Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ilyenkor mit érez?
Volt egy kapcsolatom ami 3 évig tartott ebbol kb. felevig külön voltunk majd utána kibekultunk. Ez idő alatt folyamatosan irogatott hivogatott. Kb felevig voltunk utána együtt majd szetmentunk.
Mivel neki célja volt egy vallalkozast beindítani, nem sokkal utanam összejött valakivel aki ebben segiteni tudja. Én mióta nem
Vagyunk együtt allandoan megyek csavargok mindenféle élvezem hogy egyedül vagyok. Viszont azon a mobilszamomon amit ő tudott azt nem tudja elérni.
Van egy közös ismerősünk aki régóta próbálkozna nálam már Ő előtte is ő erről tudott is stb. Mióta egyedül vagyok volt hogy talalkoztam egyszer kétszer ezzel a taggal, amit valószínű a baratai vissza is mondtak neki. A kapcsolatunk alatt se volt annyira jó velemennyel róla. Viszont most ezeknek ellenére is mégis pont Ot kereste fel egy sziveseggel, Raadasul egy olyan dologgal amire lét t volna más lehetosege illetve van közelebbi haverja is akit meg kérhetette volna rá. Ez az illető el is mondta nekem hogy ok beszeltek de állítása szerint rólam nem esett szó.
Pár barátomat megkérdeztem erről, és nekik is furcsa ez az egész hogy miért pont öt kereste meg. Hónapok óta nem is beszeltek..
Lenyegtelen a dolog de mivel túlságosan kiváncsi természet vagyok nem hagy nyugodni hogy lehet e közöm ehhez az egészhez vagy sem:-)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!