Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Követelhet tőlem utólagosan pénzt vagy tulajdonjogot a volt férjem? Kérhet kárpótlást az elmaradt örökség miatt?
Sajnos eléggé félreismertem a volt férjemet, így aránylag hamar, 3 év után elváltunk. Nem született közös gyermekünk.
A szüleivel megmaradt a jó kapcsolatom, végül a válás kimondása után 1 héttel eltartási szerződést kötöttem az édesapjával. Erről a volt férjem nem tudott.
Az édesapja tavaly júniusban elhunyt, a ház az enyém lett, illetve a negyedén a volt anyósomnak van haszonélvezete. Az számomra is csak később derült ki, hogy a volt apósom a gyermekeimre hagyott pénzt (még életében elutalta a számlájukra), míg a volt férjemre és annak gyermekeire semmit.
A volt férjem most tajtékzik, hogy kiforgattuk őt és a gyerekeit az örökségükből. Arra hivatkozik, hogy csak kevés idő telt el a szerződés megkötése és a válás között, szerinte járna neki a ház fele, illetve a gyermekeimnek átutalt pénz fele is. Ez tényleg így van?
Az eltartási szerződés tárgya, azaz a ház után nem jár köteles rész, viszont ha az apósod a gyerekeidnek a halála előtti 10 éven belül ajándékozott pénzt, arra a férjed perelhet a köteles rész erejéig.
Sajnos ez a törvény, ha igazságos, ha nem.
Köszönöm a válaszokat!
Az számít valamit, hogy a pénz a volt anyósom számlájáról került átutalásra? A közleményben volt leírva, hogy "Ajándék a papától!". A házassági szerződésük értelmében az a számla különvagyon volt. Apósom nyugdíjából éltek, amit én fizettem ill. ex anyósom nyugdíjának a java a számlán gyűlt.
Volt apósom után nem volt örökség.
Ha fizetnem kellene, nem tudnám megoldani, mert minden pénzünk a házban van, a gyerekek számlájához meg majd csak ők férhetnek hozzá 18 éves koruk után.
11-es! Nem, nem érzem úgy, hogy járna nekik. Amióta én ismerem őket, egyszer sem látogatták meg a nagyszüleiket. Csak akkor emelték fel a telefont, ha közelgett a szülinapjuk vagy valami ünnep, hogy megkapják a jogos ajándékukat.
A volt férjem sem jobb náluk. Most is csak akkor kereste fel az édesanyját, mikor az apja halála után hitelt akart felvenni az örökségére. A temetésre sem jött el.
Teljesen mindegy, hogy eltartási szerződés volt, ha nincs kitagadás, akkor KÖTELESRÉSZ JÁR az örökhagyó gyermekeinek, amint már ketten leírtuk. Nem a Kérdezőtől.
Az eltartási visszterhes szerződés, ezért nem terheli kötelezettség a Kérdezőt (illetve terhelhetné a tartással nem fedezett részre, mondjuk, ha aránytalanul korábban hal meg a tartásra jogosult, minthogy a tartásra kötelezett kötelezettségének megfelelő mértékben eleget tett volna, ez ebben az esetben nem áll fenn). De, a kötelesrészt valakinek ki kell fizetnie, mivel a kérdésben az szerepelt, hogy hagyaték nem volt, ezért a halált megelőzően 10 éven belül MEGAJÁNDÉKOZOTTAK felelnek az adományuk arányában, sorrendiségre tekintet nélkül (mert ez ugye nem visszterhes, hanem ingyenes) ennek kiadásáért (kivéve ha ettől önhibájukon kívül elestek)így a Kérdező GYEREKEI felelnek, nem árt, ha ezt tudja.
Az ajándékozást pedig pofon egyszerű módon számlakivonattal ellenőrizni lehet. Attól, világosan a közleményben is ott van a jogcím.
Ha a gyerekek még kiskorúak, akkor a hagyatéki eljárásban miatt a hivatalos szerv felveszi a kapcsolatot a gyámhivatallal, aki a 18. év alattiak vagyonkezelésének felügyeletét végzi, végső soron ők intézik, hogy a kötelesrész kiadásra/kifizetésre kerüljön.
Ha tetszik, ha nem, ha erkölcsileg helyes, ha nem, a törvény ilyen módon védi a legközelebbi rokonokat. Aki nem hiszi, nézzen utána, a Polgári Törvénykönyv utolsó Könyvében találja.
9. válaszoló voltam
Értem! Tehát hiába a volt anyósom pénze került ajándékozásra, akkor is fizetnünk kell, mert a közleménybe beírták, hogy a papa adta...
Remek!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!