Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Írnátok az új nőnek a helyemben? Van értelme?
3 éve elváltunk. A volt férjem egy mániákus hazudozó. Állandóan hamisan vádol, minthogy a pasimra költöm a gyerektartást (amit nem fizet), használt ruhában járatom a gyereket (csak márkás vadonat új cuccai vannak), azért nem adom neki oda külföldi útra a gyereket, hogy bosszút álljak (ha nem fizet gyerektartást, mert állítólag egy éve nem dolgozik, hogy bízhatnék benne, hogy ott tud róla gondoskodni, ha bármi történik?).
A legújabb, hogy a nője kifizette állítólag az utat a fiamnak is, pedig az első perctől kezdve mondtam, hogy a fiam nem fog velük menni. Biztos vagyok benne, hogy a nőjének megint hazudik, hogy ő nem tudta, most gondoltam meg magát, direkt szivatom őket, stb. Eddig kétszer beszéltem a nővel és ő is a volt férjem hazugságai alapján ítél meg, szóval gondoltam, megírom neki az igazat. Hogy sajnálom, hogy bukja a lóvét, de nem az én hibám.
Persze, kit érdekel, hogy ő mit gondol, mondhatjátok, de engem zavar és az a gond, hogy ezt a hazugságot fogják a gyereknek is szajkózni. :(
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Én negkérdezném a nőt, hogy valóban ő fizette e, valószínűleg nem. A volt férjed miatt meg szólj a bíróságnak, hogy nem fizet... Ne ez legyen a támpontod, hogy "állítólag nincs munkája" majd a bíróság kideríti és levonja tőle, ami neked a gyerekednek jár. Mennyi idős?
Mondjuk nekem
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Próbáltam vele beszélni korábban. A fiam úgy jött haza, hogy a nő azt mondta neki, hogy én magamra és a pasimra költöm a pénzt, amit az apja ad. Persze, nem adott az apja semmit. Csak a hazugságok dőltek a nőből és hogy én hisztizek a pénzért...
Hozzáteszem, nagyon jól keresek, a gyerektartást Fundamentába megy (ment) a gyerekeknek, szóval sem rászorulva nem vagyok, sem nem hisztizek érte, csak rákérdezek már 3-4 hónap után, hogy mi van.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ja, és én a helyedben nem az új nővel foglalkoznék, hanem a gyerekemmel. Példának okáért leülnék vele, hogy megbeszéljük, akar-e külföldre menni nyaralni, és ha akarna, elengedném az apjával, akit TE MAGAD vasztottál anno társadul is, és a gyerek apjának is. Egy gyereknek életre szóló élmény egy külföldi út, te meg simán elvennéd tőle?!
Az meg elég átlátszó, és kicsinyes kifogás tőled, hogy azok után, hogy kifizetik neki is a szállást, utat, satöbbit, te arra hivatkozol, hogy vajon el tudják-e látni....
Te is tudod, hogy el fogják tuxni látni, különben nem is vinnék.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!