Utálom a testemet és a legrosszabb módon akarok lefogyni. Miben éri meg és miben nem?

Tavaly ekkor 63kg voltam 176 cm-hez képest, és akkor sem volt jó alakom. Világéletemben a hasamon volt az összes felesleg. Nem is vagyok mozgékony, mindig feladom, sosem támogattak benne amúgy sem. A combjaim összeértek, a hasamon nagy volt a háj, szinte semmi izomzatom nem volt, csak zsír. Ehhez képest a vádlim és a bokám rettentő vékony a mai napig. Szóval nagyon aránytalan a testalkatom, és az akkori 63kg sem volt számomra ideális. Azóta híztam. Nem tudom, hogyan sikerült, valószínüleg elhanyagoltam a testemet. Tegnap a mérleg 74kg-ot mèrt, ami nálam kiverte a biztosítékot. Megjegyzéseket is kaptam, hogy híztam tavaly óta, viszont semmi akaraterőm nincs az egészséges út megtételéhez. Tehát nem akarok edzeni, mert lelkileg nem tudok. Testileg sem, mert nem viselem jól a kínzást. A bokám, térdem fáj a futástól, stb. Mindig van kifogásom, ez a lényeg...

Kollégista vagyok nagyon kevés pénzzel (1000ft/hét), így amúgy is koplalnom kell. Önsajnálatba temetkeztem már egy ideje az alakom miatt, depresszív lettem, aminek eredménye az étel elutasítása lett. Ma nem ettem többet 400kcal-nál, direkt kiszámoltam. Bűntudatom van az evéstől, eddig nagyon sokat ettem, gondolatban mindent kihánytam. Valójában nyilván nem, mert undorodom a hányástól. Mivel amúgy sincs pénzem, ezért a koplalásnál döntöttem. Igazából nem is csak döntöttem, mert hatalmas a szégyenérzetem és a bűntudatom. Nincs ambícióm az egészégem megőrzésére, amúgy sem vagyok az. Eleve nem szeretek élni, így az önpusztító tevékenységemet le se sz*rom.

Úgy érzem, csak koplalással érhetek el eredményt, mert másnál nem voltam ilyen határozott és kitartó. És fizikailag érzem, hogy jobb ez így nekem. Csak erre érzek akaraterőt, nem is könyörgök szánalmasan ételért. Úgy is érzem, hogy megérdemlem.

Érzek némi sikerélmény tegnap óta, és tudom, ez még semmi. Ismerem a biológiát, tudom, nem tesz a koplalás csodákat, éhező üzemmód, stb. Csak vizet vesztek, azért vagyok kevesebb súlyú. De ez nem ösztönöz az abbahagyásra.

Úgy érzem, megéri nekem, mert sikerélményem van, saját magam irányíthatom a testem, és ezt senki nem veheti el tőlem. Ez csak az én döntésem, az én életem. Mivel máshogyan nem sikerült eddig lefogynom, így számomra ez a legegészségesebb, mert akármennyire furcsán is hangzik, életemben eddig nagyon keveset éreztem motivációt bármihez is, de most ez kivételes. Úgy érzem végre céltudatos vagyok valamiben, és ezt az érzést nem akarom elveszíteni. Soha nem voltam ilyen tudatos. Szeretem hogy odafigyelhetek a testemrw, hogy kontrollt gyakorolhatok felette. Kissé mazochistának hangzik, de a sikerélmény a cél nálam. Úgy érzem, a koplalással végre megfelelhetek önmagamnak. Ha ezt nézem, akkor megéri nekem. 55 kg szeretnék lenni, nagyon régi álmom, de csak híztam eddig azóta. Úgy döntöttem, ezt végre visszafordítom és elkezdek tényleg lefogyni. Egyetértesz abban, hogy megéri ezt csinálnom ilyen céllal? Ha nem, akkor miért nem? Miért legyek magammal kegyesebb és kevésbé önsanyargató? Miért ne így fogyjak le, ha ettől érzem magam magamnak?

Nem a következmények érdekelnek, mert ismerem azokat én is. Nekem vélemények kellenek. Érvek és ellenérvek, komoly kioktatások, ha úgy gondolod. Ahogy érzed.

Benne van a pakliban, hogy feladom holnap reggel és ugyanaz akarok majd lenni mint előtte, de akkor lelkileg nagyon gyenge leszek. Bűntudat az evéstől. Ezt az érzést akarom elengedni.