Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Más is hibázott már úgy, hogy csak évek múlva döbbent rá?
Nemrég a holmijaim rendszerezésekor a kezembe került néhány régi papírlap és füzet, amikbe a 7-8 évvel ezelőtti várandósságom és egyben a volt páromtól való különköltözésem idején írtam ki magamból a bánatom. Rémes visszaolvasni, mennyire csőlátású, ostoba és gyenge voltam. Azzal vádoltam a gyerekem apját, hogy csak magával törődik, miközben számomra sem létezett más, csak a magzatunk. Képtelen voltam helyén kezelni a nem várt gyermekáldás okozta stresszt, a ki nem mondott kételyeket és bizonytalanságot mindkettőnkben. Persze sokszor nagyon csúnyán viselkedett, ami alól nem menti fel semmi (bántalmazó szavak, ellökött, nem jött haza, hazudott, letagadott), de én is szégyellem magam a saját viselkedésemért. Nem kellett volna annyira kapaszkodnom belé, és ellentmondást nem tűrően követelnem az apai helytállását. Nem azt mondom, hogy elnézőbbnek kellett volna lennem a bántásaival, hanem hogy eleve nem kellett volna teret adnom nekik azzal, hogy rögtön hozzáköltözöm, és családosdit játszom. Nem mentem fel a hibáinak felelőssége alól, csak aláállok én is a súlynak. Kis buta 20 éves fruska voltam. Ő pedig hiába volt bő harmincas, nem volt felkészülve ő sem erre az egészre. Ma vajon ő milyen emléket őriz magában rólam? Rémes lehettem, állandóan sírtam, a szemére hánytam minden rosszat, látványosan szenvedtem, drámáztam, veszekedtem. A mai fejemmel mindent másképp csinálnék. Terhességem vége felé elköltöztem tőle, és 1 év múlva már épp csak köszönőviszonyban voltunk a láthatások miatt. Többnyire a családjaink kommunikáltak helyettünk. Eltelt 6-7 év, anélkül hogy egyszer is beszélgettünk volna. A gyermekünk nagyszerű lány lett, mindketten imádjuk. És nem is olyan rossz apa az apja. Néhány hete lassan, fokozatosan újra felvettük a kommunikáció fonalát. Kedves, vicces, jófej, nyoma sincs az éveken át jelenvolt sértődöttségnek. Talán lehetünk még barátok.
Nagyon felszabadító volt ezt mind leírni, és jó lenne, ha a ti történeteiteket, véleményeiteket is olvashatnám a hasonló témákról.
válasza:Szerintem te most vagy hülye, nem akkor voltál.
Akkoriban várandós voltál, és nem vagyok egy ősanya típus, de teljesen normális és tudományosan bizonyított, hogy ilyenkor felborul az anya hormonháztartása, labilis és feszült lesz. Neked segítségre lett volna szükséged.
A férjed nem állt semmiféle hormonzavar alatt, és mégsem volt képes veled felelősségteljes emberként viselkedni, vállalni a következményeket, feladatokat, amik egy gyerek érkezésével járnak.
válasza: válasza: válasza: válasza: válasza:Igen, volt több ilyen is.Régebbi kapcsolataimon elgondolkozva jöttem rá, hogy attól, hogy nem úgy mutatja ki valaki a szeretetét, ahogy mi várnánk, attól még szerethet nagyon.
Régebben azt hittem, az szeret a legjobban, aki a legtöbb időt tölti velem, a legtöbbször keres, aki legtöbbet kedveskedik, nekem ez számított, de rá kellett jönnöm, hogy tévedtem, ez a "hűséges" ember az érdekeit szerette leginkább, nem engem.Utólag jöttem rá, azok szerettek igazán, akik kevésbé keresték a társaságomat, szerettek, de nem úgy mutatták ki, ahogy én elvártam volna, így nem hittem nekik és bár nem haraggal, de valahogy mindig elsodródtunk egymástól.
És mi a jobb, ha kimondunk, vagy ha nem mondunk ki bizonyos dolgokat? Őszinteség, vagy hallgatás? bármelyik véget vethet a kapcsolatnak.
De bárhogy is van, szerintem ha két embert igazi szeretet, szerelem köt össze, akkor azt semmiféle váratlan "probléma" akár gyerek, akár más körülmény nem képes befolyásolni.Olyankor semmi nem számít...
Ezért azt kell gondolja, köztetek már a gyerek előtt sem volt teljesen rendben valami.Nem voltatok egymásnak az igazi, különben nem történt volna ez.
válasza: válasza:Nem ilyen eset, de volt nekem is volt olyan, hogy évekkel később ébredtem rá bizonyos dolgokra. A volt barátom elhitette velem, hogy nem normális, hogy két ember maximális időt tölt együtt és minden téren kimutatja a szeretetét, hogy én túl önző vagyok, ráakaszkodok, megfojtom a szeretetemmel. Én meg annyira el voltam keseredve, hogy élni sem akartam, nulla lett az önértékelésem, sírtam, hisztiztem, megpróbáltam magamhoz kötni, stb.
Mikor vége lett, úgy gondoltam, mindketten hibáztunk, vagy nem illettünk össze.
Most, hogy egy olyan emberrel élek házasságban, aki a szöges ellentéte és aki boldoggá tesz, minden téren, minden nap kimutatja a szeretetét és a lehető legtöbb időt tölti velem több év után is, rájöttem, hogy előtte az exem egy idióta f.aszkalap, de én még hülyébb voltam, hogy időt pazaroltam rá.
A másik nem párkapcsolat, hanem egy gyerekkori barát, akivel miután elhidegültünk egymástól, még évekig kínoztuk magunkat és egymást, hogy fenntartsuk a barátságot, de csak veszekedések, viták lettek belőle.
Most jövök rá, hogy azzal tettünk volna jót magunknak és egymásnak, ha szépen hagyjuk elmúlni és megőrizzük a szép emlékeket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!