Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Írnátok az új nőnek a helyemben? Van értelme?
3 éve elváltunk. A volt férjem egy mániákus hazudozó. Állandóan hamisan vádol, minthogy a pasimra költöm a gyerektartást (amit nem fizet), használt ruhában járatom a gyereket (csak márkás vadonat új cuccai vannak), azért nem adom neki oda külföldi útra a gyereket, hogy bosszút álljak (ha nem fizet gyerektartást, mert állítólag egy éve nem dolgozik, hogy bízhatnék benne, hogy ott tud róla gondoskodni, ha bármi történik?).
A legújabb, hogy a nője kifizette állítólag az utat a fiamnak is, pedig az első perctől kezdve mondtam, hogy a fiam nem fog velük menni. Biztos vagyok benne, hogy a nőjének megint hazudik, hogy ő nem tudta, most gondoltam meg magát, direkt szivatom őket, stb. Eddig kétszer beszéltem a nővel és ő is a volt férjem hazugságai alapján ítél meg, szóval gondoltam, megírom neki az igazat. Hogy sajnálom, hogy bukja a lóvét, de nem az én hibám.
Persze, kit érdekel, hogy ő mit gondol, mondhatjátok, de engem zavar és az a gond, hogy ezt a hazugságot fogják a gyereknek is szajkózni. :(
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nem, nem akarom buntetni es nem vagyok feltekeny. A gyerektartast Pont lexarom. Amugy is egy megtakaritasi szamlara ment, amig fizette az uj no az exem helyett... Egyszeruen nem tartom megbizhatonak a volt ferjemeket, de mivel ti nem tudjatok, hogy az utolso kozos nyaralasrol vasaloval megegetve jott haza a gyerek, latatlanban itelkeztek, rosszul. Nem is ertem.
Amugy, nem hagyom, hogy egy 5 eves dontse el, hogy megy-e, mert nem hiszem, hogy megalapozott dontest tud hozni. Ahogy az allatkertben sem hagyom a keritesre maszni pl. Szar Anya vagyok, bocs...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Amugy meg, hogy mit mondana a volt ferjem... 😂 Ket napja pl azt mondta, hogy o nem is akarta a gyereket, csak en akartam a csok-ert. A vicc, hogy meg nem letezett csok 6+ eve, amikor fogant, foleg nem 12 eve, amikor kezdtuk a babaprojektet. Evekig hormon kezelesre jartunk egyutt, hogy legyen baba, amiert o konyorgott, mert mar benne volt a korban.
Ja, es bocsanat azert is, hogy probaltam turelmes lenni, nem bajba keverni, hogy nem fizet, vartam 10 honapot. Ha rogton felnyomom, azert lettem volna szemet!
Mindegy...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Kérdező, a legtöbbnek itt még mem volt dolga mániákus hazudozóval de azt kell irjam hiába irnál az új nőnek, ő még rózsaszín ködben eg nem neked fog hinni.
Menj Bíróságra, legyen szabályozva minden, utána ahhoz igazodtok.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!