Itt ülök sírva a gép előtt. Össze szeretném szedni magam, de most nem megy. Hogy lehetnék túl már rajta?

Most vitte el apuka az 1 éves kisfiúnkat,válófélben vagyunk.Egyszerűen nem tud normálisan beszélni velem.Én kértem,hogy legyünk barátok már csak a gyerek érdekében,de azt mondja,ez nem barátság.Pedig ő akart kilépni a házasságunkból,mert unta,és persze volt másik nő is,de most mégis úgy viselkedik,mintha engem hibáztatna valamiért,mintha gyűlölne.Nem értem.Elengedtem,amikor menni akart,igaz sírtam,néha előtte is,de addigra annyira felőrölte az erőmet a folytonos megalázásaival és közönyével,hogy nem mindig tudtam tartani magam.Összecsomagoltam a cuccát,beadtam a válópert,kifizettem a részét,egyszóval megkönnyítettem minden lehető módon azt,hogy elmehessen,mert ő még ezekhez is lusta volt.Most az volt az utolsó csepp,hogy a babánk megbetegedett.Eddig soha semmi baja nem volt,de péntekre 40 fokos láz,tüszös mandulagyulladás,és ami nagyon veszélyes,gégevizenyő.Anyukámnál voltunk vidéken,amiről apuka tudott,és amint kijöttünk az orvostól egyből felhívtam,hogy tudjon dolgokról.Erre másnap,amikor már két éjszakája nem aludtam,felhív és leoszt,hogy minek kellett elutaznunk a gyerekkel,mikor az orvosa is máshol van.Amikor elutaztunk semmi baja sem volt a babának,és arról úgy gondolom nem én tehetek,hogy pont egy másik városban betegedett meg,ez nála is előfordulhat még.Én vagyok a hülye,ha azt érzem,hogy ilyen esetben inkább a segítségét kellene felajánlani a gyereke érdekében,és nem a fáradt,ijedt és aggódó anyát még jobban kikészíteni?