát ne tarsd mert hülyeség márpedig mert nem írtál magasságot kilót illetve, hogy most mennyi kalóriát eszel. Ha 3000 kalórián élsz és vagy 170 magas és 80 kiló akkor az az 1200 kalória egyenlő lenne kb egy kórházi látogatással aztán vissza is híznál. Leírod ezeket az infókat kérlek?
2020. jún. 6. 16:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
100%
Ne haragudj kilót írtál de magasságot meg mostani napi kalóriát nem
2020. jún. 6. 16:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 A kérdező kommentje:
172 cm vagyok, 80 kg és 21 éves. Nem tartottam szigorú számolós diétát, mikor próbálkoztam vele akkor ilyen 1500 körülivel csináltam, a kalkulátorok is kb. ilyen értékeket dobtak ki. Azt sosem számoltam, hogy "diétán kívül" mennyit ettem, de kalóriában tuti nem volt sok, mert sokszor egész nap egyszer ettem csak (ami tudom, hogy nem egészséges, szóval nem is ezért írom), és tényleg nem is abból álltak a napjaim, hogy tömtem magamba a chipset, csokit, kakaós csigát, kólát stb. Ettem én kenyeret is, tésztát is stb. szóval tényleg mindent, de nem zabáltam két pofára. Viszont akkor sem fogytam semmit mikor ezeket a klasszikusan károsnak mondott dolgokat elhagytam.
2020. jún. 6. 16:22
 7/13 anonim ***** válasza:
86%
A 15.49-es válaszoló vagyok. Sajnálom, hogy a válaszomban semmi hasznosat nem találtál. Én nem hiszek abban, hogy valaki képes a levegőtől hízni, de ha te meg vagy róla győződve, hogy alig eszel, mégis csak hízol és hízol, akkor orvoshoz kell fordulni. Másikhoz.
2020. jún. 6. 16:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
100%

És nincs valamilyen betegséged ami ezzel összefüggésben állhat?

1500 kalória az bőven reális ha nem mozogsz semmit biztos az, hogy 1500 kalória és nem egy picit több? Próbáld meg egy nap újraszámolni rendesen mert 500 kalória sem sok simán becsúszhat az nap folyamán ilyen-olyan dolgokból.

Mozgásként a biciklizés jó mert nem túl megterhelő esetleg futhatsz is ha megy.

2020. jún. 6. 16:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 A kérdező kommentje:

Igen, akkor tényleg mindent beleszámoltam és nem hagytam ki semmit. Aztán ezért is hagytam abba, mert nem tudtam mindig mindent magamnak főzni, elkészíteni, külön-külön leméricskélni stb., úgyhogy úgy voltam vele, hogy annak nincsen értelme, ha csak körülbelül számolom.

Én nem tudok semmilyen meglévő betegségről, de meg sem tudnám mondani, hogy mikor voltam utoljára normális kivizsgáláson, szóval azóta ki tudja.

2020. jún. 6. 16:45
 10/13 anonim ***** válasza:
100%

Akkor érdemes lenne elmenni mert számos betegség állhat a háttérben a hormonproblémától a cukorbetegségig bármi lehet. Keress fel egy másik orvost és mondd el neki a problémádat mert az már nem normális, hogy 1500kcal-tól hízol 70-80 kilósan.

Azt az 1500kcal-t pedig ne csökkentsd hanem próbálj mellé mozogni és étkezz továbbra is egészségesen.

2020. jún. 6. 16:48
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!